Két külön is vehető, de “egybeérő” fontos fejlesztést ünnepelt pénteken délután hivatalos avatással Pécs politikai vezetése az Uránváros nevű városrészben. Csakhogy az alpolgármesteri kerékpározással kolbász- és dinnyekóstolóval színesített avató egy ponton nem várt fordulatot vett. Amikor megejelentek az úgynevezett választók, akik elmondták, hogy milyen problémák vannak a frissen elkészült fejlesztéssel.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A két “egybeérő” fejesztés egy nagyjából egy kilométeres kerékpárút és az uránvárosi kispiac felújítása, pontosabban teljes átépítése volt. Az uránvárosi kispiac jelenlegi formájában már egy ideje működik, de kb. mostanra lehetett készre jelenteni minden mást is, például a kispiacot is érintő kerékpárút elkészültét.

A projeketet a Szabad Pécs szépen követte, kénytelenek is voltunk, merthogy amellett, hogy tényleg fontos a fejlesztés, mindkettő, egymás után kaptuk a különböző megkereséseket, hogy mik a problémák. A parkolókat és a vízelvezetést érintően is voltak jelzések, de a kerékpárút nyomvonalát és a burkolatot is érte kritika. A legfrissebb cikkünk pedig éppen ma jelent meg, amelyben Rajnai Richárd, a Pécsi Művészeti Gimnázium egykori igazgatója működött közre, a terület és a városi kerékpározás jó ismerőjeként. (A témába vágó videót annyira szeretjük, hogy ide is betesszük.)

Egy biztos: az uránvárosi kispiac felújítása nem egy hiábavaló vállalkozás volt, a hatvanas években épült városrész kis piaca sok szempontból megérett az újításra, a formai és a tartalmi újragondolásra is. Azzal például sokan egyetértettek (sokan meg nem), hogy a “zsibiseknek” már nem biztosítanak helyet, inkább a helyi termelőket próbálják csábítani, de például lángosozót nem kevesen hiányoltak.

Azt is érdemes most megjegyezni, hogy a félig fedett piaci rész előtti kis üzletsor bérlői, de a kofák is bizonyosan jobban örültek volna, ha van a mostaninál nagyobb raktározási lehetőségük is, de a tervekbe ilyen jellegű beleszólásuk tudomásunk szerint nem volt.

(Megj.: olyanok jelentek meg ismét, akik már korábban is árultak itt, vagy volt bérelt üzlethelyiségük.)

A kerékpárút elkészültével a már hosszú hetek óta működő piacon meg lehetett tartani a hivatalos avatást is: a Hajnóczy-piacot, illetve az egy kilométeres bicikliutat (illetve kisebb játszótereket, kutyafuttatót és sétányt) /a kettő együtt kb. 600 millió volt/, amelyen az egyik fiatal pécsi fideszes alpolgármester, Decsi István tartott beszédet.

Habár éppen a beszéd előtte ült le egy idősebb hölgy azzal, hogy most végre megnézi magának az alpolgármestert, mert még nem látta itt, Decsi István a beszédét azzal kezdte, hogy 9 éve kapott bizalmat a helyiektől, és jutott be a pécsi városi közgyűlésbe, majd lett alpolgármester. És ő képviseli is az itt élőket, a jelzéseik alapján is döntenek, “közösen gondolkodnak”.

A szépen eltervezett fejlesztések miatt az addig elöregedő városrész Decsi szerint fiatalodni kezdett. (Valóban volt több fejlesztés is, a mostanit leszámítva azonban az igazán nagy előrelépés és váltás a 2010-es EKF-program köztérfelújítási fejezetének volt köszönhető.)

Decsi István pécsi alpolgármester köszöntője után nem csak a városrész, hanem Pécs egyik legismertebb embere, Bundy János mondott néhány jó szót a fejlesztések mellett azzal, hogy a jót kell nézni, még ha vannak is problémák, és elmondta egyik, az Uránvárosról írt versét. A korábban gyermekvédelemmel is foglalkozó, majd a már megszűnt legendás Hard Rák Caféban “kidobóként” dolgozó, évtizedek óta az Uránvárosban élő „Bundy bá” beszéde után viszont meglepő dolog történt. Amire Decsi István láthatóan nem is volt felkészülve.

Amikor a beszédek után arra kérték a megjelenteket, hogy sétáljanak, vagy a PécsiKe, a pécsi közbringa kerékpárjaival tekerjenek át a pár száz méterre lévő kispiachoz, ahol ételkóstoló várja a megjelenteket, néhány uránvárosi idősebb lakos azt kérte, hogy az alpolgármester még ne induljon el, mert beszélni szeretnének vele. Egyértelmű volt, hogy jó alkalomnak gondolták az avatót arra, hogy végre elmodhassák egy illetékesnek, hogy mi is a bajuk a fejlesztésekkel.

A pillanatokat, amikor a politikus találkozik az úgynevezett választókkal, rögzítettük. Nézzék csak!

Mint a videón is látható és hallható, a tervezéssel és a vízelvezetéssel és/vagy kivitelezéssel nem voltak megelégedve, mert a járdára és a bicikliútra is ráfolyik a sár, ami balesetveszélyes, és erősen kételkednek abban, amit mondtak nekik, hogy majd, ha megnő a fű jobb lesz, ráadásul fű sincs minden évszakban, eső meg lehet. A játszóterek csak a legkisebbeknek lehetnek jók, de a kukákat körbevevő bunkerszerű vasoszlopok sem arattak egyértelmű tetszést, stb. Az alpolgármester ígérte, hogy utánajárnak a problémáknak és próbálják kijavítani a hibákat. Aztán pedig arról beszélt, hogy milyen terveik vannak még, és még visszalévő fejlesztések lesznek Uránvárosban – igen, ezt az alpolgármester egy ötéves önkormányzati ciklus vége előtt három hónappal mondta.

KategóriákMETÁL