Gyönyörű fotóra bukkantunk az interneten. A napokban, az egyik pécsi kertvárosi Tesco áruháznál készült a fénykép, amit látva csóválni fogja a fejét. Minimum.

Támogasd a Szabad Pécs működését!

A Tesco áruházakban majdnem mindent lehet kapni, de mivel csak majdnem mindent, a legtöbbnek úgynevezett üzletsora is van. Sőt, éttermes-kávézós részt is találunk, és persze a könnyűfémszerkezetes üzletek előtti részeket is értékesítik, és különféle vállalkozók különféle bizniszekre bérlik a helyet. Vadonatúj ötlet lehet (talán csak Pécsett) a kebabos bódék felállítása ezekre a részekre, úgy tudjuk, nem is egy Tesco áruháznál nyílt kebabos is Pécsett. Ami persze nyilván nem rossz ötlet, dolgozni kell nem keveset, de lehet benne pénz is, különben nem vágtak volna bele.

Ugyanakkor az egyik pécsi, kertvárosi Tescónál túlságosan lelkesek voltak, és túltolták a bódételepítést – szó szerint.

A szociális segélyezéssel és érdekképviselettel is foglalkozó pécsi civill, Garzó Gábor Facebook-ra feltett fotóját ajánlotta egy ismerősünk a figyelmünkbe. Garzó Gábort megkerestük, az engedélyével használjuk fel a képet.

Azt vette észre ugyanis, hogy nem jó helyre rakták le a Döner-büfét. Már, ha valóban nem jó ötlet elfoglalni az egyik mozgáskorlátozott parkoló egy részét, merthogy itt éppen ez történt. Az valószínűleg jó ötlet, hogy a bejárathoz a lehető legközelebb teszik a Nagy Lehetőséget, de hát éppen ez rokkant parkolóknak is a lényege – itt tehát volt némi konkurencia, és született egy amolyan öszvérmegoldás, hiszen nagyon kis mozgáskorlátozott autóval talán még meg lehet ott állni.

A másik lehetőség az, hogy ennél a kebabosnál csak rokkantkocsival érkező emberek fogyaszthatnak, vagy egyenesen ez egy rokkantkocsival használható KebabDrive. (Az még nem tisztázott, hogy a mozgáskorlátozott parkolókártyával trükközők is ehetnek-e itt legalább egy falafelt, vagy csak az engedélyt jogszerűen használókat szolgálnak ki.)

Igen, tudjuk, hogy a Tescókban egy csomó hely van rokkantaknak is és családosoknak is, így “csak” egyetlen speciális parkolóhellyel lehet kevesebb, amit ráadásul később még akár pótolhatnak is, de…

Ezzel a fránya de-vel véget is ért cikkünk.

Frissítés 19.10h Folytatás

Végül mégsem ért teljesen véget a cikkünk a fránye de-vel. Egyik olvasónk azt mondta ugyanis, hogy jó ideje, már hónapok óta ebben a parkolóban áll a kebabos bódé, ugyanolyan üresen, ahogyan a fotón is látszik. Hétfőn érdeklődünk majd arról, vannak-e még tervek a kis üzlettel, vagy elszállítják, esetleg még a további hasznosítási lehetőségeket keresik. Az egészen biztos, hogy viszonylag új attrakcióként ugyanilyen kebab-bódéból a pécsi “nagy” Tesco előtt már folyik az értékesítés, és mint írtuk, Mohácson is van egy hasonló egység.

KategóriákPOP