Kővári János ezúttal a zöldterület-gondozás tárgykörében nyilvánult meg.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Péterffy Attila Facebook-oldalán közölt posztot arról, hogy Pécs határában embermagasságú a növényzet az út mellett. Konkrétan ezt írta:

“Ahogy járom Pécset, lépten nyomon beleütközöm abba, hogy nincs gazdája ennek a gyönyörű városnak! Hosszú évek óta nincs.. Példának okáért, ha valaki Pécsre érkezik, legyen az turista, vagy egy nagyvállalati befektető, az alábbi látvány fogadja, pont az autópálya végénél.

Ember magasságban áll a gaz! Azt gondolom nincs ez rendben így!! Tegyünk ellene október 13.-án!!!”

Majdnem 24 órával Péterffy posztja után közleményt fújt be a szél elektronikus postaládánkba. Szerzője Kővári János, a pécsi önkormányzat zöldügyi mindenese, az újra Fidesz-szövetségessé emelt ÖPE vezetője, aki nemrég még az általa vezetett szervezet polgármesterjelöltje volt, de már elmúlt. A politikus az erősen szurkálódó közleményben kioktatja Péterffyt arról, hogy Pécsett hogy működik a zöldterületek gondozása.

Többek között azt írja: “Javasoljuk Péterffy úrnak, hogy mindenekelőtt ismerkedjen meg Pécs városával, melynek területei a Pécs tábla határain belül találhatók, s ezen belül az önkormányzat csak az egyik tulajdonos. Egészen biztos nem tulajdonosa a város főútjainak, különösen bevezető útjainak és az azt határoló területeknek.” Aztán hozzáteszi: “Pécsett 2,5 millió négyzetméter közterületet gondoz az önkormányzat cége, a BIOKOM. E zöld területeken, az aktív időszakban 12-szer kaszálják a füvet, tehát kb.2 hetenként. Ezenkívül közel 50 ezer virágot ültettek ki, ezer fát ültettek, a többi 40 ezer mellé. Minden évben ezenkívül egy héten át tartó közösségi faültetés is van.”

KategóriákPOP