Polt Péter legfőbb ügyészről olyat hallottunk, amit csak nagyritkán: keménykedett egy politikussal, sőt egy parlamenti képviselővel. Kezdeményezte egy országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Igaz, ellenzéki képviselőről van szó. Reméljük, Polt nem lesz rest akkor sem, ha esetleg egy milliárdos vidéki korrupciós ügyben kell eljárnia kormánypárti képviselővel szemben.  

A cikk a hirdetés után folytatódik



Pénteken felfgüggesztették Demeter Márta LMP-s politikus, volt társelnök mentelmi jogát, kétharmados szavazati aránnyal.

Az eljárást maga Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte Kövér László házelnöknél.

Az ügy, ami miatt mindez történt, ismert, de elmondjuk. Demeter Márta azzal vádolta Orbán Viktort (és a honvédséget), hogy a miniszterelnök egyik gyermekét egy honvédségi repülőgéppel reptette. És ezt úgy hozta nyilvánosságra, hogy közérdekből nem nyilvános adatokat adott ki. A történtek miatt büntetőeljárás indult a Fidesz feljelentésére, a megalapozottnak mondott gyanú szerint hivatali visszaélés történhetett.

Ráadásul az derült ki, hogy valójában egy Orbán vezetéknevű magyar katona és az ő családja utazott a gépen, külön engedéllyel.

Ami azt jelenti, hogy 1. Demeter Márta hibázott, nem kicsit. 2. Demeter Mártát felültették, nem kicsit. És még hibázott is, nem kicsit. 3. Demeter Mártát nem ültették fel, de aztán elvarrták a szálakat. (Ez az utolsó lehetőség egyrészt konteó, másrészt ha igaz lenne, szintén bűncselekmény lenne, csak akkor nem Demeter Mártát érintően kellene nyomozni. Itt csupán azért áll lehetőségként, hogy leírjuk, kb. mik a számba vehető lehetőségek, ugyanis nagyon, nagyon furcsa eset, hogy egy országgyűlési képviselő ilyen ügyben ekkora hibát vétsen.) 4. Szintén konteó, a legdurvább fajtából: az egész eset egy elterelés volt, valamiről elvonták a figyelmet ezzel, és A) mindenki benne volt és tudta B) Demeter Mártát felültették és még hibázott is.

De visszatérve a jegyzet eredeti témájához és Polt Péterhez.

Pécsett is van egy nem elhanyagolható súlyú ügy, sőt tulajdonképpen az utóbbi évek egyik legkomolyabb vidéki korrupciós ügye: a pécsi buszbotrány.

A Volvo-gate-ről sokat és részletesen cikkeztünk – itt és itt is, vagy éppen itt olvashatók írásaink.

Már az egyik részletes, tényfeltáró cikkben közöltük azt, hogy az információink szerint két közszereplő is érintett lehet az ügyben. Amelyben ráadásul a nyomozás nem itthon, hanem Hollandiában indult el, a magyar szerveknek mindaddig nem tűnt fel, vagy legalábbis eljárás megindítását érően nem, hogy közpénzt érintő korrupciós ügyről, nem is kicsiről lehet szó, ráadásul nemzetközi, több országot is érintő, de magyarországi, pécsi központú ügy.

A holland hatóságok azonban megkeresték a magyar szerveket is, így Polt Péterék végül is elindították a magyarországi nyomozást is.

Igaz, azt nem állíthatjuk, hogy túlságosan elkapkodták volna az eljárást, de jó munkához, ugye, ráadásul  nemzetközi ügyről van szó, vagyis a társhatóságoknak együtt kell működniük, megküldeniük egymásnak az szükséges anyagaikat, azokat ott le. Kell fordíttatni, stb.

Azt viszont, önmagában, hogy egy jelentős korrupciós ügyről van szó, már jó ideje nem nagyon vitatja senki. Amennyire tudjuk, a űvagyunk, és vannak már gyanúsítottjai is az ügynek, három is ráadásul. Azt is tudjuk, hogy közszereplők, pláne politikusok nincsenek a gyanúsítottak közt, egyelőre legalábbis. Nem állítjuk, hogy lesz ilyen, vagy hogy kellene lennie, sőt, de az egészen biztos, hogy korábban ennek az ügynek a kapcsán voltak olyan hírek, vagy inkább pletykák, hogy közszereplők is érintettjei lehetnek a Volvo-gate-nek valamilyen módon, persze, nem feltétlenül gyanúsítottként.  

Az mindentől függetlenül egészen biztos, ehhez azért nem kell túl sokat agyalni, hogy egy önkormányzat (a pécsi) és egy 100%-os önkormányzati tulajdonú társaság (a Tüke Busz) beruházását, kiemelkedően jelentős értékű, több milliárd forintos eszköz vásárlását politikusi “felügyelet” és politikai engedély nélkül nem igazán lehet véghezvinni. Korábban sem nagyon lehetett, a NER-ben viszont még kevésbé valószínű, hogy ez megtörténhet. És nyilvánvalóan nem csak arról beszélünk, hogy szavazni kell róla a közgyűlésben, hanem a projekt eltervezéséről, a források megszerzéséről, stb.

És itt jön be a képbe az, hogy Pécsett kik is, vagy kik lehetnek a döntéshozók, és kik hozzák a pénzt (már ha hoznak), kik intéznek/intézhettek akkoriban ekkora volumenű ügyet, kik a felelősei, vagy kik voltak a helyi közlekedéssel kapcsolatos ügyeknek Pécsett annak idején. 

Azt tudjuk, hogy a régió politikai vezetője Bánki Erik fideszes országgyűlési képviselő, régióigazgató. Azt is tudjuk, hogy a pécsi buszcsere program felelőse Bánki korábbi asszisztense volt annak idején, Csizi Péter volt országgyűlési képviselő. Utóbbinak értelemszerűen már nincs mentelmi joga.

Azaz, ha Csizinek volt bármi szerepe ebben az ügyben, akkor sem kell/kellett volna/kellene Polt Péternek vesződnie az ő mentelmi jogának felfüggesztésével most már. Akár jófiúként kellene őt meghallgatni, így értékes tanúként bevonni az eljárásba, akár úgy, akinek talán észre kellett volna vennie, hogy nem stimmel valami.

Tudtommal azonban még ki sem hallgatták, sem Csizit, sem Bánkit, a régió hivatalos (és a pletyka szerint Pécs nem hivatalos) egyik irányítóját.

Mindez arra enged következtetni, hogy az eddig meghallgatott tanúk és gyanúsítottak nem hozták őket szóba, avagy nem tettek rájuk sem terhelő vallomást, de még olyat sem, ami miatt kikérdezték volna őket.

Merthogy arról sem tudunk pl., hogy Bánki Erik mentelmi jogának a felfüggesztése folyamatban lenne.

Lehetséges, hogy a két megnevezett politikusnak (esetleg még más pécsi politikusoknak vagy más közszereplőknek)  nincs ehhez a bűnügyhöz közük, főleg úgy, hogy meg kellene bármelyikőjüket is gyanúsítani, de 100 százalékosan azt sem lehet kijelenteni, hogy nekik, bármelyiküknek is egészen biztosan nincs, vagy nem lehetett közük a buszbeszerzéshez kapcsolódó korrupciós ügyhöz. 100 százalékosan nem mondhatjuk ki azt sem, hogy akár mindkettőjüknek,akár többüknek, akár csak ez egyikőjüknek nem lehetett a Volvo-gate-ben olyan szerepük, amely miatt minimum a kihallgatásuk fontos lenne. Ráadásul a nagyon is pozitív alap ügyhöz, a buszcsere programhoz minimum az egyikőjüknek, Csizi Péternek bizonyítottan volt köze, sőt az egyik felelőse volt.

Valószínűnek tartjuk, hogy a fentiek miatt, esetleg még a korrupcióval érintett pécsi buszbeszerzéssel kapcsolatos élő, valós helyi politika pletykák miatt nevezhette meg Csizi Pétert és Bánki Eriket is a Momentum az EP-választási kampány finisében a pécsi Volvo-gate üggyel összefüggésben.

Egy ilyen ügyben szerepelni tanúként sem egyszerű, és biztosan nem kellemes akkor sem, ha a lehető legbiztosabbak vagyunk ártatlansáunkban és abban, hogy mindvégig a legjóhiszeműbben jártunk el, de egyértelmű az is, hogy az, hogy egy büntetőeljárásban, pláne egy ilyen súlyú ügyben minden lehetséges, és főleg, minden lehetséges fontos tanút kihallgassanak, majd a bíróság is kikérdezhesse őket, az mindenkinek az érdeke.

A pécsieké, és minden más magyar adófizetőé, a pécsi önkormányzaté, a Tüke Buszé, a már meggyanúsított személyeké, a volt politikus Csizié, a még ma is politikus Bánki Eriké egyaránt.

És az is egészen biztos, hogy ebben semminek sem szabad akadályt jelentenie, még a mentelmi jognak sem. Gondolom, ebben még Polt Péter is egyetért. Főleg a nem teljesen azonos, de mégiscsak friss és aktuális, és valamiképpen e téren a pécsi üggyel összevethető Demeter Márta-ügy után.

Persze, a mentelmi jogról önként is lemondhat egy politikus, vagyis még csak azt sem kell feltétlenül megvárni, amíg azt netalántán megvonják az embertől.

KategóriákPUNK