134:60 – ebben az arányban fogadták el a státusztörvényt a parlamentben.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Elfogadta ma a parlementi többség a státusztörvényt, s 2024. január 1-től érvénybe is fog lépni, akármit is jelent ez a gyakorlatban. Némi cinizmussal elmondhatnánk azt, hogy széles körben egyeztették a törvényjavaslatot az alaposan, évek munkájával előkészített bizottsági munka során tárgyaltak civilekkel, szakszervezetekkel, s gesztust gyakorolva még az ellenzéki pártok szakértőivel (mert a törvény az egész társadalom jövőjét érinti) is, és a konszenzusos megoldást elérve, még az ellenzék képviselők is hangos „igen” szavazatukkal adtak áldást a tanárok megváltozott jogállására, sőt a hír olvastán némely iskolában örömtüzeket gyújtottak.
Nos, a valóságban nem ez történt, a folyamatot látszategyeztetések jellemezték, verbálisan abuzált ellenzéki javaslattevők, rendőri intézkedések alá vont, addig is vegzált civilek (szebb példát kitalálni sem tudnék annál, amikor a tiltakozó gimnazistákat könnygázzal tanították móresre). A többhónapos demonstrációkat a kormány nem vette túl komolyan.
Ez azt jelenti, hogy első körben még 5-10 ezer tanár fel fog mondani. Ha betartják a szavukat. Ez azt jelenti, hogy az eddig is kevés tanár helyett – jóval tízezer felett van országosan a betöltetlen állások száma – még kevesebb lesz. Még a jónevű, városi-nagyvárosi intézményekben sem beszélhetünk már feltétlenül szakos helyettesítésről, ha netán egy szaktanár beteg lesz. Kisebb iskolák esetén már most is a testnevelés-ének szakos tanítja az angolt, a magyart és a kémiát. Találkoztam már ilyen fiatalemberrel. Ez már majdhogynem gyermekmegőrző, nem iskola.
A tanári pályáról a becslések szerint közel tízszer annyian mennek nyugdíjba, mint ahányan belépnek. Ez azt jelenti, hogy még fokozottabban fog kiürülni az iskolák tanárija. Nem ma kezdődött ez a folyamat. Gyerekkoromban sem voltak megbecsülve a pedagógusok. Több kitüntetett mestertanárral készítettem interjút az elmúlt évtizedben, akik, amikor kikapcsoltam a mikrofont, még hozzátették, hogy csak egy jól kereső férjjel engedhették meg azt, hogy pályán maradjanak. Vagy még két-három dolgot csináltak a főállásuk mellett. De a jelenleg regnáló hatalomnak három ciklusa volt a helyzet rendezésére. Helyesebben lett volna. Mert eddig nem tettek sokat. A tanárok nem tekinthetők egységes csoportnak, a szokásos megosztó technikákkal már régen elérte a hatalom, hogy a szakszervezetek egymást marják, ezzel könnyen ellehetetleníthető minden egyes igaz állításuk, mert ha szükséges, van, aki a nevét adja – még ha nem is igaz, amit állít – ugyanannak az ellenkezőjéhez.
A tanárhiány az elkövetkező tíz évben egyre nagyobb ütemben fog növekedni, mert a következő évtizedben a jelenlegi tanárgárda ötöde vonul nyugdíjba – és akkor még nem beszéltünk a pályaelhagyókról. A bérrendezés csak egy dolog (lenne), sem amit tanítanak, sem ahogy tanítanak ma a közoktatásban, az nem igazán nevezhető korszerűnek (tisztelet a kivételnek). Amíg a tényanyag mennyisége fontosabb a kreativitás fejlesztésénél, de a kompetenciák bővítésénél is fontosabb, amíg nem élményalapú az oktatás, hanem frontálisan csepegtetik a fejekbe a tudást, addig csak növekedni fog a frusztrált, unatkozó – rossz – gyerekek száma a közoktatásban.
2023-ban 126 ezren jelentkeztek valamilyen magyar felsőoktatási intézménybe, ebből 3357 fő szeretne valamilyen formában osztatlan tanári képzést elvégezni, de ebből a csoportból azon jelentkezők száma, akik igazán csak tanárként képzelik el a jövőjüket, nemcsak jobb híján lesznek azok (az első helyen jelöltek meg egy tanárszakot), az mindössze 1595 fő. Nagyot ment a sajtóban az a hír, hogy fizika-kémia szakra országosan 1 fő jelentkezett (ő sem első helyen jelölte meg a szakpárt). De ez semmi: fizika-földrajz szakra egyetlen jelölt sem akadt. (Az adatok forrása az Eduline cikke.)
Amikor írom a jegyzetet, még nem égnek autók a parlament előtt, még nem özönlötték el a dühös szülők az utcákat. Nyár van, a diákok és a tanárok táborokban. Vagy nyaralnak a szülőkkel. Ja, emlékeznek még arra a szakállas poénra, hogy hol nyaralnak a pedagógusok? Hát a Járda-szigeteken.
A közoktatás problémájának megoldásához legalább egy évtized lenne szükséges. Összefogásra, reformokra, szakminiszterre, új tantervre, új tankönyvekre, felújított iskolákra, stb. Egy normális országban talán elég lenne ennyi. Nekünk mennyi kell?
Kapcsolódó írásunk:
