Olvasónk a kertvárosi, Diána tér mögötti Pöttyös játszótérről szóló cikkünket elolvasva döntötte el, hogy felhívja a figyelmet a kertvárosi, Enyezd utcai, “Barnavirágos” óvoda helyzetére, ahol hosszú ideje problémát jelent az udvaron lévő játékok állapota.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A Szabad Pécsnek küldött levelében azt írja, az idei tanév úgy kezdődött, hogy az udvar és a játékok egy részét szalagokkal elzárták a gyermekek elől.

“Itt az új tanév, mikor máskor lehetne nekiállni az óvoda udvar felújításának, mint nyár végén, ősz elején. Amikor még lenne lehetőségük a kicsiknek szabadban tölteni az időt, de az udvar tele van az elhúzódó felújítás miatt vödrökkel, konténerekkel, lezárt vagy félkész játékokkal. Kétségeim vannak, hogy egyáltalán az udvarra kimehetnek-e, vagy ha kimennek abból nem lesz-e baleset” – írta.

A szülők úgy vélik, ezeknek a játékoknak a javítása egy gondnok mellett napok alatt meg kellene, hogy történjen. Szülői felajánlás is érkezett már a javításra, volt aki anyagiakkal, volt aki kétkezi munkával próbált volna a törött játékokon segíteni, de egyik egyik felajánlás sem ért célba.

Egy lepukkant homokozó
Ez a szalagozás annyira nem sikerült
Egy nem túl jó állapotban lévő csúszda

Az elmúlt években a felújítások lassúak, körülményesek voltak a levélíró szerint, aminek megint csak a gyerekek itták meg a levét.

“Ablakcsere és fűtéskorszerűsítés novemberben, egy hónapon keresztül. Belső felújítás, padlózás a nyári szünet vége előtt, ami azt eredményezte, hogy a szülőket megkérték, aki tudja, ne vigye gyermekét az intézménybe, mert a felújítás szeptemberre elhúzódik” – áll a levélben.

A mostani problémát csak fokozza, hogy a gyerekek összevont csoportba járnak, mert a két éve felújított fűtéscsövek meghibásodása miatt az egyik csoportszobát elárasztotta a víz. Az új padlót így fel kellett szedni, a szoba használhatatlan.

Kérdéseinkkel megkeressük a fenntartó pécsi önkormányzatot. Ha válaszolnak, frissítjük cikkünket.

KategóriákMETÁL