Némi huzavona után, csütörtökön aláírja Pécs városa és a kínai BYD buszgyártó a 8 (+ 2) elektromos jármű megvásárlásáról szóló szerződést. Volt néhány kanyar az úton, de úgy tűnik, azokat sikerült kiegyenesíteni.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Az elektromos buszok gyártása világszerte felszállóban lévő iparág, Magyarország kormánya is kiemelt ügyként kezeli. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter áprilisban azt ígérte, hogy csak ebben a ciklusban 3000 elektromos autóbusz vásárlását támogatják. Azaz közvetve és közvetlenül (beruházási támogatások) is jól járhatnak a gyártók, ezzel pedig már nemzetgazdasági szinten is számottevő beavatkozásról beszélhetünk.  Nem csoda, hogy a Fidesz gazdasági holdudvara csodálatos vonzalmat érez a téma iránt. Mészáros Lőrinc köreihez, Széles Gáborhoz és egy éve már a MOL-hoz is kötődik ilyen profilú cég.

Pécsen az elektromos buszok beszerzésének ötlete jó néhány éves történet, információink szerint a Tüke Busz egyik volt vezetője kezdett fantáziát látni ebben. Némi puhatolózás kezdődött, amiben külsős szakértők segítségét is igénybe vették. Külföldi szakvásárokon, kiállításokon tájékozódtak a város adottságaihoz leginkább illeszkedő megoldásokról. 

Az első közbeszerzést eredményesen le is bonyolították, még 2016-ban hirdettek nyertest, azonban a cég – MABI-BUS, ami később Ikarus Egyedi néven futott – csődje miatt semmi nem lett a beszerzésből. És ezzel, mivel kifizetésre nem került sor, Pécs nem is járt rosszul. Szemben a cég hitelezőjével és a megrendelők egy részével. 

Szóval volt némi bizonytalanság a történetben, és csak 2019 januárjára jutott odáig a város, hogy újra kiírhatták a közbeszerzést. A pályázatot néhányszor módosították is, így végül az áprilisi beadási határidőre három ajánlat érkezett. Májusban az egyik pályázó (a Mészáros Lőrinc köreihez köthető CS-Process Mérnöki Kft.) ajánlatát érvénytelenítik, mivel a bíráló bizottság álláspontja szerint a pályázat nem felelt meg az előírásoknak: nem volt kellően alátámasztva a buszok kapacitása. A CS-Process vitarendezési kérelmet nyújt be, azaz nem értett egyet a döntéssel, azonban ezt az ajánlatkérő (Pécs MJV) elutasította. 

Ezután egy júniusi pénzügyi és gazdasági bizottsági zárt ülésen, majd a közgyűlésen is tárgyaltak a városatyák a közbeszerzésről és a jegyzőkönyvek alapján a kínai BYD ajánlata lett a nyertes. 

Részlet a június 19-i bizottsági ülés jegyzőkönyvből

Érdekes módon ennek az ülésnek (2019.06.19.) a jegyzőkönyve sokáig nem volt fent a város weboldalán a hasonló és későbbi anyagok között, azonban nem sokkal azután, hogy közérdekű adatigénylésben kikértük, mégis felkerült. 

Az ezt követő közgyűlésen a téma tárgyalásánál egy kisebb jelenet is lezajlott, ugyanis ennél a napirendi pontnál az akkor még elvileg ellenzéki Kővári János (ÖPE) majdnem megnevezte a nyertes pályázót. Ez ellen a hátsó sorokból Merza Péter, a közbeszerzésért felelős Pécsi Városfejlesztési Nzrt. vezetője vehemensen tiltakozott (Kővári: “…Nem tudom, hogy elmondhatom-e.” Merza bekiabálva: “Nem, nem mondhatja.”). Amit nem igazán értünk, hiszen egy nappal korábban elvileg – és formálisan – már a nyilvánosság tudomására hozták a győztest. Szóval Kővári János miközben agyon dicséri a nyertest, mintha kerülgetné a forró kását. A jelenetet szívesen meg is mutatnánk, érzékletesebb lenne, azonban a PécsTV által élőben közvetített közgyűlések közül egyes-egyedül pont ez nem található meg a YouTube-on. Mindenesetre álljon itt a közgyűlés jegyzőkönyvének vonatkozó részlete:

Részlet a júniusi közgyűlés jegyzőkönyvéből

Tény, hogy a komáromi összeszerelő bázissal rendelkező BYD jóval megbízhatóbb partnernek tűnik, mint az első közbeszerzés nyertese. Erre utalhatott Kővári János is, aki beleásta magát a témába. Olyannyira, hogy egy nemzetközi szakkiállításra is elutazott, buszgyártókat látogatott meg és mindezt a lobbitevékénységet feltűnően jól dokumentálta a Facebook-oldalán. Valószínűleg ezzel ő az első – de biztosan nem utolsó – pécsi politikus, aki a BYD-val és BYD-buszban fotózkodott. 

Mindenesetre július közepén a pályázatok összegzése is felkerült az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe. Ekkor már nyilvánosan is látható volt, hogy a BYD adta a legjobb ajánlatot. Azonban a verseny szoros volt, alig 30 millió forinttal volt olcsóbb a kínaiak ajánlata, ami egy nettó 1,1 milliárd Ft értékű ajánlatnál csupán pár százalékos eltérés. 

Az ajánlatok összegzésének megküldése után néhány nappal vitarendezési kérelmet nyújtott be a másik érvényes ajánlattevő, az Electrobus Europe Kft. is. A kínai-magyar vegyesvállalat a székesfehérvári, Széles Gábor érdekeltségébe tartozó Ikarus és pekingi CRRC Urban Traffic szerelemgyereke, ami tavaly mutatta be az első zéró emissziós autóbuszát. Szerintük a nyertes BYD tanúsítványa nem felelt meg kiírásnak, a városi indoklása szerint viszont az “azzal egyenértékű” téves értelmezéséből fakad a nézeteltérés. 

Ezzel úgy tűnik lezártnak tekinthető a viták sora, és hamarosan (várhatóan tavasszal) Pécsre érkeznek az elektromos buszok. A jelenlegi városvezetés szerint nyilván a lehető legjobb bizniszre kerül ma délelőtt 10-kor végre pecsét, azonban erről némileg megoszlanak a vélemények. Erről egy következő cikkünkben számolunk be.  

KategóriákMETÁL