Önkormányzati épületekben láthat el továbbra is őrzés-védelmi és portaszolgálati feladatokat a Civil Zrt., pécsi alvállalkozó bevonásával.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Néhány nappal ezelőtt írtunk a 24.hu nyomán arról, hogy Pintér Sándor belügyminiszterhez köthető Civil Biztonsági Zrt. és konzorciumi partnerei 12 milliárd forint keretösszegű közbeszerzést nyertek a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől. A gigamegbízás teljesítésében 9 cég vesz részt, ezek szövevényes kapcsolatban állnak egymással cikk szerint, a részletek itt olvashatóak.

Pécsen – talán a feladat méretéből fakadóan – nem volt szüksége konzorciumi partnerekre a Civilnek, mivel egy “csak” nettó 183 millió forint értékű megbízásról van szó. Az “Élőerős őrzés-védési szolgáltatás és portaszolgálat ellátása a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata épületeiben” című pályázatra így is mindössze két ajánlat érkezett. Ráadásul a versenytárs, az S-Group Zrt. érvénytelen pályázatot nyújtott be a bírálóbizottság szerint, ugyanis nem sikerült minden szempontból kielégítően bizonyítania az alkalmasságát.

A Civil Zrt. pécsi alvállalkozót is bevon a feladatok ellátásába: helyi partnere a Valeria-Security Kft. lesz.

KategóriákMETÁL