Mindent bevet úgy tűnik a Fidesz és az ÖPE azért, hogy ne kellemetlenkedjen (=ne induljon) az ellenzék Pécsett az őszi önkormányzati választáson. Az utolsó pillanatban és utána is megpróbálták megtámadni az ellenzéki szövetség és több ellenzéki képviselő nyilvántartásba vételét. Péterffy Attila és a Mindenki Pécsért Egyesület viszont azt mondja, hogy ha nyernek, mindenképpen lesz elszámoltatás.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Péterffy Attila, a Mindenki Pécsért Egyesület pécsi polgármesterjelöltje már leadta az őszi önkormányzati választáson való indulásához szükséges ajánlásokat. Sőt, Pécs volt az első és eddig egyetlen olyan nagyváros, ahol a független polgármesterjelölt és listás ellenzéki képviselőjelöltek együtt előbb adták le az ajánlásokat, mint a Fidesz.

Péterffy független polgármesterjelölt, azaz egyetlen pártnak sem tagja, de az ellenzéki választási szövetség több pártot és szervezetet is maga mögött tud, így támogatják az indulását és a polgármesteri programját.

A Pécsi Stop írt még a hétvégén arról, hogy az információik szerint megtámadták több ellenzéki politikus választási nyilvántartásba vételét.

Lapunk úgy tudja, hogy több DK-s, MSZP-s és jobbikos képviselőjelölt mellett Péterffy Attila nyilvántartásba vételét is megtámadták. Illetve, hogy valójában több ellenzéki politikus ellen is lett volna beadványa a Fidesznek és az ÖPE-nek /információink szerint ők nyújtották be a kérelmet/ , de elkéstek és határidőn túl nyújtották be a kérelmet.

A Fidesz és az ÖPE azért valószínűleg boldogabb lenne, ha az ellenzék nem indulna a választáson, azaz kvázi ellenfél nélkül játszhatnának egykapura.

Erre reagálva küldött lapunknak a Mindenki Pécsért Egyesület közleményt, amit az alábbiakban közlünk

„Tisztelt Szerkesztőség!

A Mindenki Pécsért Egyesület egységes és elkötelezett csapat Péterffy Attila polgármesterjelölt vezetésével. Az ország első városaként Pécsett az ellenzék előbb adta le az ajánlásokat, mint a Fidesz. Ettől annyira megijedtek a fideszesek, hogy alattomos eszközöktől sem riadnak vissza, mert nem tiszta a lelkiismeretük. Adminisztratív eszközökkel próbálják megakadályozni az ellenzéki győzelmet Pécsett, de nem fog nekik sikerülni. Elutasítjuk az ilyen módszereket, mert a tisztességes versenyben hiszünk. A pécsi polgárok belátására bízzuk a döntést október 13-án. Mérettessék meg egyenlő félként mindenki! Ha a Fidesz fél a versenytől, nyugodtan adják fel, de elszámoltatás akkor is lesz.

Csőd helyett fejlődés!
Elvándorlás helyett jólét!
Páva helyett Péterffy!

Mindenki Pécsért Egyesület”

KategóriákMETÁL