A kellemetlen időjárás és a „böjti szelek” (via Hoppál Péter) sem tartottak vissza mintegy nyolcszáz, akár ezer embert attól, hogy március 15-én délelőtt a pécsi Dóm térre menjenek, hogy meghallgassák Lázár János építési és közlekedési miniszter ünnepi beszédét az 1848-as forradalom 175. évfordulója alkalmából. És biztosan nem is csalatkoztak, mert Lázár nagyjából azt hozta, amit várni lehetett tőle, egy nagyívűnek mondható, jól előadott beszédet, amely az 1848-as forradalom igazságát, és főleg a 12 pont követeléseit igyekezett a mára lefordítani. Persze, mindezt úgy, hogy az értelmezési keret és a pontok megfejtése Orbán és a Fidesz mai kommunikációjának felelt meg. Legalábbis erre tett kísérletet az Orbán által tavaly ismét keblére ölelt tékozló politikus a pécsi Fidesz ünnepi különrendezvényén.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Az elején azonban még természetesen nem ő volt a főszereplő, voltak, akik megágyaztak a közlekedési miniszter fellépésének. Például Hoppál Péter pécsi országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, nemrég menesztett kulturális államtitkár (ennek még lesz később jelentősége). Hoppál köszöntőjét közös ima követte, ezt Felföldi László megyéspüspök és Kisóvári-Németh Norbert református lelkész celebrálta. Gyakorlatilag tehát az egyik házigazda vagy inkább háziúr, hiszen ne feledjük, hogy a Dóm tér (ezen része már) egyházi terület, a pécsi püspökségtől kellett azt a Fidesznek megkapnia (kibérelnie?) a pártrendezvényre. Nyilván jöhet ide a megfelelő, hasonló feltételek elfogadása után Dobrev Klára vagy Donáth Anna is. Na jó, csak vicceltünk, lapozzunk.
A Mecsek Táncegyüttes következett, majd néhány színészhallgató (a már fideszesített színi egyetem hallgatói). Utóbbiak Petőfi 200 címmel adtak elő egy csokornyit a költő forradalmi hangulatú verseiből. Mindenképpen sajátos (analóg? vagy épp ambivalens?) hatást keltettek, ha elszakadunk ‘48-tól, és néző- és viszonyítási pontunk továbbra is a jelen közéleti klíma és a regnáló, uralkodó kormány. Egy nettó pártrendezvényen, Fidesz-eseményen hangoztak el Petőfi gondolatai. Persze, minden értelmezés kérdése, biztosan vannak sokan – ma, a pécsi Dóm téren mindenképpen sokan lehettek –, akik másként értelmezik ezt, mint amire mi dollármédiásként utalgatunk sandán.
A köszöntő, a tánc, a versek és némi ének után elérkezett a pillanat, és a színpadra lépett végre, akire mindenki várt: A Lázár.
Ő pedig nem köntörfalazott, már a legelső mondataiban tisztázta, miért jött – jövőre ismét helyhatósági választások lesznek, kár volna egy ünnep miatt kihagyni a ziccert: „Legyen ennek a városnak egy olyan vezetése, amely fontosnak tartja, hogy ezen az ünnepen fölzászlóztatja a várost, ahogy az más városokban szokás.”
A gondolat folytatásaként egyfajta pedigréigazítás következett, Lázár Hoppál Péterre terelte a szót, méltatva a pár hete menesztett ex-kulturálisállamtitkár munkáját, többször is emlegetve Hoppál névjegykártyáját. „Személyisége, megítélése független attól, hogy mi áll a névjegyén” – ezt maga Lázár sem a pálya széléről mondja: „Én jól tudom, az elmúlt négy évben megtanultam, nem a hivatal számít, hanem a munka.” Hoppál nemrég, de a közelmúltban Lázár is nagy szerepváltásokat élt meg, nyilván erre utalt a miniszter. Mi meg arra gondoltunk eközben, hogy Hoppál eddig sem elhanyagolható esélye arra, hogy ő legyen a Fidesz pécsi polgármesterjelöltje, biztosan nőtt március 15-én délben. Lázár tehát gyakorlatilag berúgta az ajtót, a java azonban még hátravolt.
Történelmi távlatban igenis győztek a forradalmaink, tudtuk meg a minisztertől: „Igaz ez ’56-ra, ’89-re, de legigazabb 2010-re.” Ez utóbbi évszám az ország (a kétharmadcunami kezdete), a Fidesz (az öröknek remélt hatalom és a „nemzeti kormány” létrejötte) és Lázár személyes politikai karrierje (ekkor lesz frakcióvezető) szempontjából is érdekes. Nem ez volt az első, és nem is az utolsó önreflexív megjegyzés a beszéd során.
Ami 1848-nak a kiegyezés, az ’89-nek a ma, és benne a Fidesz nemzetvédő harca Brüsszellel – vágy és beteljesülés, szűrhette le a közönség a színpadról elhangzottakból. Ahogy a ’48-as tizenkét pontból kb. tíz teljesült szerinte a kiegyezéssel, úgy most ezeket a szabadságjogokat (mai köntösben) a Fidesz-kormány vívja ki gyakorlatilag Európával (OK, „Brüsszellel”) szemben. Ahogyan a 12 pontban felelős kormányt követeltek a márciusi ifjak /a felelős minisztérium ezt jelentette/, most saját, nemzeti és felelős kormánya van Magyarországnak, saját felelős kormányfővel. A 12. pont, az Unio is megvalósult egyfajta módon. Száz éve nem tett annyit egyetlen magyar kormány sem Lázár szerint azért, hogy mondhatni egyesüljenek az elcsatolt részek, mint az elmúlt 12 évben az Orbán-kormányok. Például annyi támogatást és fejlesztést nem vitt senki Erdélybe, a Partiumba. Sőt, Lázár már magyar tengerről (tengerrészről) is beszélt, Fiumét emlegetve (és Trieszt neve és a magyar kikötő még el sem hangzott).
Lázár aztán még csavart a beszédkeménység-potméteren, persze azért továbbra is az Orbán által kijelölt kommunikációs keretek közt maradva: „Szűnjön meg a cenzúra, szűnjön meg Európában a liberális véleménydiktatúra, lehessen szabadon beszélni a migránsválságról, a genderőrületről, a szankciókról, szabadon gondolkodni, szűnjön meg a magyarokat büntető kettős mérce, ne legyenek Európában egyenlők és egyenlőbbek, ne érje hazánkat politikai, pláne gazdasági hátrány, mert merészel másképpen gondolkodni, beszélni, érezni, mint a fősodor. Sem Brüsszelnek, sem Berlinnek, sem Washingtonnak, sem Kijevnek, sem Moszkvának, senkinek nem tartozunk felelősséggel, csak hazánknak.”
Lázár szerint: „Aki igazat szól, annak beverik a fejét Brüsszelből.” De még szerencse, hogy a magyaroknak kemény a fejük. Az Európai Unió fontos, de az eredeti eszméket, az erős nemzeti szuverenitást és a polgári fejlődés programját mára felváltotta a lopakodó föderalista törekvés, mondja.
„Széchenyi és Baross példáját követve ma újra önálló minisztériuma van a közlekedésnek és az országépítésnek” – érkezett a következő önreflexív történelmi párhuzam, magyarázandó a múlt tavasszal létrehozott, Lázár János alá szervezett új minisztérium létjogosultságát.
A 18. században a vasúthálózat kiépítése volt a szerv fő feladata, ma ugyanezt még nem ismerni pontosan – csak annyi tudott, hogy „az új minisztérium a »haza és haladás« minisztériuma kíván lenni a magyar kormányban”.
Az új minisztérium kapcsán Lázár felemlegette az M6-os folytatását (ami azért most már tényleg be lesz fejezve, az M60 folytatása azonban akár még 8-10 év is lehet) és az új Duna-híd megépítését is Mohácsnál (örök életre szóló pályamatricát sorsolunk ki az említett szakaszra azon olvasóink között, akik megmondják, ezek az ígéretek így, együttesen hányszor kerültek napirendre az elmúlt húsz évben – a szerk.).
A „migránsválság”, a „genderőrület”, az „elhibázott brüsszeli szankciók” stb. sorából természetesen az eszkalálódó ukrán–orosz háború, a fegyveres konfliktus mesterséges fűtése és a küszöbön álló harmadik világháború sem maradt ki az ünnepi tematikából – nemhogy magyar katonát, de magyar fegyvert sem küld(ene) a magyar kormány a háborúba – ha ez csak rajta múlik. A magyarokat meg kell védeni a veszélytől!
Lázár beszéde összességében inkább volt aktuálpolitikai kampány-warm up, célorientált hangulatkeltés, mint ünnepi megemlékezés – de ez jelen sorok írójától csupán gyenge utánlövés, a miniszter ugyanis megelőzte a kritikát: szerinte a legostobább vád, amikor átpolitizáltságuk miatt bírálják az ünnepi beszédmondókat, hiszen „kötelességünk, hogy a múltat a jelenen és jövőn keresztül vizsgáljuk, hisz a veszélyek korát éljük!”
Soros ma nem került szóba.
