Leghamarabb a jövő tavasszal, de elvileg van rá esély, hogy pályázati forrásból megkezdődhet egy 99 főt befogadni képes pécsi munkásszálló építése. A hír annyira biztos lehet, hogy már most bejelentették. Bólyban mindeközben több mint nyolcvan főnek épülhet munkásszállót.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A négyezerfős Bólyban egy több mint nyolcvan főnek helyet adó munkásszálló építésének a híre egy egészen picivel talán komolyabb siker, mint a száznegyvenezerfős Pécsett egy majdnem százfős munkásszálló építésének a híre. Mindkét terv ugyanannak a pályázatnak a forrásaiból valósulna meg.
Nem kekeckedés ez a részemről, csak a tények rögzítése.
Az is tény, hogy az építkezés majd csak jövő tavasszal kezdődhet. Az is, hogy a hír pécsi vonatkozású részét egy hónappal az önkormányzati választás előtt, egy választáson induló fideszes politikus részvételével jelentették be.
És az is igaz, hogy saját magam arra inkább fogadnék, hogy Bólyban még belátható időn belül megépül majd a munkásszálló, és úgy kb. ahogyan ígérik, míg Pécsett talán lesz némi drágulás és erősebb csúszás, már ha tényleg lesz belőle valami.
Mindezektől függetlenül a hírnek örülni lehet, főleg Pécsett, ahol kevés dolog épült-szépült az elmúlt 5, de sajnos az elmúlt 9/elmúlt 10 évben is.
A pécsi és a bólyi munkásszálló építéséről ma az MTI tudósításában olvastunk.
A pécsi munkásszálló tervezett, leendő építéséről ma (nem első ízben Pécsett) kizárólag ner-barát orgánumoknak szóló “sajtóeseményen” számoltak be.
Lapunktól így nem volt jelen senki, nem is kérdezhettünk. Sem a projekt komolyságáról , sem arról, hogy a pécsi tervet sikernek nevezhetjük-e a bólyival összehasonlítva. De leginkább azt, hogy milyen forrásból biztosítja a pályázat elnyeréséhez szükséges 115 milliós önerőt a Pécsi Vagyonhasznosító.
Megjegyzem, szinte kizárt, hogy a kampányeseményként is jellemezhető kormánybarát sajtótájékoztatón rendszeresen villogó, hatalomban lévő, és azt ismét megszerezni kívánó és ehhez szavazatokra hajtó fideszes politikusok (a main éppen Őri László) október 14-e után majd másképpen kezdenek el gondolkodni a közös ügyeinkről és azok nyilvánosságáról. Miközben észben illene tarthatniuk, hogy nem csak azokat képviselik, akik hatalomhoz segítették őket.
A pécsi eseményről az MTI-tudósítás mellett a Pécsmán olvastunk. Ott is leírták, hogy Pécsett 370 millió forintos kormányzati támogatással, de összességében majdnem fél milliárd forintból épülne meg egy, majdnem száz főt befogadó munkásszálló. A projekthez ugyanis a Pécsi Vagyonhasznosító adna 115 millió forintos önerőt, amire utaltunk már feljebb. Megjegyezték, hogy Pécsett a rendszerváltás óta nem épült munkásszálló. (Megj: az 1990 óta mostanáig eltelt 29 évből Páva Zsolt 14 évet volt polgármester, 4 évet alpolgármester, míg a baloldal 11 évet volt hatalmon.)
Horváth Zoltán kormánymegbízott, a Baranya Megyei Kormányhivatal vezetője arra emlékeztetett, hogy a kormány tavaly döntött arról, hogy munkásszálló-beruházások támogatásával segíti a vállalkozásokat.
Horváth Zoltán elmondta azt, hogy Baranyában két létesítmény épülhet meg, az egyik az M60-as autópályától nem messze, Bólyban, míg a másik Pécsen. Ezzel pedig a rendelkezésre álló 5 milliárd forintos kormányzati keret mintegy 15 százaléka Baranyában hasznosul.
Ezt az MTI tudósításában olvastuk, a Pécsma Bólyról említést sem tesz. Érthetetlen, hogy kimaradt, mert fontos és pozitív hír, normális esetben ezt nem hagyják ki. Kivéve, ha a lapnál ilyen ügyben döntéshozó helyzetben lévők, a főszerkesztő vagy a médiacég pártvonalon erős vezetője másképpen nem rendelkeznek. Oka pedig reálisan az lehet, amit fent már érintettünk, az, hogy nem Pécsről szól, nem lehet ésszerű magyarázat.
Három szint, önkormányzati telek
Őri László közölte, hogy a tervezett szálló háromszintes lesz és 1100 négyzetméteres alapterületű, amit az önkormányzat saját tulajdonú, több mint 6000 négyzetméteres telkén építenek meg, zöldmezős beruházásban, és 99 embernek nyújthat majd otthont. Zömében 2-3 fős szobákat alakítanak ki, de lesznek egész családok elszállásolására alkalmas szobák is.
A szállót a város keleti ipari parkjának a közvetlen közelében építik meg, a helyszínt gépjárművekkel és közösségi közlekedéssel is könnyedén meg lehet közelíteni
Őri László pécsi alpolgármester, a Fidesz baranyai választási listájának vezetője hangsúlyozta, hogy Pécs számára stratégiai cél a város újraiparosítása, és a “szerencsésebb nagyvárosok” gazdasági teljesítményéhez való felzárkózás.
Őri szerint viszont Pécs (=a tíz éve fideszes vezetés alatt álló Pécs) már elindult és jól halad ezen az úton.
Bólyban 83 főnek épül szálló
A bólyi tervekről a Bóly Tv oldalán olvastunk részletesebben, egy korábbi cikkben. Bóly városa több mint 300 millió forint támogatást nyert munkásszállás létrehozására, szintén a Pénzügyminisztérium által meghirdetett, a mobilitás elősegítését célzó kormányzati programban. Bóly mindössze húsz százalékos önerővel alakíthat ki munkásszállásokat, a fennmaradó összeget az állam finanszírozza. A 3810 lakosú kisváros a méretéhez képest ipari nagyhatalomnak számít, mint írták, 1400 főt foglalkoztatnak az ipari parkjukban. Az új leendő munkásszállásuk 83 fő befogadására lesz alkalmas.

19? Lapot!