Lezárt és lepecsételt borítékban, profi terjesztési rendszeren keresztül. A postaládákba dobják be a későbbiekben a Pécsett készített maszkokat, minden pécsi háztartásba két maszk jut – ezt Péterffy Attila pécsi polgármester jelentette be szerda délutáni, most is zajló online fogadóóráján. Továbbra is dolgoznak új befektetők Pécsre csábításán, a költségvetést pedig újra kell tervezniük. Lesz utcai fertőtlenítés: buszmegállókat, tereket, sétányokat fertőtlenítenek péntektől. Nem kizárt, van ilyen terv, a PTE-n is számolnak ezzel, hogy Pécsett indulhatna majd a későbbiekben vakcinagyártás. Cikkünk frissül.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A polgármester azzal kezdte, hogy az eddig meghozott intézkedések – például a vásárcsarnok vagy a vásártér bezárása – egy része nem lehet sajnos mindenkinek kedvező vagy tetsző, de a pécsiek biztonsága érdekében hozták meg azokat.
Nyolc csomagra bontották a kérdéseket, most is rengeteg kérdést kaptak, csakúgy mint legutóbb.
Az első nagy téma a vásárcsarnok, illetve a piacok és a vásártér jövője.
A kihirdetett korlátozások, azaz az egészségügyi ideje alatt a vásárcsarnok zárva fog tartani. Az időseket szeretnék otthon tartani. A PAPI rendszerre térjenek át és/vagy a közvetlen kiszállításra álljanak át. A vásárcsarnok ki lett ürítve, most fertőtlenítik. Nem is nyitják ki, így szeretnék “konzerválni”.
Vagyis nem lesz nyitva, és még. Azt vizsgálják, hogy a szabadtéri asztalokat újra lehet-e nyitni, ezt nem vetették el, de inkább nem.
A vásártér újranyitását sem tervezik. Azért nem, mert ott nem elsősorban élelmiszert árultak.
A szabadtéri piacok azonban nyitva vannak. Itt elsősorban arra figyelnek, hogy a korlátozás szabályait (csoportosulás, 2 méteren belüli kontaktok stb.) a vevők betartsák. Ebben a közterületfelügyelők segítenek.
Koronavírus elleni védekezés
Bátorítják az otthon lévő, egyedül élő pécsieket, hogy vegyék igénybe a PAPI programot, amelybe
Minden pécsi háztartásba két darab maszkot juttat el a pécsi önkormányzat. Lezárt és lepecsételt borítékban, profi terjesztési rendszeren keresztül teszik majd ezt. 150 ezer maszkot rendeltek meg a Rovitextől, az első csomag 50 ezer darab lesz. A postaládákba dobják majd be őket. Azt semmiképpen sem akarják, hogy az embereknek emiatt nőjön a biztonságérzetük, hamisan, és olyanok is kimenjenek az utcára, akiknek nem halaszthatatlan dolguk van ott.
Továbbra sem tudja, hogy Pécsett hánykoronavírusos beteg van, hány főt kezelnek.
Tervezi Pécs tesztek vásárlását, de még nem tudják, mikor és milyen típusút, erről prof. dr. Jakab Ferenc pécsi virológussal egyeztetnek.
14. 35 Nem kizárt, van ilyen terv, a PTE-n is számolnak ezzel, hogy Pécsett indulhatna majd a későbbiekben vakcinagyártás, közölte Péterffy Attila.
Gazdaság
Vannak olyan cégek, amelyek bezárni, időlegesen bezárni, vagy leépíteni kényszerülnek, és vannak olyanok, amelyek elhalasztják, azaz nem lefújják.
Továbbra is dolgoznak új befektetők Pécsre csábításán, a koronavírus-járván ellenére és ideje alatt is, ha kell, videókonferenciás tárgyalásokkal.
A költségvetést pedig újra kell tervezniük.
Lesz nagyszabású fertőtlenítés
Lesz utcai fertőtlenítést. Buszmegállók, terek, sétányok. Pénteken kezdenek, mindig 16.00-23 óra közt végzik majd. Lesz majd friss lista, hogy merre mennek, holnaptól közlik.
14.50 A vírusjárvánnyal kapcsolatos döntésekben nem volt szempont az, hogy milyen forráshiánnyal vették át Pécs irányítását, közölte Péterffy Attila. Azaz nem azt nézték, hogy mirte van pénzük, hanem azt, hogy mit kell megtenni a helyiek védelmééért.
Azt korábban is mondta a pécsi polgármester, amit nagyjából is megismételt, hogy az önkormányzatok nem fogják tudni sajnos egyedül megoldani a helyiek és a helyi vállalkozások új koronavírus-járvány miatt keletkezett problémáit. Mindenképpen szükség lesz, és minden önkormányzatnak a kormány segítségére ebben.
14.55 A Pécsi Hírek múlt heti, koronavírussal foglalkozó különszámát azért is adták ki, sok-sok információval, hogy azokhoz is eljussanak a legfontosabb információk, akiknek bármi okból nincs lehetőségük máshogyan, például interneten keresztül tájéákozódni a helyi lehetőségekről.
Ugyanez a cél vezérelte őket, amikor a közös képviselőkön keresztül információs plakátokat juttattak el a háztartásokba.
A fent már említett, a pécsi háztartásoknak ingyenesen kiosztandó, és postán küldendő maszkok (háztartásonként 2 db maszk) mellé egy polgármesteri levél, és a maszkviseléásről szóló tájékoztató is szerepelni fog. A tájékoztatóban például a PAPI-ról is beszélnek majd az időseknek.
15.05 Kinyitják-e az óvodákat és a bölcsődéket, ha nyárra minden helyreáll – szólt egy olvasói kérdés. Péterffy Attila azt mondta, hogy sajnos nem fog helyreállni minden a nyárra, ez már most látszik, de amint helyreáll, a bölcsődék és az óvodák teljes kapacitással fognak működni.
15.10 Pécs jelentős bevételektől fog elesni. Köztük ez igaz a parkolási bevételekre is. Ezért sem fogják Pécsett a közterületi parkolást általánosan csökkenteni. És azért sem, hogy az embereket ne biztassák arra, hogy kiomozduljanak: akinek nem muszáj, ne menjen ki, maradjon otthon, a járművével együtt, fogalmazott.
15.15 Egészségügyi intézmények közvetlen közelében lévő közterületi parkolás ingyenesség tétele. Erre is érkezett kérdés a pécsi polgármesterhez. Péterffy Attila azt mondta, hogy ez már egy külön kérdés a parkoláson belül, merthogy ez szerepel a polgármesteri vállalásaiban és programjában is. Most azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy azt ígérte, a polgármesteri ciklusban ezt véghezviszi, hiszen ez vállalása volt. Sőt, bele is kezdtek ennek a konkrét keretein, lehetőségein gondolkozni, tervezni. Ez a fajta tervezés azonban egyelőre leállt, most a koronavírus-járvánnyal szorosan összefüggő ügyek az elsődlegesek. Az egészségügyi dolgozók azonban ingyen parkolhatnak, ezt már lehetővé tették.
Megjegyezzük, hogy konkrétan ezzel a vállalással kapcsolatban is, több más hasonló ügy mellett, immáron több héttel ezelőtt a Szabad Pécs megkereste a pécsi önkormányzatot. Lapunk azonban nem kapott választ ezzel kapcsolatos kérdéseire mindezidáig. Hangsúlyozzuk, hogy a polgármesteri vagy önkormányzati válaszra szerintünk elégséges idő, több hét állt rendelkezésre a válsághelyzet és veszélyhelyzet kihirdetéséig is, mégsem kaptunk rá választ. Az igaz, hogy a veszélyhelyzet kihirdetése óta már mi sem sürgettük a válaszadást, addig ez megtörtént, amire a válasz az volt, hogy türelmet kérnek, a válasz készül.
Azt is meg kell jegyeznünk, hogy mivel ez az ígéret nem csupán a polgármesteri program része volt, hanem az úgynevezett Tavaszi hadjárat 12 pontos polgármester-jelölti ígéretei közt is szerepelt, ettől az ígérettől, szerintünk joggal azt lehetett elvárni, hogy nem majd valamikor a ciklus végéig, hanem már valamikor az első polgármesteri év végén ebben az ügyben konkrét előrelépés történik. Nyilván a mostani, újonnan beállt különleges helyzetet nem számítva.
15.25 Vége az online fogadóórának. A pécsi polgármester a jövő héten is tart hasonló Facebook-os tájékoztatót, amire várja az újabb kérdéseket. Igyekszik majd megválaszolni ismét valamennyit. Addig is mindenkinek jó egészsésget kívánt, és azt, hogy vigyázzion magára.

19? Lapot!