Brenner Koloman, a Jobbik országgyűlési képviselője, Schwarz-Kiefer Patrik, a párt megyei listavezetője és Gyimesi Gábor pécsi önkormányzati képviselő tartott sajtótájékoztatót hétfőn délelőtt a Széchenyi téren, a Megyeháza előtt.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A téma az elvándorlás volt. A politikusok emlékeztettek arra, hogy kevesebb mint egy évtized alatt 30 ezer fővel csökkent Baranya lakossága, s hogy a térség minden tekintetben leszakadóban van, például 45 ezer forinttal kevesebb a havi nettó kereset az országos átlagnál.

Brenner Koloman felidézte a Jobbik béruniós programját és kezdeményezését, ami már korábban felhívta a figyelmet erre a problémára. A bérfelzárkóztatással szerinte megakadályozható lenne, hogy a Baranyához hasonló, leszakadó térségekből külföldre vagy a fejlettebb hazai régiókba vándoroljanak az emberek. Mint mondta, éppen ezért kell október 13-án mind a településeken, mind pedig a megyei listán friss, új arcokra szavazni, olyanra, mint a pécsudvardi Schwarz-Kiefer Patrik. 

A Jobbik megyei listavezetője szerint Baranya megye helyzete katasztrofális. Folyamatos az elvándorlás, az elszegényedés és a leszakadás. Elmondta, az elvándorlási hullám az elmúlt tíz évben, a fideszes uralom alatt felerősödött. Ennek okai a megye rossz gazdasági helyzete, az alacsony bérek. A KSH adataira hivatkozva hozzátette mindehhez, hogy míg 2010-ben egy átlag baranyai az országos átlagbér 90 százalékát kereste, mára ez már csak 81 százalék. Forintban kifejezve: 2010-ben 13 ezerrel keresett kevesebbet egy baranyai az országos nettó átlagbérnél, most pedig 45 ezerrel. Ebből az következik, hogy nemhogy az uniós vagy a nyugat-európai, hanem a magyar átlaghoz képest is nőtt a különbség – mondta a politikus. A leszakadást szerinte úgy lehet megállítani, hogy a választók Jobbik listájára szavaznak október 13-án.

Szólt néhány szót politikai vetélytársáról, Őri Lászlóról, a Fidesz megyei listavezetőjéről. Schwarz-Kiefer a pécsi önkormányzat korábbi pénzügyi csődhelyzetére utalva azt mondta, Őri, aki jelenleg még Pécs alpolgármestere elég sok tapasztalatot szerzett a csődközeli állapottal kapcsolatban, de ezekre a tapasztalatokra a megyei önkormányzatban nincs szükség.

KategóriákMETÁL