A Matches című animációs alkotás nyerte el a fődíjat, és az azzal járó egymillió forintot a komlói, immáron harmadik alkalommal megrendezett Hét Domb Filmfesztiválon. Az animációs filmet a korábban Oscar-díjra iss jelölt M. Tóth Géza rendezte.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Véget ért vasárnap este az egy héten át zajlott III. Hét Domb Filmfesztivál. A Hét Domb idén is Komlón került megrendezésre, ebben az évben a nagyon hasonló nevű /=Seven Hills/ pécsi párhuzamos mustra nélkül zajlott.

A szeptember 9-15. közti mustrára összesen mintegy 200 művet neveztek, az idén is díjmenetesen látogatható seregszemlén végül majdnem száz filmet vetítettek le. A versenyprogramba 58 alkotást válogattak be.  A vetítések mellett kísérőprogramok várták az érdeklődőket, koncertek, kiállítások, filmes szakkörök.

A háromtagú zsűrit Reviczky Gábor és Thuróczy Szabolcs színművészek, illetve Ternovszky Béla rendező alkotta, utóbbi elnökletével.

A diák kategória filmjeinek megítélését önálló zsűri végezte, Gyenes Zsolt médiaművész (elnöK), Kis-Marics Tamás médiapedagógus és Odrobina Tamás pedagógus, zenész, fotóművész összetételben.

Díjakat hat felnőtt és egy diák kategóriában osztottak ki.

A diák kategória győztese a Székely Éva megmenekülése című film lett, amit Bartúcz Anna rendezett.

A Nagyjátékfilmek közt Topolánszky Tamás: CURTIZ – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot című alkotása, a dokumentumfilmek közt Zurbó Dorottya: Könnyű leckék című munkája, az ismeretterjesztő és természetfilmek közt Mosonyi Szabolcs: Vad Balaton című mozija, a kisjátékfilmek közt a Susotázs, míg az “egyéb filmek” kategóriájában a 2018 BRB Nature and Hunting Films promóciós videó lett a győztes.

A III. Hét Domb Filmfesztivál fődíját, azaz a legmagasabb pontszámot a zsűritől minden versenyben lévő film közt az animáció kategóriába nevezett Matches című film, M. Tóth Géza alkotása kapta.

A 49 éves, Balázs Béla-díjas magyar animációs filmrendező és producer (a KEDD Kreatív Stúdió alapítója és vezetője), a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora 2005-ös Maestro című munkáját Oscar-díjra jelölték 2007-ben, bejutott a legjobb öt animációs rövidfilm közé. Érdemes megnézni.

Kiemelt fotónkon: M. Tóth Géza – Fotó forrása: www.szfe.hu

KategóriákJAZZ