Amilyen váratlanul jelentette be Marenics János, Siklós polgármestere, hogy ismét elindul az októberi önkormányzati választáson, olyan hirtelen lépett vissza.  Az ellenzéki szövetség így nyilvánvalóan új polgármesterjelöltet fog támogatni, a Szabad Pécs információi szerint Ottó Krisztián Ottó lesz az ellenzéki pártok által is támogatott független polgármesterjelölt Siklóson.

A cikk a hirdetés után folytatódik



FRISSÍTÉS 20.20h

Nemes Balázs, a Momentum szóvivője megerősítette az ATV-nek, hogy Ottó Krisztián Ottó az ellenzéki összefogás polgármesterjelöltje Siklóson. Lapunknak koraeste azt mondta a pécsi politikus, hogy már el is indult az aláírásgyűjtés Siklóson, mások mellett a Momentum aktivistáinak a segítségével.

KORÁBBAN ÍRTUK

Nemrég bejelentette ugyan Marenics János, Siklós veterán polgármestere, hogy ismét nekifut a választásnak, és ha nyer, az ötödik ciklusát is megkezdi idén ősszel, most azonban azt mondta ki, hogy vége, visszalép. Mindez azt követően történt viszonylag rövid idő, néhány nap alatt, hogy tavaly azt jelentette be Marenics, hogy nyugdíjba vonul, nem méreti meg magát ismét polgármesterjelöltként.

Pontosabban most azt mondta, hogy a politizálást nem hagyná abba, képviselőjelöltként el fog indulni, és szívesen képviselné is a siklósiakat a városházán. A polgármesterségtől azonban elköszön ősszel. A hírt arról, hogy visszalép, a Siklósi Híreken olvastuk.

Azt írták ugyanis, Marenics János nyilatkozatára hivatkozva kedden, hogy a polgármester ugyan soha nem látott mértékű ajánlást kapott a siklósi emberektől, ennek ellenére visszavonja a polgármesteri jelöltségét.

Marenics János szerint fontos tudniuk a siklósiaknak, hogy “a felé nyújtott támogatásuk és szeretetük nem vész el”.

Október 13-a után ugyanis önkormányzati képviselőként továbbra is készen áll folytatni a munkáját, és segít mindenkinek mindenben, természetesen az új városvezetésnek is.

Habár Marenics János a nyilatkozat végén olyat is mondott, hogy ahhoz, hogy azért döntött így, hogy Siklós továbbra is töretlenül fejlődjön, és kiemelt kormányzati támogatásban részesüljön, vagyis a város jövője érdekében hozta meg a döntését, ami azt is jelentené, hogy vagy teljesen független, vagy fideszes jelöltként indulna, de uóbbi teljesen elképzelhetetlennek tűnik, több ok miatt is.

Egyrészt Marenics az elmúlt években rendre bírálta a kormányt több téren is, és a Fidesz több helyi vezetőjével sem volt felhőtlen a viszonya, és akkor még finoman is fogalmaztunk. A másik, hogy a polgármesterjelölti indulása bejelentését egy, az ellenzék által megrendelt helyi közvéleménykutatásra alapozta, amelyben őt hozták ki a legesélyesebb ellenzéki polgármesterjelöltnek. Sőt, a helyi formális ellenzéki szövetség polgármesterjelöltje lett volna. Vagyis egyenesen az következik ebből, hogy ő az ellenzékiek egyik erős képviselőjelöltje lesz. Minden más helyzet ellentétes lenne sok korábbi nyilatkozattal és folyamattal.

Annak pedig az egyik oka, hogy azt írjuk, Ottó Krisztián Ottó korábbi liberális politikus lehet az ellenzék polgármesterjelöltje Siklóson éppen a már említett közvéleménykutatás, abban ugyanis Ottó Krisztián Ottó lett a második Marenics János mögött. Habár ezen túl is van olyan, ellenzéki körökből származó, bár nem megerősített információnk, hogy Ottó Krisztián Ottó jelölését minden érintett ellenzéki párt és szervezet is szívesen venné. Ráadásul az ismertsége, elfogadottsága, a korábbi tapasztalatai és kedveltsége okán nagyon erős ellenfele lenne a Fidesz jelöltjének, a már Pécsett dolgozó Riegl Gábornak.

Egy biztos, ha így lesz, akkor Ottó Krisztián Ottónak hamarosan, sőt praktikusan már ma vagy holnap fel kell vennie a polgármesterjelölti ajánlóíveket, eddig ugyanis csupán a képviselőjelölti támogatói aláírásgyűjtő íveket vette át. Habár elviekben csak egy a biztos, hogy legkésőbb szeptember 9-e 16 óráig be kell vinni az aláírásokat az induláshoz a Helyi Választási Irodába.

Sőt, mint írtuk, Imri Sándor volt harkányi polgármester is elindulhat a választáson a siklósi polgármesteri székért, szóval nem lesz egyszerű csata október 13-án.

Új rendszer
Siklóson egyébként új helyzettel szembesülnek a helyi választópolgárok, az elmúlt öt évben ugyanis 10 ezer fő alá esett a lakosság, így nincsenek körzetek – sem kompenzációs képviselői helyek a városházán. Azaz a testület kilencfős lesz, továbbra is marad az egyenes ágon, közvetlenül megválasztott nyolc képviselő és a polgármester, de technikailag ez úgy fog kinézni, hogy lesz egy lap a szavazófülkében, amelyen a polgármesterek közül kell egyvalakit választani, és egy másik lap, amelyen minden, a választáson induló képviselőjelölt neve szerepelni fog, azon pedig ahhoz hogy érvényes legyen a voks, legalább egy, legfeljebb nyolc nevet kell majd bejelölni. És végül az a nyolc képviselő jut be a testületbe, akik a legtöbb szavazatot kapták a siklósiaktól, ahogyan a polgármesternél is a legjobb győz majd.

KategóriákMETÁL