Tegnap, csütörtökön volt az ünnepélyes avató, csak néhány órát állt a tervezett helyén az “új attrakció”. FRISSÍTVE!
A cikk a hirdetés után folytatódik
Frissítés 10.02h – Elszállították a P. az É és a CS. betűt is, jövő héten kerül vissza
Sajnos balesetveszélyes volt Magyarország legeslegújabb szelfipontja, ezért felállítása és felavatása után néhány órával, információink szerint csütörtökön este tíz óra után a pécsi önkormányzat városüzemeltetéssel is foglalkozó cége, a Biokom Nkft. elszállíttatta. Úgy tudjuk, hogy a feliratok a jövő héten kerülnek majd vissza, amikor már olyan állványt szerelnek rájuk, amelytől azt várják, hogy megakadályozza, hogy a betűk feldőljenek. Már, amikor a rakoncátlan turisták és helyiek fel akarnak rá mászni, nekidőlni, szelfizgetni. Merthogy tegnap kiderült, hogy efféle terveik is vannak az embereknek a szép felirattal, és félő volt, hogy a végén még baleset lesz a mediterrán lazasággal felállított városreklámn miatt. Nem hivatalos információink szerint az is elképzelhető, hogy kicserélhetik a betűk egy részét, vagy “alakítanak” rajtuk, mert például voltak olyanok is, akik odáig mentek, hogy a p betűbe is bedugták/bebújtatták a fejüket, és volt, akinek a feje emiatt majdnem beszorult.
Azt nem tudjuk, hogy a cs betű nagyságán változtatnak-e, a pécsi Kossuth tér ezen a részen ugyanis lejt, és emiatt nyilvánvalóan lehetett különbség vizuálisan a betűk méretében. A biztos infó az az, hogy megerősítés szükséges, és emiatt szállították el a betüket.

KORÁBBAN ÍRTUK
Az önkormányzati lap is beszámolt tegnap az avatóról:
– Az emberek szeretnek arról képeket küldeni a barátoknak, ismerőseiknek, hogy a világ mely pontján járnak és bár Pécsnek rengeteg látnivalója van, amivel fotózkodni lehet, most már városunk feliratával is posztolhatnak a Kossuth térre látogatók – mondta Páva Zsolt. Pécs polgármestere elmondta, ezzel a felirattal új attrakcióval bővült a város, emellett pedig a Kossuth tér, a zsinagóga is nagyobb hangsúlyt kaphat a jövőben – írta a Pécsma.
Magyarán biztosan nem az volt a terv, hogy az avató után máshová viszik.
Próbálunk utánajárni, mi történt, amint információhoz jutunk arról, miért tűnt el a felirat, frissítjük cikkünket.
Itt van az MTI fotója a tegnapi avatóról:

A Patyomkin-feliratot olyan gyorsan elvitték, hogy az Instagramon ezt az egyetlen szelfit találtuk, amin még szerepel. A felavatott vásorfeliratok történetében ez valószínűleg negatív rekord.

Keretes szerkezetek.