Pécs Város Napját a baranyai megyeszékhely önkormányzata ünnepi közgyűlési üléssel ünnepelte vasárnap. Harmadik éve, 2017 óta szeptember 1-eje a Magyar Felsőoktatás Napja is, a PTE ünnepi tanévnyitó szenátusi ülését is a Pécsi Nemzeti Színházban tartották. Pécs legújabb díszpolgára Rétfalvi Sándor Munkácsy Mihály-díjas szobrász, a villányi nemzetközi szobrász alkotótelep alapítója lett. A PTE kitüntette Süli Jánost, Paks2 tárca nélküli miniszterét.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Páva Zsolt, Pécs polgármestere mondott köszöntőt vasárnap délelőtt a baranyai megyeszékhely képviselő-testületének ünnepi közgyűlési ülésén, Pécs Város Napja alkalmából a Pécsi Nemzeti Színházban. A város vezetői és képviselői mellett a Pécsi Tudományegyetem vezetői is jelen voltak, hiszen ismét közösen ünnepelte Pécs Városa és a PTE Pécset , a pécsi egyetemet és a Magyar Felsőoktatás Napját. A PTE ünnepi szenátusi ülése is itt zajlott, így mind a városi, mind az egyetemi díjakat is itt nyújtották át.

Páva Zsolt három teljes és egy szűk, nagyjából másfél éves polgármesteri ciklust vitt végig Pécs első embereként, a jelenlegi egy tízéves polgármesteri időszak, amelnek végén, mint az ismert, Páva Zsolt leköszön, nem indul újra ősszel. Így a Város Napján elmondott beszéde búcsúbeszéd is egyben, de mindenképpen tekinthető annak.

Éppen ezért is érdekes, hogy Páva Zsolt ugyan valóban egy összefoglaló, értékelő és érzelmektől sem mentes beszédet tartott, de külön senki sem volt, aki köszönőbeszédel készült volna. Akár valamelyik volt, vagy jelenlegi alpolgármester, akár Pécs egyik országgyűlési képviselője, nem volt tehát, aki megköszönte volna ilyen módon is, e plénum előtt az elvégzett munkát. Ez mindenesetre akkor is furcsa, ha Páva Zsolt polgármesteri időszaka a sikerek és eredmények mellett nem nélkülözött kudarcokat sem. És akkor is, ha erre elviekben még lesz lehetőségük, hiszen közgyűlési ülés még lesz a ciklus végén.

Páva Zsolt összefoglalóan szólt az elért eredményekről, a polgármesteri munkáról, a politikai csatározásokról, és azt mondta, hogy a fejlődés elindult, az irány jó, és a megkezdett munkát folytatni kell, bárki is lesz majd Pécs város új polgármestere.

Az új polgármester személyét később beszédében Miseta Attila, a PTE rektora is megemlítette, ő azt mondta, már tudja, ki lesz az: Attilának fogják hívni.

Dr. Miseta Attila, a PTE rektora
Fotó: UNIV Pécs – Csortos Szabolcs

Köszöntőt mondott az ülésen szintén jelen lévő Bódis József, a PTE volt rektora, felsőoktatásért felelős államtitkár is.

Pécs új díszpolgára

Idén kiosztották Pécs Város Díszpolgára kitüntető címet is, ezt a díjat adták át utolsóként. Pécs díszpolgárává fogadta Rétfalvi Sándor (78) Munkács-díjas szobrászt, a kortárs szobrásznemzedék kiemelkedő tagját. A villányi nemzetközi szobrász alkotótelepet megalakító képzőművész helyett a kitüntetést fia vette át.

Fotó: Babos Attila

Süli és Paks2 kitüntetése

Előtte a PTE Pro Universitate Quinqueecclesiensi emlékszobrának átadásáta került sor, azt idén Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter vehette át. Süli János a színpadon arról beszélt, hogy ennek a régiónak egyértelműen Pécs a központja, ezért is fontos, hogy Pécset újra erőssé tegyék, amelyhez a paksi fejlesztési is hozzájárulhat. Süli kitüntetését a grémium több tagja is nehezményezte lapunknak az ülést követően. Többen azt kifogásolták, hogy Süli lehet, hogy “pénzt hozott vagy hoz”, még az is lehet, hogy nem keveset, de egy rangos egyetemi díjhoz azért ennél többre lenne szükség. Mások azt (vagy azt is) kifogásolták, hogy politikai szereplőről van szó, illetve hogy egy sok szempontból kifogásolható beruházásról van szó.

Süli Jánosnak adja át a kitüntetést Miseta Attila, a PTE rektora
Fotó: UNIV Pécs – Csortos Szabolcs

Emlékezhetünk, nem ez az első eset, hogy kritika éri a PTE díjait, legutóbb Páva Zsolt kitüntetését érte komoly bírálat.

Ugyancsak a PTE Pro Universitate Quinqueecclesiensi emlékszobrával, ugyanakkor posztumusz díjjal ismerték el Sümegi Balázs, a PTE Általános Orvostudományi Kar Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet egykori tanszékvezető egyetemi tanárának több évtizedes kiemelkedő szakmai munkásságát.

Nagy Lajos Király Díj

A Pécsi Tudományegyetem Szenátusának döntése alapján Nagy Lajos Király Díjat vehetett át Bélyácz Iván, a Közgazdaságtudományi Kar emeritus professzora.

A díjazottak nevében Kollár Lajos, a PTE Klinikai Központ volt főigazgatója köszönte meg az elismeréseket az ünnepség záróbeszédeként.

Pécs MJV további díjai

„Városháza Emlékérem” kitüntetésben részesült

Csirke Ferenc a kosárlabda sport népszerűsítése és a csapatversenyek során elért sikereinek elismeréseként

Maulné Tóth Csilla az egészségügy és szociálpolitika terén végzett elhivatott, több évtizedes közszolgálati szakmai munkája elismeréseként

Radó István a városi, regionális és magyar borkultúra népszerűsítéséért végzett eredményes munkájáért

Vargáné Fáth Éva a német nemzetiségi kéttannyelvű oktatás megalapítása, folyamatos fejlesztése és bővítése terén elért sikerei elismeréseként

Tóth Károly, a pécsi fotóművészet meghatározó egyénisége

„PRO Communitate” Díj kitüntetésben részesült

Bódisné Zámbó Katalin, a klinikai orvostudományok terén elhivatott, több évtizedes szakmai munkája elismeréseként

Gyermánné Vass Ágnes, Pécs közművelődésének és zenei életének meghatározó egyénisége

Wéber Béláné, a baranyai néptáncoktatás meghatározó egyénisége

Dieter Eppler, a Pécs-baranyai regionális gazdasági fejlődés és foglalkoztatás érdekében elhivatott, több évtizedes szakmai munkája elismeréseként

„PRO Civitate” Díj kitüntetést kapott

Jasmin Imamovic, a bosznia-hercegovinai Tuzla város polgármestere, a nemzetközi békefenntartás és az emberi jogok védelme érdekében és a közművelődés terén végzett fáradhatatlan és elhivatott munkájának, továbbá a Pécs-Tuzla partnervárosi együttműködésben végzett sikereinek elismeréseként

Kellermayer Miklós, az orvostudomány területén folytatott közoktatási és tudományszervezési tevékenységéért

Kollár Lajos, a klinikai orvostudományok terén végzett elhivatott, több évtizedes szakmai és tudományos pályafutása elismeréseként,

Tóth Aladár, a baranyai erdészeti szakma meghatározó egyénisége.

KategóriákMETÁL