Vári Attila polgármesterjelöltet úgy próbálja eladni a Fidesz a választási kampányban, mint sikeres cégvezetőt, aki a politikán kívülről érkezik, hogy új lapot nyisson Pécs történetében és fejlődő pályára állítsa a várost. Eddig is részben tudtuk, részben sejtettük, hogy ez a kép hamis, de most már bizonyíték is van rá: Várinak közös cége van Bánki Erik testvérével, és egyben volt (?) üzlettársával, Bauer Nándor Zsolttal. Ami azért fontos információ, mert Bánkinak lehetett talán a legnagyobb hatása az elmúlt tíz évben a városban zajló, nem túl dicsőséges politikai-gazdasági folyamatokra.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Hogy Vári sikeres cégvezető-e, arról elég annyit mondani, hogy tavaly év végén egy 890 milliós állami segéllyel kellett az általa vezetett önkormányzati céget megmenteni.

A komoly cégvezetői tapasztalattal nem rendelkező egykori budapesti vízilabdázó kilenc évvel ezelőtti váratlan megjelenése a nagy pécsi önkormányzati sportcég élén elég egyértelműen utalt arra, hogy Várinak jó kapcsolata lehet valakivel a Fideszen belül. Ráadásul olyasvalakivel, akinek Baranyában, Pécsen komoly befolyása van. Már akkor sokan Bánki Erik országgyűlési képviselőről, a Fidesz egyik pártigazgatójáról, Pécs informális uráról beszéltek, de persze az ilyen jellegű kapcsolatokat a legritkább esetben sikerül bizonyítani.

A mohácsi Bánki Eriknek és testvérének a kilencvenes évek eleje óta voltak közös üzleti érdekeltségei. Hogy csak egyet említsünk, az állam a Bánki-testvérekhez kötődő cégtől bérelte évtizedekig a pécsi munkaügyi központ Király utcai épületét, aztán meg is vette azt 613 millióért.

A Bánki Erikkel és testvérével kiváló kapcsolatban lévő Benik Balázs cége 2014 óta sorra nyeri a többszázmilliós és milliárdos pécsi közbeszerzéseket. Hogy van-e összefüggés a közbeszerzéseken való tarolás és a kiváló kapcsolat között, azt mindenki döntse el a hazai viszonyok ismeretében.

Most, hogy bebizonyosodott a közvetlen üzleti kapcsolat a Bánki-Bauer-féle univerzum és Vári között, még egyértelműbbé vált: lehet, hogy Vári nem Fidesz-tag, de hogy ezer szállal kötődik az egymással szimbiózisban élő fideszes politikai és gazdasági elithez, az most már nemcsak feltételezés, hanem tény is. 

Ebből pedig az következik, hogy SEMMIFÉLE változás nem várható Pécsen, ha Vári Attila polgármester lesz és a Fidesz marad hatalmon. Az eddig is elképesztő tempóban hasító és gazdagodó Fidesz-érdekeltségeknek, üzletembereknek és közvetlen vazallusaiknak, tehát a fideszes elitnek továbbra is a város erőforrásainak totális kontrollálása lesz a legfőbb célja. A szavazóknak – fideszeseknek és ellenzékieknek egyaránt – pedig marad a lerabolt, az ország fejlettebb régióitól minden szempontból egyre jobban távolodó, csökkenő lakosságszámú város.

KategóriákPUNK