Leletmentés keretében több, mint 2000 darab, a Krisztus utáni 4. századból származó pénzérme került elő a napokban egy dél-baranyai lelőhelyen, tájékoztatta sajtóközleményben a Szabad Pécset a Janus Pannonius Múzeum. Azt írták, hogy a leletnek mind az eszmei, mind a tudományos értéke is kiemelkedő.

Támogasd a Szabad Pécs működését!

A római kori pénzleletegyüttest Hendinger Zoltán önkéntes lelőhelyfelderítő találta meg. A Janus Pannonius Múzeum azt írta róla, hogy egy, velük szerződéses kapcsolatban álló etikus fémkeresős amatőr kutatóról van szó.

A múzeum igazgatója, Csornay Boldizsár elmondta, hogy ez azt jelenti, hogy a kutatást kormányhivatali engedéllyel végezheti, és a lelőhely pontos megjelölésével a megtalált leleteket a múzeumnak beszolgáltatja.

És ez így történt ebben az esetben is. Hendinger Zoltán bejelentését követően a JPM munkatársai nyomban kiszálltak a helyszínre, és a megtaláló segítségével kiásták a kincset a földből.

A 4. század második feléből származó több mint 2000 darab kis méretű bronz pénzérme értéke a saját korában nem volt kiemelkedő, ám az a tény, hogy ismert lelőhelyen, hivatalos feltáráson, leletösszefüggések ismeretében került elő a kincs, az a tudományos és eszmei értékét nagyban emeli. A pénzérméket egy szürke házi kerámiából készült edényben helyezték a föld alá. Az összetört edényt pedig a közeljövőben restaurálják majd a múzeumban.

Gábor Olivér, a JPM régésze úgy véli, hogy az adott lelőhelyet ismerve nem meglepő, hogy onnan római kori leletek kerülnek elő, azonban ilyen pénzkincsleletekre ritkán lehet ráakadni. A szakember elmondta, hogy a múzeum immár több mint 15 fémkeresős önkéntes lelőhelyfelderítővel működik együtt folyamatosan, így a JPM azt tervezi, hogy a felderítők által megtalált kincsekből időszaki tárlatot rendez 2020-ban. E kiállításon csodálhatjuk majd meg (többek között) a most meglelt római kori érméket is.

KategóriákJAZZ