A szerkesztők még nem álltak ki olyan élesen a sajtószabadság és az objektív tájékoztatás mellett, mint bajai propagandista kollégáik, de a változás szembetűnő – és egy beismeréssel ér fel.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Az önkormányzati választást követő héten a szokásos hétfői megjelenés helyett – érthető módon – csak néhány nappal később lapozhattuk fel az önkormányzati Pécsi Híreket. A két héttel ezelőtti fideszes narratívát már abban a számban is nagyítóval kellett keresni, azonban erre a hétre a pártpolitika teljes egészében eltűnt az újságból.

Szinte hihetetlen, hogy ugyanarról a médiatermékről van szó, amelyik nemrég még folyamatosan csúcsra járatta az erdőégetőzést, gyurcsányozást stb. Sőt, még egész hasábon közöltek egy meg nem nevezett szerző által írt blogbejegyzést is, ami minőségében az egykoron divatos géppel írt névtelen feljelentésekkel vetekszik.

Kivéve, amikor valamelyik világcég pécsi megtelepüléséről vagy egy réges-régen esedékes felújításról esett szó, mert akkor a dicshimnusz garantálva volt. Na, meg ha át lehetett adni valamit – többnyire persze “fejlesztési forrásból”, mert korábban az “európai uniós támogatás” szókapcsolatot volt igazán nehéz észrevenni, mintha tiltva lett volna (gonosz Brüsszel, ugye).

Megy ez jobban is

Azonban ez az aprócska irányváltás, kiigazítás még mindig eltörpül a bajai pártlap önkormányzati újság 180 fokos fordulatához képest. A szerkesztők ott néhány hete még hírt/képet hamisítottak, a legutóbbi számban pedig már a független és objektív tájékoztatás mellett állnak ki egy szerkesztői jegyzetben, és bíznak abban, hogy ebben a szellemiségben folytathatják az új városvezetés alatt a munkát.

Címkék:
KategóriákPOP