Hajnali hat órakor megkezdődött a 2019-es helyi és nemzetiségi választás. A szavazóhelyiségek este hét óráig tartanak nyitva. Pécsett és Mohácson biztosan új polgármester lesz. Azt viszont még másfél hete sem sejtette senki, hogy egy fideszes polgármester lesz a választás kulcsfigurája, márpedig a Borkai-ügy nagyon is beleszólhat több településen is a kimenetelbe.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Cikkünk a nap folyamán folyamatosan frissül majd, a rendkívüli híreket azonban külön anyagban is megírjuk.
20.00 Alpár Györgynek nem kellett izgulnia
Alpár György is a negyedik ciklusát kezdheti meg Drávaszerdahelyen. Igaz, ő ezt már órákkal ezelőtt bejelentette, az alábbi poszttal.

19.50 – Mali Zoltán már bejelentette, hogy negyedszer is ő lett Drávapiski polgármestere
A Facebookon közölte Mali Zoltán a számára jó hírt. Negyedik alkalommal választották meg. Lapunknak megerősítette, hogy egészen biztosan ő nyert. Mint korábban írtuk, a jelölési időszak előtt az országosan is ismert baranyai kistelepülési polgármester kacérkodott azzal is, hogy Siklóson indul el a polgármesteri székért. Mali nem csak korábbi egyedi akcióival, de azzal is bekerült a hírekbe, hogy 2017-ben bántalmaztak Alsószentmártonban, ahol kocsmája és boltja is működik.
A nagyvárosi eredmények fél kilenc után várhatók
Pécs, 18.30: 42,27 %
Országosan a szavazók 47,20 százaléka adta le a voksát 18.30-ig. Pécsen maradt az 5 százalék különbség az országos átlaghoz képest, 42,27 százalék járult az urnákhoz a városban, azaz 51.200 ember.
Baranyai városok részvételi adatai:
Pécs: 42,27 %
Mohács: 38,11 %
Komló: 39,43 %
Szigetvár: 49,37 %
Siklós: 45,41 %
Baranya megye: 48,27
17 óráig többen mentek el szavazni, mint öt éve összesen
A 17 órai részvételi adatok szerint Pécsen a választók 37,68 százaléka járult az urnákhoz, tehát eddig már többen mentek el szavazni, mint öt éve összesen. Bár egy százalékkal elmarad az ötórás részvételi arány az áprilisitól (nyilván a jóval több szavazásra jogosult miatt, lásd lejjebb!), többen mentek el szavazni mint akkor: 45.642-en. A szavazóhelyiségek 19 óráig vannak nyitva.
Baranyai városi részvételi adatok:
Pécs: 37,68 %
Mohács: 34,58 %
Komló: 36,56 %
Szigetvár: 44,80 %
Siklós: 40,62 %
Megyei részvétel: 43,67 %
Itt vannak a baranyai rekorderek
A megyében a legnagyobb arányban Almáskeresztúron mentek el eddig az emberek szavazni, a választók 79 százakléka leadta a voksát délután háromig. Kisdobsza a részvételi toplista utolsó helyezettje Baranyában: egyelőre a 22 százalékot sem éri el a részvétel a községben.
Furcsa adat: áprilisban még 4270-nel kevesebb választásra jogosult volt Pécsen, mint most
A valasztas.hu szerint jelenleg 121.120 fő Pécsen a szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgárok száma. Különös, hogy fél évvel ezelőtt, az európai parlamenti választáson még csak 116.850 fő szerepelt ugyanitt. A különbség 4270 fő, elvileg ennyivel többen szavazhatnak most, mint akkor. Akinek van tippje, hogyan nőtt fél év alatt ennyivel a szavazópolgárok száma, írjon nekünk.
Rejtély megoldva! Külföldiek ideiglenes lakcímmel szavazhatnak a helyhatósági választáson, az európain viszont nem.
Háromig 37.409-en szavaztak Pécsen
15.40: A 15 órás részvételi adatok szerint továbbra is jóval nagyobb az érdeklődés az önkormányzati választás iránt országosan és Pécsen is, mint öt éve. Míg 2014-ben a választók 22,5 százaléka ment el délután háromig Pécsen, ma 30,89 százaléka. Az áprilisi európai választáshoz képest viszont továbbra is kevesebb a szavazó, akkor délután 3-ra már a szavazásra jogosultak 32,21 százaléka megjelent az urnáknál. Ez viszont már csak valamivel több mint 200 szavazó különbséget jelent.
Baranyai városi adatok:
Pécs: 30,89
Mohács: 28,37
Komló: 30,84
Szigetvár: 36,47 %
Siklós: 32,79
14.30: Jóval többen mennek el szavazni Pécsen is mint a 2014-es önkormányzati választáson, viszont kevesebben, mint az idén áprilisi európai választáson. 2014-ben 13 órakor 18 százalékos volt csupán a részvételi arány, most viszont már 24 százalék felett járunk. Viszont áprilisban már 25,77 százalékos volt a részvétel délután egykor. Ez majdnem ezer szavazó különbséget jelent.
14.00: 13 óráig a választók 26,6 százaléka ment el szavazni. Baranyai adatok:
Pécs: 24,11 %
Mohács: 22,02 %
Komló: 24,16 %
Szigetvár: 26,8 %
Siklós: 24,77 %
12.20 Azért Pécsen kívül is zajlik az élet, olvasónk szerint ingyenkalácsot osztanak a baksai kisboltban a fideszes jelölt fotója, és egy szavazásra buzdító üzenet kíséretében.
11.33 A 11 órás részvételi adatok szerint eddig a pécsi választók 16,42 százaléka járult az urnákhoz. Ez majdnem 4%-kal több, mint öt évvel ezelőtt, hiszen 2014-ben 12,49%-os részvétel volt. Az országos átlag most 18,25%.
Pécs – 16,42%
Komló – 17,9%
Mohács – 16,2%
Szigetvár – 19,23%
Siklós – 18,81%
10.05 Közben itt egy fotó arról, hogy Vári Attila szavaz

9.45 Továbbra is elmarad az átlagtól a pécsi részvétel
9 óráig a szavazók 7,2 százaléka adta le voksát országosan. Pécsen még mindig átlag alatti a részvételi arány, a többi nagyobb baranyai városban viszont Mohács kivételével átlag feletti.
Pécs: 5,75 %
Mohács: 7,11 %
Komló: 7,63 %
Szigetvár: 8,72 %
Siklós: 8,12 %
9.30 Súlyos atrocitás Meszesen
Riportert vertek, jobbikos képviselőt lökdöstek Meszesen ételosztók egy önkormányzati irodánál. CIKKÜNK ITT
8. 40 Péterffy Attila Istenkúton szavazott
A pécsi ellenzéki szövetség, a Mindenki Pécsért Egyesület polgármesterjelöltje Istenkúton adta le szavazatát 8 órakor. A Fidesz polgármesterjelöltje, Vári Attila a város másik felében, a Bittner Alajos utcában szavazott fél kilenc körül. Sajnos már csak akkor ért oda kollégánk, amikor sofőr vezette autóval távozott a helyszínről.
8.35 Pécsen elmarad a részvétel az országos átlagtól
Pécsen a választók 0,82 százaléka adta le voksát. Az országos átlag 1,12 százalék, soha ilyen magas nem volt a részvétel az első órában önkormányzati voksoláson. A nagyobb városokban egyébként jellemzően később indulnak el szavazni az emberek. Budapesten is az átlag alatt van egyelőre a részvétel: 0,92 százalék.
Komló: 1,17 %
Mohács: 0,81 %
Siklós: 1,23 %
Szigetvár: 1,28
7.10 Ne felejtsék otthon
Nem lesz szükségük a szavazáshoz az idén sem arra az értesítő lapra, amelyet megküldtek mindenkinek a választás előtt, és amelyből megtudhatták, hogy hová kell menniük szavazni. Szükségük lesz azonban most is egy érvényes, fényképes személyazonosító igazolványra. Akár személyi igazolványra, akár a jogosítványukra vagy az útlevelükre. Illetve az előbbiek valamelyike mellett a lakcímkártyájukra.
7.05 Siklóson is véget ér egy korszak
Nem Marenics János lesz holnaptól Siklós polgármestere. Ezzel Baranya egyik legnagyobb városában, a most már 10 ezer fő alá becsúszó Siklóson nem csak új polgármester, hanem új korszak is kezdődik. A Fidesz-KDNP egy politikában teljesen ismeretlen embert, Riegl Gábort indítja, az ellenzéki összefogás jelöltje viszont egy, közéleti szerepet korábban már vállaló, ismert és népszerű jelölt, Ottó Krisztián Ottó lett, emiatt ott semmiképpen sem lefutott a meccs. Érdekesség, hogy Siklóson elindul Imri Sándor is, aki korábban Harkány polgármestere volt.
6.55 Komlón is éles verseny várható
Néhány hónapja Komló is bekerült abba a körbe, ahol van esélye nem kormánypárti jelöltnek leváltania a fideszes polgármestert. A volt bányászvárosban Polics József fideszes polgármester kihívója Ferenczy Tamás vállalkozó, a Komlóért Expo főszervezője lett. Ferenczy mögött teljes az ellenzéki összefogás-
6.50 Pécs és Mohács új polgármestert kap
Azt már 2017 tavasza, a pécsi költségvetési hiány nyilvánosságra kerülése óta sejteni lehetett, hogy Pécsett éles verseny lehet majd Baranyában. Mohácson nem lesz verseny, de nem úgy ahogyan várta azt mindenki, hanem Szekó József polgármester tragikus, hirtelen halála miatt.
