Az ügyfélközpontúnak szánt automatikus üzenet már-már cinikusnak hat, hiszen több mint két hónapja nem követte újabb, már ügyintéző által írt levél.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Levelet kaptunk egy olvasónktól, aki a Rókus sétány alján elképesztő gyorsasággal telepített biciklitárolók kapcsán szerette volna elmesélni biokomos tapasztalatait. A cikkben leírtuk, hogy kampányidőszakban mintha a szokásosnál rövidebb átfutási idő kellene egy-egy “fejlesztés” megvalósulásához a városüzemeltetési cégnél. Persze, ehhez úgy tűnik, nem mindegy, hogy ki kéri a beavatkozást.
Olvasónk a Szilárd Leó játszótéren észrevett problémákkal július végén és szeptember közepén is írt a Biokomnak, azonban azóta is csak az automatikus üzenetek jöttek. Alább a Szabad Pécsnek írt levelet közöljük:
“Hónapok óta levelezésben állok a Biokommal. Már ha levelezésnek minősül az automatikus válasz, hogy levelemet köszönik megkapták, türelmemet kérik a válaszadásig. A válasz pedig nem érkezik. Kitartó vagyok, írok nekik újra. A lemez ugyanaz. Kíváncsiságból – mert amúgy isten ments az újságíróknak nevezett médimunkásoktól – elküldtem a történetem és a Biokom levelezésemet a Bamának. Már meg sem lepődtem, hogy egyáltalán nem kapok választ.
A leveleim tárgya egyébként az uránvárosi Szilárd Leó parkban kiépített, a feliratok alapján a Biokom által rendben tartott, játszótér. Ide nem 10 gyerek, és nem csak környékbeliek járnak játszani, hiszen ez a város egyik legjobb játszótere. Körbekerített, zárt, van ivókút, vannak padok, a gyerek élvezik a kihelyezett játékokat, van kávézója és a játszótér mellett dühöngő is van a kamaszoknak.
A problémám alapvetően az, hogy I. a játszótéren sokszor csak látszólagos javításokat végeznek (pl. lefestik a padokat), ahelyett, hogy például a másfél hónapja félig leszakadt hintát megjavítanák. Nem tudom, végül a levelem hatására e, de az általam küldött hibák egy részét kijavították, viszont II. a leveleimre a mai napig nem érkezett válasz. Itt jegyezném meg, hogy a leveleimet nem panaszként, hanem kérésként küldtem, nem csak a saját, de mások gyermekének érdekében is.
Az évek során, úgy 2012-ig visszamenőleg, egyébként több alkalommal is megkerestem a Biokomot, pl. felgyújtott szelektív hulladékgyűjtök, leszakadt faágak miatt, de választ ezekre sohasem kaptam. Azért reménykedem, hátha tavaszra sikerül rendesen rendbe tenni a játszóteret, visszacsalogatni a homokot a homokozóba, megmenteni a kavics borította egyébként füvesített részeket, a szakadt/leszakadt árnyékoló helyett egy újat beszerezni.“
Olvasónk szerint egyébként a képeken látható, és levélben jelzett hibák egy részét javították, de ezek minősége elég kétséges, mivel pl. a mászóka hiányzó fellépője azóta ismét leszakadt, letört. A napellenzőt leszerelték, de legalább 2 hétig semmi sem történt vele, azon kívül, hogy a gyerekek belecsimpaszkodtak és rángatták.