Vasárnap időközi önkormányzati választást tartanak Komlón, de csak egyetlen szavazókörben, kizárólag a helyi választást érintően, a nemzetiségi szavazást nem kell megismételni. A polgármesteri cím és egy képviselői mandátum sorsa dől el.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Komló Kenderföld nevű városrészében ismét szavazás lesz vasárnap. A helyi választást ismétlik meg, miután az ellenzék sikerrel vitte végig a 13-as szavazókörben történtek miatt tett bejelentését, illetve aztán a választási bizottságok döntései elleni fellebbezést. Megírtuk: a bíróság, pontosabban a Pécsi Ítélőtábla megsemmisítette a választás eredményét a komlói 13-as szavazókörben, és új választást tűzött ki most vasárnapra.

Azt is megírtuk, hogy akár az október 13-i eredményhez képest a komlói polgármesteri címet elnyerő személyében és az adott választókerület képviselői mandátumának nyertesében is fordulat állhat be. Az ellenzék (Komló Összeköt) mindenképpen többségben marad, ha egyik poszton sem lesz változás, legfeljebb a többségük nőhet két vagy négy szavazattal. Illetve a polgármestert is leválthatják, amely Hoppál Péter “teljes kudarcát” jelentené a saját választókerületében lévő városok tekintetében a “majdnem teljes kudarc” helyett.

A matematikai esély tehát mindenképpen megvan a váltásra. A bíróság amiatt szüntette meg az adott szavazóköri eredményeket, mert 10-12 fő folyamatosan kísért be szavazókat nem csak a választóhelyiségbe, hanem a szavazófülkébe is, ami felvetette a választás befolyásolását, ami a választásról szóló törvény alapelveibe ütközik.

Megkérdeztük Polics Jószefet, elutasítja-e azt a gyakorlatot, hogy elviekben erre rá nem szoruló szavazókat kísérgettek a fülkébe, és még nekik állt feljebb, amikor ezt szóvá tették a szavazóköri delegáltak.

Polics József azt mondta, hogy ő több, mint 30 éve foglalkozik várospolitikával, sok választást végig csinált, és e téren és más területen is mindig szabálykövető ember volt. A bíróság döntését is tiszteli és elfogadta, tudomásul vette, még ha amúgy nem ért vele teljesen egyet, mert szerinte szabályosan zajlott a szavazás Komlón. Úgy hiszi, hogy a “kísérgetésnek” nem a helyi, hanem a nemzetiségi választáshoz volt köze, amely sokkal “bonyolultabb volt”, mint a helyi választás, a rengeteg jelölt, és amiatt, hogy több jelöltre is lehetett szavazni. És, bizony, a saját véleménye az, hogy olyan emberek is joggal kérhettek szerinte ebben segítséget, akik amúgy a nevüket alá tudják írni, de a bíróság ezzel ellentétesen vélekedett.

Hallottuk, hogy a kampány felpörgött Kenderföldön, Polics politikai ellenfele, az amúgy Kenderföldön felnövő, élete első 22 évét Kenderföldön leélő Ferenczy Tamás is ígéretelet tett a városrésznek, és Pécs új polgármesterével, Péterffy Attilával is járt Komlón október 13-át követően. Illetve azt is hallottuk, hogy Polics József pedig Orsós Ferenc “Gogennel” járja a házakat és a lakásokat és próbálja egyenként meggyőzni a helyieket, hogy menjenek el szavazni, és húzzák az ikszet őrájuk. Polics eztnem tagadta, sőt, azt mondta, telefonunk is éppen egy lakásba való becsengetés előtt érte. Igyekeznek elmondani, ők mit képviselnek, és beszélni az emberekkel. Atrocitás nem érte őket, egy-egy mérgesebb, dühösebb, vagy velük egyet nem értő emberrel találkoztak, persze. Ami inkább általános volt Polics József szerint, az az, hogy az emberek egy része dühös, vagy csalódott amiatt, hogy újra kell szavazni, és hogy a múltkori szavazatukat megsemmisítették, ezért szerinte nem kizárt, hogy sokan lesznek olyanok, akik nem mennek el, pedig október 13-án éltek általános választójogukkal.

KategóriákMETÁL