Átalakította az afrikai sertéspestis (asp) a Csányi Sándor milliárdos üzletember érdekeltségébe tartozó mohácsi MCS Vágóhíd Zrt. Exportját. A kereskedelmi korlátozások miatt a magyar sertéshús az Európai Unión belül – elsősorban a spanyol, az olasz, illetve a balkán piacain – alacsonyabb áron talál vevőkre – mindezt Pókos Gergely, a vállalat vezérigazgatója közölte az MTI-vel.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A vezérigazgató elmondta azt is, hogy a sertéspestis tavalyi megjelenését, terjedését, illetve az emiatt bevezetett kereskedelmi korlátozásokat megelőzően az export jelentős részét szállították a távol-keleti piacokra, Japánba, Kínába, Dél-Koreába.

A két és fél éve termelő mohácsi vágóhíd éves viszonylatban 100 ezer tonna sertést dolgoz fel, felerészben belföldi piacra, felerészben exportra, utóbbi értéke idén elérheti a 30 milliárd forintot. A vállalat árbevétele tavaly mintegy 50 milliárd forint volt, amely idén akár 10-15 százalékkal is bővülhet, ugyanakkor a vágási mennyiség nem sokkal haladja meg a tavalyit.

Orbán Mohácson: lesz Duna-híd és Pécs-Szeged út is

A 2017 áprilisában felavatott MCS Vágóhíd Zrt. vesztesége 2017-ben közel egymilliárd forint volt, amely tavaly tovább, 4,7 milliárd forintra nőtt. Pókos Gergely ezt azzal magyarázta, hogy az induló vállalkozás helyzetét nehezítették az asp miatti exportkorlátozások, hiszen a terveikben komoly szerepe volt a távol-keleti piacoknak. A fertőzés megjelenése Kínában jelentős emelkedést okozott az élősertés és a hús árában, utóbbit azonban a belföldi piacokon csak nagyon lassan lehet érvényesíteni – tette hozzá a vezérigazgató.

Csányi Sándor: A tervezetthez képest egymilliárddal magasabb a mohácsi vágóhíd bérköltsége

Pókos Gergely az. MTI-nek elmondta: a sertések kétharmada saját tenyésztésből kerül a céghez, a fennmaradó mennyiséget, évente 300-400 ezer darabot a német jegyzést követő áron vásárolják a piacról. Kiemelte: az asp miatt előre látható volt az áremelkedés, és jövőre is az ideihez képest jelentősen magasabb élőállat- és húsárakra számítanak a piacon. A húsárak növekedése kezd elszakadni az élősertés árának az emelkedésétől, amelyet alapvetően a nyugat-európai gyártók exporttevékenysége határoz meg, magyarázta a folyamat hátterét a szakember.

A vállalat stratégiai növekedési irányai között nevezte meg a cég által előállított prémium sertéshúst, amelyre nemcsak a magyar, hanem a régiós piacon is van kereslet, mivel a fogyasztók egy része kifejezetten igényli a magas minőséget. Mindemellett folyamatosan nő a vállalat kiskereskedelmi értékesítése. A vezérigazgató szavaiból az derült ki, hogy ebben szerepe lehet annak, hogy tavaly irányt váltottak, s a már említett átrendeződés miatt az export másodlagos lett a kiskereskedelemhez képest.

Csányi Sándor vágóhídról, a kínai piacról, nézőszámokról és Dárdairól is beszélt

Az MTI anyagában emlékeztetnek arra, hogy az MCS Vágóhíd Zrt. üzeme 21 milliárd forintból jött létre, a beruházásból 5 milliárd forint húsipari technológiai fejlesztés volt, amelynek része a vágó-, csontozó- és csomagolási technológia, illetve az automata logisztikai rendszer. A vágóhíd – a szintén Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó – Bonafarm Csoport és a Pick Szeged Zrt. stratégiai beszállítójaként “a legszigorúbb élelmiszerbiztonsági és higiéniai előírások maximális betartása mellett” évente egymillió sertést dolgoz fel, amely heti szinten 20 ezer normál, és ezer nagysúlyú állatot jelent. A létesítménynek mintegy 700 dolgozója van.  A Bonafarm Csoport stratégiai partnereként működő vágó, csontozó, daraboló és csomagoló üzem Magyarország egyik legnagyobb vágóhídja.

Az MCS Vágóhíd Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Pick Vágóhíd Holding Kft.-n és a Pick Vágóhíd Kft.-n keresztül Csányi Sándor üzletember.

KategóriákMETÁL