1987-ben a hagyományosan karácsony táján megrendezett Pajtás kupán Kiprich Józseftől, a Tatabányai Bányász és a válogatott csatárától vehette át a torna legjobb játékosának járó díjat. Abban a tanévben megnyerte a megyei történelemversenyt is, így mehetett a csillebérci úttörőtáborba jutalomnyaralásra. Ennek ellenére Jézuska gyerekkora nem volt ideálisnak mondható. 

A cikk a hirdetés után folytatódik



József az ünnepek alatt sosem ivott. Ebből az következett, hogy nem veszekedtek Máriával, ami jó volt. Sőt, a legjobb. Jézuska mindennél jobban akarta, hogy ne veszekedjenek. A veszekedésnél az is sokkal jobb volt, amikor nem szóltak egymáshoz hetekig. Ha már József úgy jön haza, kajáljon és feküdjön le gyorsan, ne szóljanak egymáshoz. 

Jézuska élete reménykedéssel telt. Meg olvasással és focizással. Az If várában raboskodó Edmond Dantesnél is jobban reménykedett, hogy egyszer minden jóra fordul. Hogy József egyszer csak nem iszik többet, nem veszekednek Máriával, és nyugodtan fognak élni.

Ezért volt jó karácsonykor. Mert nyugi volt. Nem kellett idegeskedni, mikor és milyen állapotban jön haza József. Lehetett nyugodtan olvasni meg készülni a Pajtás kupára. 

Ha Jézuskának és testvérének szerencséje volt, karácsony előtt pár nappal József és Mária kibékültek és 24-én már reggel jó volt a hangulat, ami akár 3-4 napig vagy egy hétig is kitartott. Aztán kezdődött minden elölről. Rosszabb esetben 24-én reggel még nem volt minden rendben, de napközben folyamatosan javult a helyzet, és valahogy a helyükre kerültek a dolgok. Szó szerint is. Például a karácsonyfa ősi helyére, a panellakás nagy szobájának egyik ablak felőli sarkába. A díszek mindig ugyanazok voltak, a Csendes éjt játszó, felhúzható-zenélő kék gömb, a télapófej, az ágakra csiptethető gyertyatartók, az előző évről megmaradt, félig leégett gyertyák, a csúcsdísz. Mária nem akart színes égőket, gyertyával szerette a karácsonyt.

Általában a templomba is el kellett menni Szenteste. Jézuska nem bánta nagyon, bár mindig lett volna jobb dolga. A kisváros református templomának tompa fényei, sötét, hideg padjai, az idős lelkész komolysága, mindig álmos tekintete és gyenge, fátyolos hangja idegen volt nagyon, de nem volt rossz. Igaz, jó se. Mária mondta, menni kell, úgyhogy mentek. Ahogy óvodába, iskolába, orvoshoz is menni kellett. Focizni és olvasni nem kellett, és szeretni Máriát, Józsefet, meg a testvérét, azt se, Jézuska mégis focizott, olvasott és szerette őket.

Támogasd a Szabad Pécs működését!

A vallás a templomlátogatások ellenére sem volt része a karácsonyaiknak. Elénekelték a Mennyből az angyalt, meg a Pásztorok, pásztorokat, ennyi. A Képes Biblia csak egy könyv volt a sok közül Anna mamáék üveges könyvszekrényében, ahol a Világirodalom remekei sorozat színes kötetei álltak szorosan egymás mellett. Néha óvatosan végiglapozta, beleolvasott, de nyomasztó történetei Alexandre Dumas-éit nem tudták megközelíteni sem. Jézuska évtizedekkel később is egész bekezdéseket tudott idézni a Három testőrből vagy a Monte Cristo grófjából. Azon nem gondolkodott, hogy esténként akkor miért nem nagy kedvencéhez, a szomorú, okos Athoshoz vagy a bosszúálló, börtönviselt grófhoz imádkozik, miért Istenhez.

Az Ószövetség egyébként jobban tetszett Jézuskának az Újszövetségnél, kevésbé volt ijesztő, nézegette a színes rajzokat, a szakállas embereket, Dávidot és Góliátot, az állatokat Noé bárkáján. Az Újszövetségnek, mint a zenekaroknak a közmegegyezés szerint, csak az első lemeze volt jó, a sztori eleje. A jászolt, a kisdedet, a három királyokat értette, a keresztre szegezett, megkínzott, vérző ártatlan emberrel viszont nem tudott mit kezdeni.

Jézuskáék a Mártírok útja 56-ban laktak, egy régi típusú panelház első emeletén. Élete első 16 évében ez volt a lakcíme, de csak később esett le neki, micsoda történelmi képzettársításokra adhatott volna okot. A valódi otthonának mégis Anna mamáék családi házát és kertjét érezte. Azon belül pedig a négyszobásra bővített kádárkocka központi, legnagyobb szobáját – ahol a tévé és az említett nagy könyvszekrény volt -, valamint az abból nyíló, szintén könyvekkel teli belső szobát.

Általános iskolás korában éveken át innen, Anna mamáéktól ment a hagyományosan karácsony táján, a téli szünetben megrendezett Pajtás kupára. Az elsőt kivéve. Akkor még csak negyedikes volt, és egész éjszaka nem aludt az izgalomtól. Az járt a fejében, hogy másnap nagyobbak, ötödik-hatodikosok közt kell játszania, idegen iskolák csapatai ellen. A lakótelepi lakás nagy szobájának ablakában állt és bámulta a panelsor előtt futó sötét, kihalt főutat órákon át. Másnap egyetlen percre állította be a testnevelőtanár Jézuskát, a labdával sem találkozott. Ahogy viszont teltek az évek, egyre fontosabb játékos lett az iskolacsapatban, míg végül az utolsó kupáján, 1987 kipriches karácsonyán felért a csúcsra. A később soha fel nem vett, ronda sísapkában megtestesülő díj és Kiprich József kézfogása volt az egyik legjobb karácsonyi ajándék, amit kapott, legalább olyan jó, mint az előző évben a karácsonyfa alá került Orion Nárcisz típusú színes tévé és a piros, kétkazettás magnó.

Jézuska életében azóta szinte minden megváltozott. Már régóta nem kell félnie attól, milyen állapotban ér haza József. A kisváros kétszáz kilométerre, Anna mama nincs már, mások a kedvenc könyvei, a szalagjai pedig annyira rosszak, hogy a heti egyetlen óra foci után is napokig fájnak a térdei. Egy tökéletes naphoz mégis pont ugyanaz kell neki most is, mint régen. Legyenek a közelében azok, akiket szeret, legyen benne valahogy foci, akár úgy, hogy a gyerekei játszanak, legyen mit olvasnia, és – ha lehet – legyen karácsony is.

KategóriákJAZZ