A bodai atomtemető és a pécsi uránbányák újranyitása kapcsán fogadott el két nyilatkozatot a pécsi közgyűlés, az előterjesztéseket benyújtó Kóbor József (LMP) tartott sajtótájékoztatót.

A cikk a hirdetés után folytatódik



“A nukleáris lánc két eleméről, az elejéről és a végéről fog dönteni a pécsi közgyűlés” – mondta Kóbor József, az LMP önkormányzati képviselője a testületi ülés szünetében. Kóbor szerint a Pécsre tervezett új uránbánya nem hozott volna munkahelyeket, gyakorlatilag semmi haszna nem lett volna a város számára és összeegyeztethetlen lett volna a város hosszútávú városfejlesztési terveivel. A nagy aktivitású radioaktív elemek végleges elhelyezését célzó bodai atomtemető kapcsán Kóbor elmondta, hogy ez a világon még sehol sem megoldott probléma. “Minden ország a másikra vár, az EU direktívája szerint mindenkinek magának kell ezt megoldani. Arra sehol sincs példa, hogy csak egy kiszemelt folynának kutatások” – tette hozzá a képviselő. Csehországban 9 helyen folynak kutatások, és a társadalmi egyeztetések határozzák meg, hogy hol lesz végül atomtemető. “Felelős önkormányzati testületként, ki kell mondanunk a véleményünket. A kormányhoz kell fordulnunk és Orbán Viktor 2015-ben elhangzott ígéretét kell számon kérnünk” – mondta Kóbor. Ezzel kapcsolatban gyakorlati lépéseket is tesz a párt: Keresztes László Lóránt a parlamentben a mai döntésekre hivatkozva kezdeményezi, hogy a hasonló létesítmények ügydöntő népszavazáshoz legyenek kötve.

Angyal Károly a párt baranyai szóvivője elmondta, hogy Orbán Viktor és a kormány mást cselekszik, mint amit ígért az atomlétesítmények ügyében. “A telephelykutatási intézkedések élesednek, a projekt meg fog valósulni, és a kormány arra játszik, hogy az emberek belefáradnak a tiltakozásba, ellenállásba” – mondta a megyei szóvivő. Azt is elmondta, hogy több mint 6000 pécsi írta már alá a petíciójukat, de 20 000-et szeretnének ezért folytatják, hogy így is nyomást gyakoroljanak a kormányra.

A pécsi közgyűlés mindkét előterjesztést – hosszú, hosszú, hosszú vita és minimális módosítások után – elfogadta.

A sajtótájékoztatót az LMP Facebookon is közvetítette:

KategóriákMETÁL