Autóversenyt tartott két autós Pécsett. Nem hivatalosat, a lehető legnagyobb forgalomban, városon belül, halálos iramban. A “futamot” azonban rögzítette kamera, így azonnal 300 ezer forintos pénzbírságot kapott mindkét “pilóta”.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Van úgy, hogy siet az ember, és időnként még városon belül is a gázra kell lépnie, mert úgy érzi, hogy nincs más megoldás, mint megszegni a szabályt és kockáztatni. Vagy csak úgy gondolja, hogy ő ezt megteheti. Ilyenből látni egy csomót nap mint nap a legtöbb nagyobb magyar városban, Pécsett is. A rendes városi forgalomban, ahol legfeljebb 60-as tábla lehet, már a 70 feletti tempó is kirívó, és kockázatos, hát még ha valaki ennél is jobban igyekszik.

Egészen más ligában játszott ehhez képest is két autós Pécsett, de ezt nem a jó értelemben használjuk, a játszottat pedig szó szerint is értjük: a mások és a maguk életével. (Akkor is, ha ők /lennének/ a legjobb sofőrök közel s távol.)

A két autós ugyanis Pécsett a késő délutáni forgalomban kezdett el versenyezni egymással, és nem máshol, mint az egyik legforgalmasabb úton, a pécsi belvárosból Budapest irányába kivezető Zsolnay Vilmos úton (vagyis a 6-os számú főút pécsi városi szakaszán). Csakhogy ott elég sűrűn szokat a rendőrök sebességet mérni, és így tettek akkor is, december 19-én késő délután. Aztán arra lettek figyelmesek a traffipaxozók, hogy két személygépkocsi versenybe kezdett egymással. A két autó a pécsi belváros irányába közlekedett, az egyik óránkénti 132, a másik óránkénti 137 kilométeres sebességgel száguldott a forgalomban.

Mint azt a Police.hu-n olvasható hírben olvastuk, baleset szerencsére nem történt, de azt is írják, az autósok tettükkel komolyan veszélyeztették saját maguk és mások testi épségét.  A gyorshajtáson tetten ért sofőröket a rendőrök azonnal félreállították, s mindkettőjüknek 300 ezer forint pénzbírságot szabtak ki, illetve cselekményüket külön-külön 8-8 büntetőponttal „jutalmazták”.

A “versenyről” felvétel is készült.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság azt írta, felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazzák az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.

KategóriákPOP