Niedermüller hibázott-e? Persze. Bayer hiteles-e egy gyűlöletkeltés elleni demonstráció szónokaként? … Jó, jó, nem akarok senkit felhúzni, pláne egy, még el sem kezdődött jegyzet elején. A lényeg azonban, hogy a hét egyik legtöbbet tárgyalt belpolitikai történéséről lesz szó.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Vonatkoztassunk el most Magyarországtól.

Merthogy most, az elején, egy fontos kitérő erejéig, igaz politikusokról akarok beszélni. Na nem, mintha itt nem lehetne igaz politikusokat találni, de, mondjuk így, az arányok miatt elvonnánk a figyelmet a helyszínnel.

Szóval inkább legyen egy kitalált ország. Igen, lehet ez akkor már akár Pirézia is.

Szóval egy olyan országban, ahol rendben mennek a dolgok, a politikusok a választókat szolgálják, nem csak (legfeljebb) a rájuk szavazókat. Alázattal, becsületesen, a köz érdekében tevékenykednek. És ezért jól meg vannak fizetve. Jobban keresnek mint az átlag, de nem kapnak többet egy jól működő, nagy hasznot termelő piaci nagyvállalat topmenedzserénél. És mellékesekkel együtt sem, merthogy nincs mellékes, mert nem korruptak. (Ideális esetről beszélünk, ugye.)

Mindez azt is jelenti, hogy a saját pártjuk érdekei, természetesen, fontosak, de nem elsődlegesek. Tisztesség, becsület, erkölcs egyértelműen felülírják a pártérdeket.

Vagyis, ha egy politikus hibázik, akkor nem azért kér elsősorban bocsánatot, mert ez áll a pártja érdekében, hanem egyszerűen azért, mert ha valaki hibázik, megbánt embereket, és erről tudomást szerez, akkor bocsánatot kér. Pont.

Iinnentől ugorjunk vissza Piréziából a valóságba, de a fenti elveket azért próbáljuk érvényesíteni.

A bocsánatkérés nyilván egyszerűbb, ha számunkra kedves emberek elé kell oda állnunk. (Igaz, az ő megbántásuk meg a bűnt növeli). Ugyanígy nagyobb erő kell ahhoz, ha olyanoktól kell és olyanoktól tudunk, a hibáinkat elismerve bocsánatot kérni, akiket talán nem is kedvelünk, akik nem is a mi embereink, akik sosem szavaztak ránk, akik nem is fognak ránk szavazni sosem.

Szóval, ha a pártérdek netán másról is szólna (ez már nem egy vegytiszta elvi ideális világ), azzak akkor sem  foglalkozunk, hanem kiállunk, nyitott szemmel, és megtesszük, valódi megbánással.

S hogy ezek után mindazok, akiket megbántottunk, szeretni fognak-e bennünket? Megbocsátanak nekünk? Ránk fognak majd szavazni? Visszafelé: nem, nem vagy talán, nem. De ez nem is cél.

Nem azért kell bocsánatot kérni, hogy megbocsássanak, hanem hogy még emberek tudjunk maradni. Hogy betartsuk a legalapvetőbb normákat. Hogy még legyen lehetőség nem lehajtott fejjel járni, az utcán és otthon. Hogy a másik fél le tudjon mondani a sajnálatról, szomorúságról, a sértődöttségről, dühről, a megbántottságról. A gyűlöletről. Hogy legalább legyen erre lehetősége.

Hogy igazam volt-e? Igazuk van-e azoknak, akik megbántottnak érzik magukat? Ezek mind nem számítanak olyankor, amikor nagyon sokan érzik magukat tiszta szívből és őszintén megbántva.

Hogy túl van-e reagálva az ügy? Hogy valójában azt mondta-e, vagy azt akarta-e mondani Niedermüller, amit lefordítottak belőle? Sorrendben: nincs, nem.

A felháborodás jogos volt, az pedig, ami következett, teljesen várható volt. És ehhez még csak nem is kell a magyar történelem egy szomorú fejezetének idején, a NER-korszakban lenni. Mert korábban is így lett volna. Korábban is lett volna tüntetés, ha nem is ekkora. De a Kubatov-lista akár még erre is alkalmas lehet. És, persze, olyan különbségekkel, hogy egy gyűlöletkeltés és rasszizmus elleninek meghirdetett tüntetés vezérszónokának régebben nem egy Bayer Zsolt-féle figurát kérnek fel. Hiába szakértője a témának.

Na, de még akár Bayer is lehetett volna hiteles. Ha azzal kezdi mondandóját pl., hogy ez egy jó alkalom arra, hogy elnézést kérjek és leszokjak.

Zsolt vagyok, függő, évek óta rabja vagyok a szernek, de már másfél napja tiszta vagyok. S, ha innen hazamegyek, kihajítom a mérgezett tintát.

Aztán már nem is kellett volna mást mondania, beszédírással bajlódnia. Esetleg még azt hozzáfűzni, hogy a vitatott kitüntetése kapcsán beismerte, hogy változtatnia kellene és fog is. De aztán eltelt egy kis idő, és ez az ígéret a ködbe veszett.

Na, de ennek a véleménynek most Bayer csak a mellékszereplője.

Bárki, aki érti jól a magyar nyelvet, és végighallgatta, mit mondott Niedermüller Péter, tehát hallotta a szövegkörnyezetet is, nem csak a kiragadott és napok óta citált egy-két mondatot, az nagyjából tudja, hogy mit akart mondani igazából. És, ha szereti, ha nem Nidermüllert vagya a mai ellenzéki oldalt, tudja, legfeljebb nem vallja be, hogy nyilván nem azt mondta, amit utána hangoztattak vele kapcsolatban. Tényleg nem.

De az az igazság, hogy ez teljesen mindegy is.

Mert olyan szövegkörnyezetből, amelyből egy az egyben, hitelesen idézve a megszólaló politikus szavait egy ilyen szöveget ki lehetett venni, ott bocsánatot kell kérni. Pont.

Sőt, talán azt követően még le is kell mondani. És, ha lemond nem is indulni újra az erzsébetvárosi polgármesteri székért, hanem elballagni, háttérbe vonulni. Azzal azonban, hogy bocsánatot sem kért, egyúttal a vele (pártjával, ellenzékkel stb.) szembeni tüntetésnél is zárójelbe teszi a túlreagálás kifejezést, ott már indokolt a reakciók egy része egészen biztosan, a kritika, a tüntetés mindenképpen.

Igen, egyértelmű, hogy Niedermüller Péter mit akart mondani. Egyértelmű, hogy nem azt, amit a politikai ellenfelei mondtak róla. De teljesen alkalmas volt arra, hogy megbántson egy csomó embert, hogy politikai feszültséget keltsen, hogy ártson az országnak, az ellenzéki  összefogásnak, ártson a pártjának, ártson a kerületének, ártson magának. És teljesen egyértelmű volt az is, hogy mi fog következni.

Tudom, de legalábbis sejtem, hogy valami olyasmi beszédbe politikusként és polgármesterként belekezdeni, hogy elnézést kérek mindenkitől, akit megbántottam, meggondolatlan és ostoba voltam, elfogadhatatlan, amit és ahogyan mondtam, és erre az sem lehet mentségem, hogy talán a nyilatkozatom egésze is bizonyítja, hogy olyat, amit most rám aggatnak, nem akartam volna mondani. Senkit sem akartam megbántani. Nagyon szerencsétlen megfogalmazás volt. Azért is különösen szerencsétlen, mert a gyűlöletkeltés ellen szóltam, de közben én is gyűlöletet szítottam és feszültséget keltettem. Sajnálom és elnézést.

Egy ilyennel vagy hasonlóval mindenki jól járt volna.

Bayer mindennapos szövegei és a Fidesz retorikája nagyon hasonlít a Niedermüller-szöveghez, de egy dologban különböznek. Ők teljesen egyértelműen politikai és egyéb más előnyök reménye miatt vállalják fel a gyűlöletkeltést is akár nagyon sok esetben. Teljesen tudatosan mennek el a falig, majd tolják ki annak a határait újra és újra, hosszú ideje. Emiatt tartunk itt. Niedermüller idézett, teljesen elfogadhatatlan mondatai viszont szimplán ostobák, meggondolatlanok és érzéketlenek voltak.

Niedermüller történelmi bűne azonban nem az, hogy azt mondta, amit mondott, hanem az, amit utána mondott. Az ugyanis, ahogyan nem kért bocsánatot és magyarázta a bizonyítványt, az már olyan gőgös és arrogáns volt, amilyen sok esetben a NER és a kormány szokott lenni.

De ehhez a durvasághoz, érzéketlenséghez és ostobasághoz ráadásul – a NER-rel és a kormánnyal ellentétben – Niedermüllernél még nulla politikai érzék is társult.

KategóriákPUNK