Összesen 12,5 milliárd forint rendkívüli állami segítséget kellett igénybe vennie 2017 végén és 2018 elején Pécs fideszes vezetésének. A 2014-2015-ös kormányzati adósságátvállalás után sokmilliárdos hiányt halmoztak fel Páva zsolték 2017 végéig. A Szabad Pécs kikérte a pécsi önkormányzattól az adatokat, amelyeket akár úgy is nézhetnénk, hogy Páváék még jó fejek is voltak, hiszen a pécsiek nyakán maradt 8,5 milliárdos tartozás 9,5 milliárd is lehetne. Ilyen szerződést sikerült ugyanis aláírni a kormánnyal.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Hetek óta attól is hangos a pécsi közélet, hogy Pécs új vezetése, vagyis a baranyai megyeszékhely független polgármestere, és az októberben rendkívüli bizalamat és felhatalmazást kapott ellenzéki pártok koalíciója hogyan tudja visszafizetni az előző városvezetéstől megörökölt 8,5 milliárd forintos állami kölcsönt. Szebbik nevén kamatmentes kormányzati támogatást.

Merthogy az idei év végéig, sőt egészen pontosan 2020. december 1-jéig vissza kellene fizetnie a pécsi önkormányzatnak a jelenlegi kormányzati tartozást, azaz 8,5 milliárd forintot. Azaz 8500 millió forintot.

Péterffy Attila már korábban elmondta, hogy az új pécsi vezetés terve az, hogy az adósságot visszafizetik, de szeretnének halasztást kérni. Azaz nem azt kérik, hogy a valóban megkapott, akkor fontos és életmentő, majd felhasznált, elköltött kölcsönt ne kelljen visszafizetnie Pécsnek. E tekintetben vállalják ezt az “örökséget” is. Hanem csupán azt kérik, hogy a teljesíthetetlennek látszó kötelezettséget ne kelljen az idei év végéig, gyakorlatilag egyösszegben visszafizetniük. Hanem tudják a tárgyalástól függően a következő években, több év alatt kiegyenlíteni a tartozást. Persze ehhez előbb érdemben tárgyalásoknak is kellene kezdődniük. Erről ITT írtunk részletesebben, EBBEN a jegyzetben pedig arról írtunk, hogy vannak, akik még ebben a helyzetben is az új politikusokat támadják, illetve a 2010, sőt 2009 előtti hét-nyolc évre mutogatnak vissza (2020-ban), mondván a tartozás csak fele részben a Fideszé (Kővári Jánosról /ÖPE/ van szó).

A Szabad Pécs megkereste Pécs új vezetését, hogy tiszta vizet önthessünk a pohárba, és megtudjuk, hogy miképpen is lehetséges, hogy még 8,5 milliárd a fizetendő összeg, “a sár”, ha úgy tetszik. Ugyanis azt tudtuk, hogy kb. 12,5 milliárd forint kölcsön érkezett a kormányól, és ebből 3 milliárd forint volt az az összeg, amely a korábbi úgynevezett likvidhitel kiváltására szolgált. Azaz amit elviekben már korábban vissza kellett fizetni, rövidebb futamidőre kapták csak meg. Ugyanakkor az nagyon gyanús volt, hogy a fennmaradó kb. 9,5 milliárdból még vissza van 8,5 milliárd forint, amelynek a visszafizetése már az új pécsi vezetés dolga – ráadásul szuper rövid idő alatt, miközben, elviekben ugye, a várost is működtetni kellene.

Mondjuk, erre a helyzetre utalt nyilvánvalóan Péterffy Attila a múlt heti pécsi közgyűlésen azzal, hogy lényegében nem lehetetlen a köclsön idei visszafizetése sem, de akkor annak lesznek következményei.

Megkérdeztük tehát, hogy összesen hány milliárd forintot kapott, hány részletben a pécsi önkormányzat rendkívüli támogatásként, vagy egyfajta állami gyorssegélyként, azaz kamatmentes, de visszafizetendő kölcsönként 2017 ősze és 2019 ősze között a Magyar Kormánytól (vagy valamelyik minisztériumtól).

A válasz szerint a pécsi önkormányzat 3 részletben kapott kormányzati támogatást: 2017 decemberében 6,54 milliárd forint érkezett, veszteségfinanszírozásra. 2018 tavaszán 3 milliárd forintot utalt a kormány likvid támogatásként, 2018 áprilisában pedig megérkezett az úgynevezett „stratégiai” 3 milliárd forint, amit stratégiai, hosszú távú döntésekkel járó költségek finanszírozására fordíthatott a pécsi vezetés.

Azt is megkérdeztük, hogy a kormány és a város közti szerződés szerint mi volt a fizetési határidő, és milyen fizetési ütemezéssel. Kiderült, hogy a 6,54 milliárd forintnak a visszafizetését Pécs vezetése legkésőbb 2020. december 1-jei dátummal, a 3 milliárd forint likvidkölcsönt 2018. december 15-i teljesítési határidővel, a 3 milliárd forint stratégiai kölcsönt pedig ugyancsak 2020. december 1-jei határidővel vállalták.

A határidőn kívül a támogatás visszafizetésének ugyanakkor nem volt külön, megszabott ütemezése. Magyarul nyilván nem volt tilos előtte törleszteni, bármennyit is, akár az egészet is viszafizetni, de nem volt kikötés, az igazán fontosak a 2018. december 15-i és a 2020. december 1-jei dátumok voltak. Magyarán a kormányt az érdekelte, hogy a jelzett dátumokig visszakapja az adófizetők pénzét, addig azonban – elviekben – nem is kell, sőt nem si keresheti a városon a részleteket, vagy akár egyfajta időarányos visszatérítést, merthogy ilyet nem kötöttek ki valami miatt.

Megtudtuk a pécsi önkormányzat válaszából, hogy a lényegében likvidkölcsönként szolgáló 3 milliárd forintos összeget Páva Zsolték rendben, időben visszautalták, 2018. december 13-án teljesítették ezt a kötelezettségüket.

Így tehát azt követően már “csak” a 6,54 milliárd forint és a 3 milliárd forint visszafizetésével maradtak adósok. Sőt, azt követően nem sokkal egy évvel később Páva Zsolték a 6,54 milliárd forintos kölcsönből törlesztettek kerek egymilliárd forintot – 2019 szeptemberében. A 3 milliárd plusz az 1 milliárd forint visszautalásán kívül egyéb visszafizetés nem történt. Így van az, hogy ma 8,5, sőt ezek szerint egészen pontosan 8,54 milliárd forint kölcsön visszafizetése maradt hátra

És, hogy ennek az összegnek a visszafizetési határideje 2020. december 1-je.

Magyarul alig több, mint 7 hónapja van most már csak Péterffyéknek arra, hogy elutaljanak 8,54 milliárd forintot a kormánynak. Amennyiben persze nem sikerül más ütemezésről megállapodniuk a kormánnyal, vagy a pénzügyminiszterrel.

Lejárt tartozás, vagy későn, időn túl visszafizetett összeg tehát nincs. A korábbi pécsi, fideszes vezetés, Páva Zsolték szerződés szerint teljesítettek. Sőt, még egymilliárdot jó fejekként úgy fizettek ki, hogy nekik nem is lett volna az szerzdődés alapján kötelességük. Morálisan persze már más a helyzet.

Emiatt írjuk azt, hogy azt azért mindenki érezheti, hogy nem kicsit sántít ez a történet. Hogy nem mindenki mondaná a jelen helyzetet túl korrektnek, mármint az “örökhagyók” oldaláról.

Ha ugyanis – minimálisan sarkítva a dolgot és picit kerekítve az időket és az összegeket – a Fidesz, illetve Páva Zsolték ennél, mondhatni, korrektebbül jártak volna el, akkor ma biztosan nem 8,5 milliárd forintot kellene még visszafizteni a pécsi önkormányatnak, hanem csupán kb. 4,5 milliárd forintot. Nyilván az sem lenne egyszerű, és nyilván akor meg az előző két évben “fájt volna” a pécsieknek a mínusz 4 milliárd. Ahogyan akárki is maradt volna hatalmon Pécsett, nekik sem let volna egyszerű dolog visszafizetni most év végéig sem 4,5, pláne nem 8,5 milliárd forintot.

De emlékezzünk: az előző két évben is, sőt a választás óta is szinte folyamatosan ráadásul a pécsi fideszesek jó párszor elmondták, hogy milyen remek munkát végeztek az elmúlt években, hogy mennyivel jobb gazdasági helyzetben van ma Pécs, mint korábban. Sőt több milliárdos tartalékról is beszéltek nemrég, mint óriási, történelmi sikerről. Habár azt azt követően gyorsan el is költötték, mint azt annak idején megírtuk.

És az is igaz, hogy a 3 milliárd forintos úgynevezett likvidkeret valóban eltűnt, nem kellett azt újra és újra megigényelni, miközben a korábbi ciklusokban, hosszú-hosszú időn át folyamatosan volt egy, gyakorlatilag kb. 3-10 milliárd forint közötti összegű likvidkerete, éven belüli folyószámlahitele a pécsi önkormányzatnak. Amit vagy kihasználtak, vagy nem, de ott volt biztosítékként, és ha mínuszban volt, akkor az az összeg kamatozott is, a kamatot pedig az OTP-nek kellett a “kényelemért”, na és persze azért közben a biztonságért is megfizetni.

Kérdésünkre a pécsi önkormányzattól azt írták, hogy visszafizetési ütemezést a szerződések nem tartalmaztak, a szerződéseket Pécs városa részéről Pécs akkori polgármestere, Páva Zsolt, a kormány részéről pedig Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár (stratégiai 3 milliárd és 6,54 milliárdos szerződést illetően) írták alá.

Magyarul Páva Zsolt írta alá azt, hogy a 2017 végén és 2018 tavaszán összesen elutalt 9,54 milliárd forintot csak 2020 decemberéig kelljen visszafizetni. És, hogy addig ne is keletkezzen visszafizetési kötelezettség.

Annyi véleményt megengedünk magunknak, hogy mindez bátor és egyben nagyon kényelmes dolog is. Illetve, hogy abban nem lehetett reálisan biztos már ekkoriban sem, sem Páva Zsolt, sem a pécsi Fidesz, hogy 2019 ősze után is ők irányíthatják Pécset (amint nem is így lett). És abban sem, hogy a Fidesznek Páva Zsolt lesz a polgármesterjelöltje (amint nem is lett). Persze, ez nem azt jelenti, hogy például Páva az aláíráskor nem remélhette azt, sőt nem lehetett akár még ilyen szándéka is, hogy előtörleszt valamit a pénzből, akár nem is keveset. Lehet, hogy ebből lett a nem sokkal a választás után befizetett 1 milliárdos “részlet”.

A lényeg azonban egy mondattal is leírható: a Pécs fideszes városvezetése 2018 tavaszáig kapott a kormánytól három évre 12,54 milliárd forint kölcsönt, amiből 2019 őszéig, azaz a “futamidő” majdnem teljes 2/3-ig csupán 4 milliárd forintot fizetett vissza.

Arra is rákérdeztünk, hogy a jelenleg is fennálló 8,5 milliárd forintos tartozás mekkora része Pécs várható idei teljes (illetve az előző négy-öt év alapján kalkulálható várható átlagos éves)  költségvetésének? A válasz szerint a TOP-projektek nélkül Pécsnek nettó 30 milliárd forint a költségvetése, és éppen ezért ehhez érdemes hasonlítani a 8,5 milliárd forint visszafizetendő támogatást.

Magyarán idén a “nettó” költségvetés kb. 28 százalékát kellene a kormányzati hitel visszafordítására fordítani.

Végül megkérdeztük, hogy mi következik akkor, amennyiben mégsem lehet módosítani a szerződést, és nem lesz pénz a kölcsön teljes összegének a visszafizetésre sem.

A válasz a következő volt:

„Pécs önkormányzata tárgyal a kormánnyal a támogatás átütemezéséről és átalakításáról. Az, hogy egy megyei jogú város közel 150 ezer lakója viselje a következményeit az előző, fideszes városvezetés felelőtlen gazdálkodásának, a magyar embereket képviselő kormánynak nem állhat érdekében. Nem készülünk olyan forgatókönyvvel, hogy a kormány 2020. december 1-eje után 8,5 milliárd forint visszafizetetlen támogatást követeljen Pécstől”.

KategóriákMETÁL