Nem túl boldog több pécsi, a Wass Albert úton és környékén élő polgár a ?százéves? fák kivágása miatt, egyesek értelmetlen pusztításról beszélnek.

A cikk a hirdetés után folytatódik



?Törődik velünk a város vezetése, kifejezetten örülünk a fák kivágásának, mert már megérettek a cserére, száz vagy akár több éve is ültették őket? – mesélte lelkesen egy idős, a pécsi Marx Wass Albert úton élő hölgy, amikor a hétvégén a helyszínen jártunk.

Nem minden itt és a környéken élő volt azonban olyan boldog és elégedett a látottakkal, mint az említett néni. Amiatt mentünk el a Wass Albert útra és készítettünk videót is arról, amit láttunk, mert több olvasónk is dühösen és/vagy értetlenkedve hívta fel a Szabad Pécset. Azt mondták, hogy egyáltalán nem értik, mi szükség volt a már amúgy is 2-2,5 méter magasságban csonkolt fák kivágására, legalább mintegy fél kilométeren, mivel egészen biztosak abban, hogy a fák egy része, szerintük a többségük egyáltalán nem volt beteg. Voltak olyan vélemények is, amelyek értelmetlen pusztításról szóltak, mivel az utca egyik (keleti) oldalán egy szakaszon minden egyes fát kivágtak. Mindezeken túl többen azt sem értették, hogy Pécsett miért most hoztak meg ilyen döntést (vagy kezdték meg a kivitelezését), amikor tudvalevő, hogy a város nincsen túl rózsás anyagi helyzetben.

A pécsi Wass Albert utca egy szakaszának képe 2013-ból – Az utca keleti oldalán már csonkolva voltak a “százéves” fák, de még álltak
Fotó forrása: Google Stret View

Rossz döntés lenne a részünkről két dolgot is eltitkolni. Az egyik, hogy nem csupán a fentebb említett idős hölgy, hanem mások is azt mondták, hogy nem bánják a fák kivágását. Illetve, hogy a kivitelezést és a munka szervezését kifejezetten profinak találták, úgy ítélték meg, hogy a lehető legszakszerűbben, gyorsan, a forgalmat és az itt élők nyugalmát a legkevésbé zavarva történt a munka. Megjegyezzük ugyanakkor azt is, hogy a jó munkaszervezés alapvető elvárás lehet, illetve hogy nem a munkavégzés milyensége miatt írunk cikket erről az ügyről.

Kerestük a szolgáltatót is, a pécsi közterületeket fenntartó önkormányzati cég, a Biokom Nkft.-től kérdésünkre ugyanazt a tájékoztatót kaptuk meg, amelynek szövegét a lapunknak az ügyet jelző egyik érintett lakostól is megkaptuk.

Pécs, Wass Albert utca, 2019. március
Fotó: Babos Attila/Szabad Pécs

A közterületi fák cseréjéről így azt írták, hogy a Wass Albert utca keleti oldalán lévő

?öreg fasort a kedvezőbb utcakép, a szakszerűbb forgalomtechnikai körülmények, a közterület könnyebb fenntarthatósága érdekében kicseréljük?.

Az utcában élők egy része nem kapta meg, vagy nem olvasta el a tájékoztatót, így többen megnyugodtak, amikor elmondtuk nekik, hogy a későbbiekben pótolni fogják a fákat, méghozzá új, ?gömb alakú koronát nevelő egyedekkel?.

A Biokom a fatelepítás során szem előtt tartja

a terület adottságait,

a különböző közmű elemek helyzetét,

a lakosság magántulajdonának védelmét.

Az új egyedeket ugyanis a ?legtöbb esetben? célszerűbben kiosztva, a terepszint alatt lévő vezetékektől kellő távolságot tartva helyezik el – ahol erre van lehetőség.

A meglévő kiöregedő faállomány mostanra sajnos sok problémát okozott ugyanis. Ezt egyébként nem erősítették meg azok, akikkel sikerült beszélnünk. Sőt, olyanok sem látták problémásnak a fákat, akik amúgy közönyösen vagy kifejezetten boldogan fogadták a fasor kivágását. Ettől még nyilván lehetséges, hogy a Wass Albert utca volt Pécsett az egyik legproblémásabb ebből a szempontból.

A fasor megújításával mindenesetre

a Biokom szeretné megszüntetni ezeket a problémákat és szebb, barátságosabb utcaképet kialakítani. Meglátjuk, milyen lesz, a végeredményről is beszámolunk majd.

A tájékoztató anyag egy ?fontos? információt még tartalmazott:  a fasor megújítását Girán János, az utca városi közgyűlési képviselője a 2017. és 2018. évi képviselői keretének felhasználásával, összesen 950.000 forinttal támogatta.

KategóriákMETÁL