Akár. Már, ha helyet adnak annak a politikusok tanúként való bírósági kihallgatását indítványozó keresetnek, amelyet az a holland cég terjesztett elő, amelyik közvetítőként része volt a milliárdos korrupciós ügynek. És amelyik ellen indított kártérítési, polgári peres keresetet a Tüke Busz vezetése tavaly nyáron.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Sőt még Keresztes László Lórántnak, az LMP országgyűlési képviselőjének a meghallgatását is kezdeményezték a Pécsi Stop információi szerint. Az ügylet idején Keresztes az egyik pécsi, ráadásul ellenzéki városházi képviselő volt, ezért feltételezhető, hogy őt nem mint egy lehetséges felelőst vinnék bíróság elé (már, ha a másik két politikusnál ezt egyáltalán feltételezzük), hanem az egyik olyan politikusként, aki ellenzékiként sokszor tartotta napirenden a Tüke Busz ügyeit, köztük a Volvo-ügyet is.

A Pécsi Stop hétfő délutáni cikke emlékeztet arra, hogy kártérítési pert folytat a Tüke Busz a holland Bus & Coach nevű cég ellen a pécsi Volvo-gate kapcsán. És a holland cég az ő információik szerint Páva Zsolt volt polgármester, Csizi Péter volt alpolgármester és Keresztes László Lóránt LMP-s parlamenti, volt önkormányzati képviselő meghallgatását indítványozta az ügyben.

Egykori tiszteletbeli konzul és volt sörgyárigazgató a pécsi Volvo-gate egyik gyanúsítottja

Ők is emlékeztetnek arra, hogy a napokban interjút készített a Pécsi Újság.hu Csengő Andrással (fent idézett cikkünkben mi is beszámoltunk az interjúról, kommentálva azt). S mint azt Csengő maga mondta el, ő volt a holland Bus & Coach-nak a magyarországi képviselője. Nem mellesleg korábban a Pécsi Sörgyár igazgatója és tiszteletbeli holland konzul is volt. Amely megbízatás néhány év után, 2010 őszén, a pécsi konzulátus bezárásával véget is ért, ami, finoman szólva nem teljesen bevett információnk szerint a diplomácia világában.

A pécsi Volvo-buszok 2015-ös beszerzéséről a Szabad Pécs sok egyéb más cikke mellett négy nagy, elemző és hátteret adó anyagban számolt be.

Azt már sokan tudják, hogy a 115 járműből álló buszflottát eredetileg 2,8 milliárdért kínálták, mégis 3,5 milliárdot adtak érte. Csengő András ezt azzal magyarázta, hogy a 2,8 milliárd forint  akkor lett volna érvényes, ha valaki helyben veszi meg a járműveket, egy másik országban történő forgalomba állítás extra költségekkel jár, valamint az ügyletre a Bus & Coach is rátette a hasznát. Sőt, éppen ebben az interjúban, éppen Csengő András maga beszélt arról, hogy a Tüke Busz Zrt. kártérítési pert indított a Bus & Coach ellen. A pécsi cég 700 ezer eurót követel hibás teljesítés, kötbér és egyéb címen.

A Pécsi Stop információja, hogy a Bus & Coach ellenkérelmet nyújtott be ez ellen, egyebek mellett ebben kérik a már említett politikusok meghallgatását.

KategóriákMETÁL