Péntek este fél tízkor egy ország láthatta élőben, ahogy a 21. század kioszt egy sallert Orbán Viktornak. Csütörtökön még hallani sem akart a kormányzat az iskolák bezárásáról, péntek reggel pedig a fizetés nélküli szabadsággal riogatta a tanítás szüneteltetése mellett kardoskodó pedagógusokat. Estére aztán kitisztult a kép és azzal szembesültek a tanárok, hogy alig két nap múlva a teljes magyar közoktatás tantermen kívüli digitális munkarendre áll át. A bejelentés nyilvánvalóan mindenkit váratlanul ért, főként azokat, akiknek most meg kellene oldaniuk a helyzetet.
A cikk a hirdetés után folytatódik
„A legnagyobb probléma pont az, hogy erre, ha eddig lett is volna technikai lehetőség, szükség nem volt, így nincs semmilyen ezirányú tapasztalat. Így a legszűkebb keresztmetszet most a hozzáértő humán erőforrás lesz. Sok olyan pedagógus van, aki fél használni ezeket az eszközöket. Őket vélhetően ez a helyzet még jobban összezavarja, arra pedig nem lesz ember, hogy mindegyiküknek fogja egy hozzáértő a kezét és helyette kezelje a technikát” – fogalmaz egy pécsi iskola informatikusa.
Az Agy tehát ravasz tervvel állt elő, a felelősség java részét a tanárokra tolta. Az iskolák bezárnak, a tanítás azonban folytatódik, immár online keretek között. Kicsit talán döcögni fog, de aztán biztosan beindul. Az érintettek szombaton már meg is ismerhették az Oktatási Hivatal első módszertani útmutatását, amiben az a frappáns mondat áll, miszerint a kihívásra próbáljunk úgy tekinteni, mint a magyar oktatást ért legnagyobb innovációs lehetőségre! Gondoljunk bele mit jelent ez a január legvégén érdemi egyeztetés nélkül kihirdetett Nemzeti Alaptanterv után alig néhány héttel! Eddig egyfajta akarat létezett, ám mostantól mindenki a saját kreativitására, tudására és szerencséjére van bízva. Rendkívüli intézkedések a rendkívüli helyzetben.
A miniszterelnök azt is állította, hogy a digitális oktatásra való átállás amúgy is megtörtént volna a következő tanévtől. Kicsit előrébb hozták a bevezetést, ennyi. Ez azonban blöff, ami a felkészületlenséget és az elvesztegetett éveket hivatott leplezni. Ne legyenek illúzióink, nem adottak a feltételei annak, hogy a magyar köznevelés péntekről hétfőre fordulva, egyetlen hétvége alatt belakja az online teret. De a szeptemberi változásokat sem vetítette előre semmi. Egy dunántúli szakgimnázium igazgatója szerint
„A digitális távoktatás meglehetősen hirtelen jött, nem volt ez előkészítve. A mi iskolánkban ugyan végrehajtottak tavaly egy központilag elrendelt internetjavító akciót, még ellenőrizték is, de ennek semmilyen kézzelfogható hatása nem volt, a net egyik-másik tanteremben döcög, a sávszélesség gyenge, alkalmatlan arra, hogy pl. videótanítást, skype-oktatást folytassunk. Egyes diákok otthoni infrastruktúrája ezt a lehetőséget szintén megakadályozza. Mégis azt gondolom, hogy a tanáraink szakmailag megerősödve fognak kijönni ebből a szituációból, és a gyerekek ellátása sem lesz annyival rosszabb, hogy az veszélyeztetné az előmenetelüket.”
Hasonlóan látja, mégis más oldalról világítja meg az előttünk álló nehézségeket az egyik baranyai kisközség irodalomtanára: „A digitális átállás szorító körülményben született kényszerpálya. Ha nem is ebben a formában, de elvileg sok pedagógus ezt már a gyakorlatában akár használhatja is. A teljes leállás helyett mindenképpen áthidaló megoldás lehet, de vannak iskolatípusok, vagy korosztályok, ahol komoly kihívást fog jelenteni a személyesség kivonása. Az alsó tagozaton tanítók számára lehet ez a legnagyobb gond, főként az első osztályokban, ahol még nem megy gördülékenyen az írás, olvasás, vagy a számolás. A másik nehézség a digitális eszközök hiánya, ezek a kis falvak szegény családjainál egyáltalán nem biztos, hogy adottak, vagy használatuk nehézségekbe ütközik.”
Az általunk megkérdezettek szerint a probléma egyik forrását jelenti csak az infrastruktúra hiányossága. Ezen a területen történt is előrelépés. „Lehetőségünk volt intézményi szinten pályázni, melynek eredményeként sokan kaptunk notebookot. Az átvétel feltételeként vállalnunk kellett, hogy meghatározott időn belül különböző képzéseket (e-Learning formájában) teljesítünk a digitális oktatással kapcsolatban” – mesélte egy gimnáziumi tanár. Egy általános iskolában tanító kollégája viszont elmesélte, hogy a digitális oktatás tulajdonképpen alig ért valamit, a bizonyítvány megszerzéséhez pedig sok követelményt nem támasztottak. Éppen ezért ő úgy látja, hogy a paradigmaváltástól még elég messze vagyunk.
A tanárok módszertani-szakmai felkészületlensége nem alkalmas arra, hogy ilyen gyorsan reagáljanak az oktatási kormányzat hirtelen irányváltására. Ám ez nem (csak) az ő hibájuk, hanem egy évtizedes szerencsétlenkedés hozadéka. Hiába van Magyarországnak 2016 eleje óta digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztosa a korábbi köznevelési államtitkár, Czunyiné Bertalan Judit személyében, digitális tartalomfejlesztés nem történt. De a tankerületek szintjén sem történt érdemi előrelépés. Elegendő a Pécsi Tankerületi Központ európai uniós pályázatait végignézni. A források jelentős részét a rossz állapotú épületek infrastrukturális fejlesztésére, azaz felújításra fordították, a Digitális környezet a köznevelésben című, ma is futó projektben mindössze négy iskola szerepel.
Miközben elképesztő energiát és időt öltek az ilyen-olyan tantervek ismételt átírásába, a szakképzés szétverésébe, az iskolák erőszakos szakmai-pénzügyi centralizálásába, a pedagógus továbbképzési rendszer elsorvasztásába, a tankönyvpiac monopolizálásába, és a kevés gyakorlati haszonnal járó pedagógus-minősítési rendszer működtetésébe, szem elől tévesztették, hogy a tudásátadás folyamata megváltozott. A tanár és az iskola szerepe átértékelődött és nagy számban jelentek meg a világhálón olyan alkalmazások, melyeket érdemes lett volna integrálni az oktatási folyamatba. Persze nem egységesen, mindenkire ugyanazt az iskolaköpenyt húzva, hanem meghagyva az egyes iskolák, munkaközösségek számára a lehetőséget, hogy mindenütt kiválaszthassák a nekik, és az ott tanulóknak leginkább megfelelő platformokat. Ehelyett erőltették mindazt a sok pótcselekvést, amitől a gyermek tényleg azt érezheti, hogy nem az ő igényei alapján szerveződik az élete.
„A magyar pedagógus társadalom azt hiszem most fogja elveszíteni a maradék tekintélyét. Számon kérhetik rajtunk a sok-sok 100%-os intézményi önértékelést, amiben egymást fényeztük” – fogalmaz egy pécsi középiskola tanára.
A tantárgy- és óraszámfétis a mai napig áthatja az iskolák működését. Egyrészt persze egzisztenciális kérdés, hogy meg lesz-e mindenkinek az óraszáma? De azt is látni kell, hogy a különféle tantárgyak óraszámával való taktikázás a tanárok megosztásának kiváló eszköze volt. Nem csak arra lenne tehát szükség, hogy egyszeriben online felületeken is gördülékenyen menjen a tanítás, hanem arra is, hogy az iskolai munka különféle kihívásokra rugalmasan tudjon reagálni. Ez pedig aligha létezhet a mai merev és központosított iskolai keretek között.
A változás igényét az oktatás szereplői közül eddig is sokan érezték, de ez az erő megfelelő külső támogatás nélkül nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy az évtizedes falakat áttörje. „Mindenképpen lesz pozitívuma is ennek a rendkívüli helyzetnek: végre kimozdulunk abból a csigatempóból, amellyel eddig haladtunk a digitális oktatás útján. Az indulás lesz a legnehezebb, hiszen minden iskolának néhány napon belül fel kell mérnie a lehetőségeket, a tanulókét és a tanárokét egyaránt, hogy rendelkeznek-e az online-oktatás/tanulás eszközeivel, valamint ki kell dolgozniuk egy tervet, hogy milyen módon, milyen programok használatával tudják mindezt megvalósítani. Ha mindez megvan, utána sem lesz sokkal könnyebb a helyzet, hiszen szakítanunk kell az eddigi tanítási módszereinkkel, s egyik-napról a másikra teljesen új gyakorlatot kell kialakítanunk. Mi is most fogjuk megtanulni. Hogy mennyire lesz hatékony? Azt nem lehet előre megmondani…” – mondta egy pécsi történelemtanár.
Mit hozhat a jövő?
Henry Jenkins amerikai médiateoretikus szerint nem csak azért szükséges felszámolni a digitális szakadékot, hogy mindenki ugyanolyan jól tudjon bánni az eszközökkel és megállja a helyét a munkahelyeken. Az online világ a demokratikus jogok gyakorlásának a színtere is, ahol az együttműködésen alapuló tevékenységek során mindenki hozzáteheti a tudását a többiekéhez. Végig görgetve a Facebook hírfolyamát, pont ezt láthatjuk. Sokan osztanak meg linkeket online tanításhoz használható oldalakról, platformokról. Úgy tűnik az oktatás világa elkezdett alulról szerveződni, fittyet hányva Takaró Mihály magvas gondolataira. A palackból kiszabaduló szellem rohamtempóban fogja átalakítani mindazt, amit az oktatásról és az iskoláról gondolunk. Sok lesz persze a megoldandó feladat.
„Az innovatív kollégák a közösségi oldalakon tonnaszám osztják a lehetőségeket, de a használatukat nyilván el kell valahogy sajátítani. Nem látom pontosan, hogy erre hol, vagy mikor van idő, és, hogy miként fogja ezt minden kolléga maradéktalanul teljesíteni. És nem feltétlen a szándékok hiányára gondolok, hanem arra, hogy eddig esetleg teljesen más módszerekkel tanított magas színvonalon, évtizedek óta. Szerintem nekik kell a legtöbb biztatás és segítség, ami talán a tanár társadalom szolidaritásáról is bizonyítvány állíthat majd ki” – mondta a már idézett magyartanár.
A tanterven kívüli digitális munkarendre való áttérés nem csak a tanárokat életét változtatja meg, hanem nagy hatással lesz a fiatalokra is, ezt már az egyik pécsi elitgimnázium matematikatanára fogalmazta meg. „Eddig lehetett húzni-halasztani, hogy digitális oktatási eszközöket használjunk az órákon, és eddig sem a teljesen tudatos, intézményi szinten szervezett megoldások voltak jellemzőek, hanem mindenki addig jutott, ameddig a bátorsága vitte. Most viszont nincs B verzió. Három komoly kérdésre azonban választ kell találni. A társadalmi olló biztosan nyílni fog és lesznek olyan diákok, akik könnyebben jutnak információhoz, így az előnyük tovább fog nőni azokkal szemben, akiknek az erőforrásai korlátozottabbak. Másrészt nagy kérdés, hogy miként lehet majd mérni az így szerzett tudást, ráadásul hatalmas eltérések vannak a különféle tantárgyak között. De azt is várom, hogy nem csak a tanárok gondolkodása fog megváltozni, hanem sok gyerek felelősségtudatosabban fog a tanuláshoz viszonyulni, ennek mértéke azonban kérdéses.”
Az általunk megkérdezett pedagógusokat váratlanul érte a miniszterelnök bejelentése, de a kezdeti ijedség után igyekeznek a feladatra összpontosítani, hogy a legjobbat tudják kihozni a rendkívüli helyzetből. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy a módszertani útmutatókon túl az államnak is komoly erőfeszítéseket kell tennie. Ha már ráléptek a kényszerű reformok útjára, akkor hiba lenne arról letérni, és támogatni kell az alulról jövő, előremutató kezdeményezéseket. Kérdés, hogy ennek felismeréséig és a decentralizáció megkezdéséig eljut-e a ravasz Agy, vagy marad a blöff.
