A Magyarországra érkező szállítmányról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter számolt be szombaton. Budapestre Kínából 400 ezer darab gyógyszer érkezett.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Szombaton hat repülőgép érkezett Kínából Budapestre, mindegyik újabb, a járvány mérséklését és a védekezést segítő eszközökkel, és még mindig várnak egy nagyobb szállítmányt.

A hírt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be, aki az MTI híre szerint azt mondta, hogy többek közt hoztak 4 millió maszkot, 400 ezer védőruhát, 100 ezer védőszemüveg, giumikesztyűket, arcvédő plexit, és egy, Kínában kifejlesztett és tesztelt, az új típusú koronavírus ellen ígéretesnek tűnő gyógyszert is, első körben 400 ezer darabot. Arról, hogy egészen pontosan milyen gyógyszert hoztak, egyelőre nem lehet többet tudni.

Szijjártó Péter azt is hangsúlyozta, hogy Kína mindössze négy országnak adott a gyógyszerből, Magyarország az egyik, amely kaphatott. Állította, hogy a szombati szállítmány mintegy tízezer magyarországi betegnek elegendő védőfelszerelést jelent most.

KategóriákMETÁL