Az államtitkár nyomán, amikor elvileg azt jelentette be, hogy lesz elég felügyelő tanár, amiért köszönetet mondott. És attól sem kell tartania senkinek, hogy a szó elszáll, mert írásban közölte a hírt a tanár kollégákkal Páva Péter, a Pécsi Tankerület igazgatója. Keverte közben a Vörös Hadsereg Frakciót a Vörös Brigádokkal, de kicsire ne adjunk, kommunista terrorszervezet mindkettő, és Páva Péter elismerve Maruzsa kijelentésének “igazát” bátran használta ezt a címkét “kollégáira”. Ráadásul előkerült a törpe minoritás is, nyilván már nem a Kossuth-i, hanem inkább ahhoz közelebbi értelemben amit annó Jeszenszky Géza használt a taxisblokád idején.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Páva Péter (Páva Zsolt volt pécsi polgármester testvére) korábban maga is gimnáziumi tanár, sőt gimnáziumigazgató volt, aztán lett a pécsi KLIK vezetője, annak megszűnése után pedig a Pécsi Tankerület igazgatója.

Szintén az ő leveléből idéztünk nemrég, amikor azt írtuk, hogy kérte azt is, hogy ne csak azokat nevezzék meg a Pécsi Tankerülethez tartozó iskolák vezetői nekik, akik vállalják az érettségin való részvételt, hanem azokat is jelentsék, akik nemet mondanak, amiről a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azt mondta, hogy ez Kubatov-listázás. Ebben a cikkben írtunk arról, is, hogy általános iskolai tanárokat toboroz a 2020-as érettségire a minisztérium és a tankerületek. Azt is megírtuk, hogy “kistanárokat” is beosztanának felügyelni, majd azt is, hogy már a kormányhivatalok pedagógus-végzettségű, köztük a tanári pályát akár a kezdet kezdetén elhagyó munkatársai közt is keresik a felügyelő tanárokat, de hogy a szűk keresztmetszetet a végén még nem is a felügyelő tanárok, hanem a vizsgaelnökök és jegyzők jelenthetik.

Páva Péter legújabb, a pedagógus kollégáknak e-mailen eljuttatott leveléből az is kiderül, hogy sikeres volt a toborzás, és valóban jelentkeztek a kormányhivatalokból is többen felügyelni.

Ahogyan azt is láttuk és olvastuk, hogy a hírközlő (lesz elég felügyelő tanár, sőt helyettesítő is), és köszönetet mondó levélben megemlítette, hogy hányan nem vállalták az érettségiztetést, és keményen odaszúrt az érettségi elhalasztását kívánó tanároknak is.

Többek közt azt írt, hogy egy “törpe minoritást képviselő csoport próbálta az érettségi lebonyolítását megakadályozni”, akiket “az oktatásért felelős Államtitkár Úr találóan „vörös brigádoknak” nevezte. Lehetnek viták, vélemény különbségek az oktatás szereplői között, de ez az idő nem alkalmas erre”.

Maruzsa egyébként nem a Vörös Brigádokat, hanem a Vörös Hadsereg Frakciót emlegette, de az igaz, hogy mindkettő kommunista terrorszervezet volt.

Folyamatosan érkeznek a munkvállalói panaszok

A PDSZ sok más szervezettel együtt kérte az érettségivel kapcsolatos döntés felülvizsgálatát. Szinte nincs már olyan, nem a kormányhoz köthető szervezet, amelyik ne ellenezné az érettségi május 4-ei megtartását, közölte megkeresésünkre Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének pécsi ügyvivője.

A PDSZ ezen kívül munkavállalói szakszervezetként felhívta az intézményvezetők figyelmét a felelősségükre. 

Maruzsa-államtitkár PDSZ-nek írt levele szerint ezért lettek leterrosistázva. Ugyanakkor, írta Nagy Erzsébet, ha bárki betegsége az érettségin való részvételével kapcsolatba hozható, az intézményvezetőt fogják elővenni. A jelenlegi előkészítő munka is az ő vezényletükkel zajlik.

Ezzel kapcsolatban a PDSZ-hez már érkeznek a munkavállalói panaszok. A szakszervezet felhívta a munkavállalók figyelmét is olyan jogszerű lehetőségekre, amelyekkel élhet, ha tart a fertőzéstől, mert életkora, illetve egészségi állapota miatt a veszélyeztetett csoportba tartozik, vagy attól, hogy szeretteihez hazaviszi a fertőzést.

Első körben javasolták, hogy kérje levélben indoklással együtt, hogy ne osszák be felügyeletre, majd pedig, hogy szabadságnapokat is kivehet az érettségi idejére, ha végképp nem tud másként távol maradni.

Páva Péter levelének az a része is érdekes, hogy bevallja, kormányhivatalokból, tankerületi központi munkatársakból és a tankerületi központhoz tartozó összes iskolából – általános iskolákban is toborzott – terelték össze az érettségin felügyelőket, emelte ki Nagy Erzsébet.

Az érettségin a felügyelő tanár nem csak azt figyeli, hogy puskáznak-e a tanulók, hanem több oldalas előírásnak kell megfelelni, benne szigorú adminisztrációs követelményeknek, hangsúlyozta a szakszervezeti ügyvivő.

Ezért is előírás – és ezt a járványügyi rendelet se írta felül – hogy az érettségi előtt két héttel minden felügyelő tanár, vizsgáztató és érettségi elnök kezében kellett volna lenni a megbízásnak. Ez nem történt meg, tehát kimondható, hogy az érettségizőket nemcsak veszélyes időszakban, hanem jogszabályellenesen szervezett érettségire hajtják be, ahelyett, hogy biztonságos időben és módon szerezhetnének érettségit, ahogy azt a PDSZ-en kívül Civil Közoktatási Kerekasztal számos szakmai szervezete is kéri, közölte Nagy Erzsébet.

A tankerületi igazgatói levelet szó szerint is közöljük

Tisztelt Kollégáim!

Köszönöm!

Köszönöm azon kollégáimnak a felajánlását, akik az első hívó szóra felajánlották segítségüket.  Az érettségi megváltozott feltételei (maximum 10 fő/tanterem, minimum 1,5 méter távolság) miatt a korábbi évekhez képest nagyobb létszámú felügyelőtanárra lesz szükség. Erre készülünk a középiskolákkal együtt.

Kétszer ad, aki gyorsan ad szokták mondani. A mostani esetben ez az adomány négyszeres. Mert ugyan negyvenegynéhány tanár kijelentette, hogy nem kívánnak munkát vállalni az érettségi lebonyolítása során, de helyükre 164 elhívatott pedagógus jelentkezett. A szervező és irányító hivatalok, a kormányhivatal és a tankerület kérésére történtek a felajánlások. Egy törpe minoritást képviselő csoport próbálta az érettségi lebonyolítását megakadályozni, őket az oktatásért felelős Államtitkár Úr találóan „vörös brigádoknak” nevezte. Lehetnek viták, vélemény különbségek az oktatás szereplői között, de ez az idő nem alkalmas erre. Tizenkét tanulással eltöltött esztendő után ne használja fel senki az érettségire készülő diákokat saját érdekeinek érvényesítésére. Nem hallani arról, hogy példának okáért a mentők, tűzoltók, orvosok, hulladékszállítók, boltosok, postások ne vállalták volna hivatásukból adódó szolgálatot. Ennek a fontosságát érezte át a Kormányhivatal vezetője dr. Horvát Zoltán, kérésére 50 kormánytisztviselő, 6 tankerületi központban dolgozó pedagógus és 108 pedagógus a Pécsi Tankerület területéről jelentkezett. Vidéki kis iskolák pedagógusai, gyógypedagógusok, zeneiskolai tanárok és városunk iskoláinak tanárai mind – mind azt üzenik, ilyen helyzetben összefogva kell szolgálni.

Kedves Kollégáim!

Jelenleg minden középiskolánkban megoldott a felügyelet, de fontos, hogy számíthatunk helyettesítőkre. A héten jelezni fogjuk, ha szükség lesz a munkájukra az érettségi felügyeletben.

Köszönöm a példaértékű segítségnyújtásukat, mely azt bizonyítja van erő, hit és elhívatottság a pedagógusokban a saját hivatásuk iránt.

Pécs, 2020. április 28.

Üdvözlettel:

Páva Péter

tankerületi igazgató

Pécsi Tankerületi Központ

KategóriákMETÁL