Facebook-os kihívásnak tett eleget a közösségi médiában legaktívabb baranyai országgyűlési képviselő. A fideszes politikus gitárt is ragadott, és előadásához később egyik gyermeke is csatlakozott.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Húsvéthétfőn este töltötte fel politikusi Facebook-oldalára Hoppál Péter, a Fidesz-KDNP koalícó egyik baranyai országgyűlési képviselője azt a videót, amelyen énekes produkciót ad elő, és saját magát, illetve az előadáshoz később csatlakozó egyik gyermekét kíséri gitáron.

Hoppál Péter egy Ákos-dalt választott, sőt azt a dalt, amely Kovács Ákosnak az első, nem a Bonanza Banzai együttessel felvett, hanem Ákos név alatt publikált videóklipje volt annó, a Hello címűs szerzeményt.

Amely miatt Hoppál Péter nem csak azt énekli, hogy “hiszen minden bűnöm megbocsájtható”, hanem például azt is, hogy “távoli bolygón jártam lehunyt szemekkel”.

Hoppál Péter egy Facebook-os kihívást fogadott el és tett neki eleget.

Itt a produkció. Biztosan lesznek, akiknek ez a teljesítmény jobban teszik majd, mint a politikusi ténykedés. Persze, Hoppál Péter a zenében legalább olyan profi, hiszen a karnagy, egyházzenész, és nem utolsó sorban a Budapesti Zeneakadémia doktora.

KategóriákJAZZ