A Holmi, a 2000 vagy éppen a Nagyvilág sorsára juthat, azaz akár meg is szűnhet az ország egyik legismertebb és egyik legrégebbi irodalmi folyóirata, a pécsi székhelyű Jelenkor. Ők azonban inkább felvették a kesztyűt: nagyszabású támogatói kampányt indítottak. Az okok összetettek, nincsenek jó helyzetben a kultúrával és kortárs irodalommal foglalkozó, nyomtatott kiadványokat terjesztő folyóiratok kiadói, de ami az utolsó nagy tőrdöfést jelentette számukra, az egy, központi döntésre történt, a kulturális szférát és lappiacot érintő elvonás volt, amely része volt az elhíresült 130 pontos nagy állami elvonásnak. A Jelenkor főszerkesztőjével készített interjú után éppen ezért a háttérről, a jelen helyzethez vezető lehetséges okokról is írunk.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Ha csak néhány jelentős irodalmi folyóiratot sorolunk fel, amelyek anyagi okokból szűntek meg az elmúlt évtizedben, akkor a Réz Pál fémjelezte Holmival kell kezdenünk, amely 2014-ben szűnt meg. A szépirodalom mellett társadalomkritikával foglalkozó, magas minőségű 2000 című folyóirat, a műfordításokra specializálódott Nagyvilág, és a nemzetköziséget, európai kulturális értékeket hirdető Magyar Lettre Internationale 2016-ban. De ha a működő és anyagi gondokkal küzdő irodalmi lapokat szeretnénk felsorolni, akkor hosszú a névsor: Alföld, Élet és Irodalom, Életünk, Hévíz, Liget, Litera.hu, Műút, Tiszatáj… És a pécsi Jelenkor is ide sorolandó, amely támogatói kampányt indított a túlélésért, amely mögé ismert írók, költők, és más közéleti szereplők álltak be. Ágoston Zoltánnal, a Jelenkor folyóirat főszerkesztőjével beszélgettünk.
A 66 éves Jelenkor folyóirat miért kezdett valamiféle egészen új finanszírozási modellben gondolkodni?
A lap hosszú története alatt mindig akadtak nehézségei. A rendszerváltás előtti időkben ezek általában inkább politikai jellegűek voltak, a későbbiekben pedig jobbára financiálissá váltak. Már a ’90-es évektől jelentkeztek nehézségek, amikor a magyar kultúra átállt a korábbi állampárti irányítású struktúrából egy új fajtába. Később is újra meg újra, visszatérően. De most eljutottunk az alulfinanszírozottság olyan fokára, hogy mindenképpen lépnünk kellett, különben megszűnhetünk.
Az irodalmat is érintő 130 pontos kormányzati megszorítási csomag hatására gondolt?
Igen, de ez csak a legutolsó mozzanat. 130 pontban vont vissza a kormányzat különböző kifizetéseket, fejlesztéseket, stb. Ezt egyesek megszorításnak nevezik, mások azt mondják, hogy nincsenek megszorítások. Nem kezdenék bele semmilyen akadémiai vitába: a mi szempontunkból az a lényeg, hogy ez a folyóiratok területét is érintette, és egy olyan 1,8 milliárdos tételt vontak el, ami a Demeter Szilárd által felügyelt alapítványhoz ment volna. Ebből kaptunk az elmúlt években kiegészítő támogatást, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásán felül érkezett – ez tűnt el ebben az évben. Mivel arra számítottunk, hogy az év végén, miként az előző években is, elnyerünk innen némi támogatást, ezért ennek a forrásnak az elvonása a korábbi keretek között megoldhatatlan nehézséget jelentett a számunkra.
Csak hogy tisztában legyünk a mértékekkel, mekkora összeget vártak?
Konkrétan 5 millió forintos elvonás ért minket, ha a tavalyi összeggel számolunk. Ez egy néhány tízmillió forintos költségvetésű intézménynek nagy érvágást jelent, amit nincs miből kigazdálkodni. Ráadásul már előtte is nagyon feszített volt a költségvetésünk. Ezért jutottam arra, hogy mindenképpen meg kell próbálnunk a közösségi médiában egy kampányt végigvinni, és jelentkezni egy támogatásgyűjtő oldalon is. A Jelenkor adománygyűjtő kampánya a Jó ügyekért.hu elnevezésű oldalon fut, vannak követeink, a lap néhány ismert szerzője például, de olyan is van, aki nem szerzőként ismeretes, hanem a társadalmi szerepvállalása miatt.
Felsorolna néhány nevet?
Például Grecsó Krisztián, Lackfi János, Nyáry Krisztián, Tóth Krisztina, Tompa Andrea, Visky András, de videós felhívással Radnóti Sándor, Parti Nagy Lajos, Krasznahorkai László, továbbá Beck Zoltán zenész, Bojár Iván András művészettörténész, Szemelyácz János, ismert addiktológus is segíti a kampányunkat. A kampánnyal 8-10 millió forint összegyűjtését céloztuk meg, mert úgy tűnik, hogy legközelebb valamikor a tavasszal adódik lehetőségünk pályázni – a Nemzeti Kulturális Alap egyelőre még ki sem írta a ránk vonatkozó pályázatot. Tehát jó pár hónapot kell valahogy túlélnünk. Az akciót figyelemmel kísérhetik a Jelenkor honlapján, vagy a Facebook-oldalunkon.
És az igazi megoldás mi lenne? Önerőből például előfizetők gyűjtésével, vagy mi mással lehetne segíteni?
Az előfizetők gyűjtése is zajlik, az év végéig egy jelentős visszhangot keltő előfizetői akciót is meghirdettünk. A kampány mellett december 12-én a pécsi Tudásközpontban egy felolvasóest keretében írók, művészek segítségével is gyűjtünk adományokat, előfizetőket. Tulajdonképpen előfizetők és szponzorok vagy mecénások gyűjtése jelenthetné a megoldást, hozzátéve azt, hogy az nem megoldás, hogy az állam egyszerűen kivonul a kultúrából. Ahogy korábban voltak efféle kijelentések: az előző kulturális miniszter, Csák János többször is mondott ilyen értelmű mondatokat.
„Az nem megoldás, hogy az állam egyszerűen kivonul a kultúrából”
Álláspontja szerint az állam eddig már nagyon sok pénzt tett bele a kulturális intézményekbe, és most azt várja, hogy azok valamilyen módon oldják meg a saját finanszírozásukat. Ezek a sok évtizedes, 60-70 éves magyar irodalmi folyóiratok, hogy szűkebben csak ezekről beszéljek, a debreceni Alföld, a pécsi Jelenkor és a szegedi Tiszatáj állami források nélkül erre nem képesek.
Lehet, hogy azzal a kérdéssel kellett volna kezdeni a beszélgetést, hogy a magyar irodalmi folyóirat-kultúra miért ennyire fontos?
Ezeknek a lapoknak a története a magyar irodalomtörténet szerves része, a XX-XXI. század nehezen lenne elmesélhető e lapok nélkül. Igazából a magyar irodalom abszolút folyóiratcentrikus. Mert, ha azt gondoljuk, hogy az egyébként piacról élő magyar könyvkiadás az irodalmi értékeket teljes egészében fel tudja mutatni, akkor tévedünk. A folyóiratok éppen azért, mert nem teljes egészében a piacról élnek, vagy inkább nagyon kevéssé élnek a piacról, (éppen ezért) képesek olyan értékeket is megmutatni, amelyeket a könyvpiac nem. Egészen fiatalokat, kezdőket vagy olyan szerzőket, akikért nem tízezrek rajonganak, de ettől még fontos a szerepük. Az irodalmi érték nem azonos feltétlenül a popularitással, vagy nem azonos azzal, hogy éppen hányan olvasnak valakit. Ha ez lenne a meghatározó, akkor nagy bajban lennénk a világirodalom olyan jelentős szerzőjével, mint Franz Kafka, de másokat is említhetnék. Kafka annyira nem volt népszerű, hogy maga sem hitt az írásai értékében, és azt mondta a barátjának, hogy égesse el az életművét.
„Az irodalmi érték nem azonos feltétlenül a popularitással, vagy nem azonos azzal, hogy éppen hányan olvasnak valakit.”
Nagyon szegényes lenne a magyar irodalmi kultúra, ha elvesznének a folyóiratok. Azt hallom a kormányzat részéről, hogy a magyar kultúra, a magyar nyelv, az irodalom, irodalmi kultúra nagyon fontos. Nos, mi vagyunk azok, akik csináljuk a magyar kultúrát. Ezekben a lapokban, ezekben a folyóiratokban nevelődik ki a jövő magyar klasszikus írója.
December 12-én adományozói estet tartanak
Van Facebook-eseménye (itt elérhető) is annak a Jelenkor megsegítéséért szervezett pécsi adományozói estnek, amelyet december 12-én rendeznek meg, a Tudásközpont nagyelőadójában, és amelyen a lap több legendás szerzőjét, szerkesztőjét is megidézik írásokkal, fotókkal, zenékkel, és amelyen írók, művészek részvételükkel is támogatják az adománygyűjtést.
Fellépnek: Beck Zoltán, Csordás Kata, Darvasi László, Frank Ildikó, Havasréti József, Horváth Viktor, Keresztesi József, Kiss Georgina, Kiss Tibor Noé, Kukorelly Endre, Méhes Károly, Meliorisz Béla, Milbacher Róbert, Mohácsi Balázs, P. Horváth Tamás, Rozs Tamás, Szilágyi Eszter Anna, Uhrik Teodóra. Moderátor: Ágoston Zoltán és Balogh Robert.
66 éve indult
66 évvel ezelőtt, 1958 októberében jelent meg először a pécsi Jelenkor folyóirat. A rendszerváltás előtt politikai okok miatt adódtak nehézségeik, azóta pedig a folyamatosan csökkenő központi finanszírozás miatt ismétlődik ez a szituáció. Az alulfinanszírozottság mértéke miatt mára a szerkesztőség eljutott egy olyan szintre, hogy közösségi finanszírozási kampányba kezdtek november elején.
Több terület érintett
A kormány még szeptemberben 130 pontban vont meg támogatást a legkülönbözőbb területeken, így az irodalmi lapok finanszírozását is csökkentette, összesen 1,8 milliárd forinttal.
A kormányzati megszorítások több területet érintettek, a közlekedést, az oktatást, az egészségügyben is beruházások maradnak el. Nem épül meg a Budapest Diákváros-Déli Városkapu program, „áldozatul” esett a Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Pályafejlesztési Programja is, de a kultúra sem maradt érintetlen, befagyasztották a 6 milliárdos Lázár Ervin-pályázatot, ami az általános iskolások nemzettudatát erősítő színházi darabok megtekintését támogatta, ugyanígy megvonták a mohácsi emlékhely rekonstrukciójára és a kiállításának megújítására szánt 15 milliárd forintot. Az Ókovács Szilveszter vezette Állami Operaház sem kap kiegészítő támogatást, ahogy a Színházi Olimpia sem (az eddig kapott 6,8 milliárd mellé).
“Kis” elvonás, ami nagy kárt okozhat
Egy, a fentiekhez képest apróbbnak tűnő, összesen 1,8 milliárd forintos elvonás viszont komoly károkat okozhat az irodalmi folyóiratoknak, több akár meg is szűnhet. Állami támogatás nélkül, piaci alapon a kultúra kevés szereplője képes önállóan működni. Az egyszerűség kedvéért kulturálisnak nevezett folyóiratok az elmúlt évtizedekben a perifériára kerültek, nemcsak a változó olvasói szokások okán (erre adott reakció a növekvő online jelenlét), hanem inkább az egyre csökkenő központi támogatások miatt anyagilag ellehetetlenültek, ha működnek, akkor egyre szűkülő szerkesztőséggel, reálértékben egyre kisebb honoráriumokkal teszik ezt.
Erősödő központosítás
A rendszerváltás előtt a magyar irodalmi életet meghatározó irodalmi lapok, folyóiratok többnyire megyei-városi fenntartással működtek. A rendszerváltás után a létrejött pályázati struktúra különböző mértékű politikai befolyásoltság alatt állt. Ami a 2010 utáni időszakot illeti, azóta az irodalmi területen belül a szakmai szervezetek gyengülő jelenléte mellett a kuratóriumok meghatározó szereplőit már a hatalom jelöli ki. Erre a folyamatra és helyzetre, illetve az egész területre rálátó forrásaink, akik ismerik a kulturális lapok, folyóiratok működtetését és problémáit, vagy maguk is részesei, gyakorlatilag egyöntetűen úgy látják, hogy a meghozott központi döntéseket nem egy esetben a hatalmi ízlés határozta meg.
Petőfi Kulturális Ügynökség
2021-ig az NKA pályázataira alapozva működhettek a folyóiratok, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (ez alá tartozik a kultúra) csak egyedi támogatásokat adott. 2021-ben új központi forrás jelent meg a folyóirat-kultúra feltámasztása céljából, amit a Petőfi Irodalmi Ügynökség (ma Petőfi Kulturális Ügynökség) kezel – illetve már csak kezelt, az összeg megvonásáig. Pályázni lehetett működésre, projektekre, illetve képzésekre is.
Mivel az NKA forrásai nem voltak elegendőek a folyóiratok éves költségvetésének finanszírozására, ezért az 1,8 milliárdos folyóirat-támogatási alap jelentette az elmúlt pár évben azt a biztonságos „áthidaló” forrást, amelynek segítségével az ősztől-tavaszig tartó időszakot (amíg az NKA-pénzek és az esetleges önkormányzati támogatások megérkeznek) átvészelik a folyóiratok. Az is igaz, hogy ebből a pénzből nagyobb arányban inkább a kormányközeli irodalmi műhelyek részesültek, s csak jóval kisebb arányban, ám mégis finanszíroztak belőle politikailag nem elkötelezett, pusztán minőségi tartalmakat is, például így kapott ilyen, áthidalónak nevezhető támogatást a pécsi székhelyű Jelenkor c. irodalmi folyóirat is.
Konkrét pályázati keret is áldozat lett
A Magyar Kultúráért Alapítvány 2023-as felhívása alapján mintegy 350 millió forint keretösszegre pályázhattak nyomtatott és online megjelenésű folyóiratokat működtető vállalkozások. A kiírásban meghatározott cél a magyarországi és Kárpát-medencei magyar nyelvű folyóirat-kultúra kiszámítható működésének biztosítása és a fiatal nemzedékek megszólításának elősegítése. Hasonló kiírás a korábbi években is volt, és bizton lehetett a folytatásra számítani, ugyanakkor ezt sem írták ki már idén.
Az amúgy már csak hab a tortán, hogy e pályázat kiírójának, Magyar Kultúráért Alapítványnak az elnöke Demeter Szilárd volt, aki e pályázat lebonyolítója, azaz a Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Kft.-nek is vezetője.
A lottófőnyereményt ugyan nem ők vitték el, de …
Sőt, időközben történt még egy érdekes fordulat is az irodalmi folyóirattámogatásokat érintően: a korábbi nagy lottónyeremény (6,6 milliárd forint) nagyobb bevételt eredményezett az NKA-nál, s ebből az összegből a folyóiratokat éríntő 1,8 milliárdos elvonást pótolni igyekeztek. Az NKA október 31-én meghozott határozatában 45 lapot említettek, amelyeknek pénzt juttatnak, a kedvezményezett körbe szépirodalmi folyóiratok is kerültek, például az Alföld (6,8 millió), a Hitel (15,8), a Jelenkor (6,8), a Kortárs (15,8), a Magyar Napló (15,8) és a Tiszatáj (15,8) is. De a Filmvilág 2,35 milliót kap, emellett a Magyar Teátrum 22,8 milliót, a Kommentár 34,8 milliót. Hogy mi alapján kapták a folyóiratok ezeket az összegeket? Pályázat, igényfelmérés nem történt, a sajtóból (még pontosabban a kormányközelivé vált Index cikkéből) értesültek a főszerkesztők arról, hogy pénzhez jutnak. Csak éppen azt nem tudják még, hogy ha tényleg létezik ez a döntés erről a lendő támogatásról, akkor az mikor érkezik meg hozzájuk.
Erről is kérdeztük Ágoston Zoltánt, hiszen az elveszett, minimálisan remélt ötmilliós támogatást, ezek alapján ők legalábbis talán megkaphatják, sőt egy kicsivel többet is. Ez persze, különösen ha minél előbb tényleg megjelenne a pénz a számlájukon, átmenetileg megoldaná a pénzügyi gondjaikat, de mint írtuk is, az elvonás már csak az utolsó csepp volt, alapvető strukturális gondok vannak, ezért is tűztek ki 10 milliós gyűjtési összeget. Ráadásul az Index cikke óta eltelt bő három hét alatt, például a Jelenkor még egyetlen hivatalos levelet sem kapott erről a döntésről, amelyről persze remélik, hogy létezik. Mindenesetre jelen helyzetben azt sem tudják még ők sem, hogy milyen elvek alapján ítélték oda ezeket a támogatásokat, avagy, hogy mi indokolta a nyilvánosságra hozott támogatási összegek aránytalanságát?
Nem volt erről előzetes vita
A magyar irodalmi és tudományos folyóiratrendszer nagysága és összetettsége a rendszerváltás előtt jóval meghaladta egy-egy nyugati állam szintjét, de a rendszerváltás után megszületett folyóiratok nem tudtak önállóan, központi finanszírozás nélkül fennmaradni, ennek hiányában sokuk megszűnt.
A mostani 1,8 milliárdos forrásmegvonás tehát (szándékosan vagy nem) a magyar irodalom, s benne a kortárs magyar irodalom egyik legfontosabb területét, az irodalmi-kulturális folyóiratok létét sodorta veszélybe. Ráadásul ezt a döntést semminemű vita nem előzte meg, emelték ki a területen működő lapok körül dolgozók. Például arról, hogy valóban szükség van-e ekkora létszámmal működő, ilyen rétegzettségű folyóirat-struktúrára? Vagy mennyiben támogatandó a nyomtatott, s mennyiben az elektronikus megjelenés? Mert például az ilyen és az ehhez hasonló kérdések átbeszélése után világossá válhatott volna a helyzet. De akár a megnehezült terjesztés okozta változásokról is érdemes lett volna vitát lefolytatni szerintük.
Egyre kevesebb helyen lehet irodalmi folyóiratot venni
Az utcai újságárusítás megszűnésével gyakorlatilag a töredékére csökkent azon fizikai árusítóhelyek száma, ahol irodalmi folyóiratot egyáltalán még lehet vásárolni. Szakmai vita a hatalom gyakorlói, a pénzosztó szervek és a piac szereplői között azonban nem jött létre, így álláspontok és érvek sem ütköztek, így konszenzus sem születhetett. Ehelyett megtörtént a bejelentés a 130 pontból álló határozatról, amelynek egy pontja, a magyar költségvetés 40 ezer milliárd forintos főösszegében elenyésző mértékű forrásról és annak megvonásáról szól.
