936 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelt a Magyar Turisztikai Ügynökségtől a Pécsi Vagyonhasznosítótól a vitatottan alacsony összegért megszerzett, de teljes felújításra szoruló Király utcai szállodája, az Aranyhajó Fogadó felújítására Czéh-Tóth Márk, írja a 24.hu. A lap úgy fogalmaz, hogy a támogatás nagy részét Czéh-Tóthék még nem kapták meg, “az üzletember magabiztosságát jelzi, hogy nemrég elkezdődött az épület felújítása, amiből négycsillagos szálloda lesz”. Mindekzben az egykori fogadó eladása miatt hűtlen kezelés miatt nyomoz a rendőrség.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Igaz, ez a nyomozás elsősorban az eladó önkormányzati cég vezetőjét érintheti. Mint a 24.hu írja, az országos hírekbe a trafikpályázatok idején bekerülő fiatal üzletember néhány éve vitatott körülmények (megj.: vagy legalábbis vitatott feltételek mellett) szerezte meg a baranyai megyeszékhely szívében fekvő Aranyhajó Fogadót, a felújításra igényelt állami támogatás töredékéért, kevesebb mint 160 millió forintért.

A lap fő információja arról szólt, hogy Czéh-Tóth Márk is pályázik a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által fű alatt, egyedi döntésekre hivatkozva osztogatott százmilliókra. A vállalkozó egyik érdekeltsége, a Hotel Nick Kft. 936 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelt, hogy Pécs történelmi városközpontjában négycsillagos szállodát alakítson ki az egykori Aranyhajó Fogadóból.

Czéh-Tóth cége nem konkrét pályázati felhívásra jelentkezett, hanem maga kereste meg ötletével az MTÜ-t.

A 24.hu birtokába került dokumentum alapján a Hotel Nick Kft. támogatói kérelme egy abból a, több mint nyolcvan egyedi kérelemből, amelyeket a Kisfaludy 2030 Zrt. tart nyilván, és amelyek közül több százmillió forintos nagyságrendű támogatást eredményezett. Közös jellemzőjük, hogy – a hazai és európai uniós pénzosztásoknál megszokottaktól eltérően – még csak pályázati azonosító számmal sem rendelkeznek.

A 24.hu szerint homály fedi, hogy a többnyire Fidesz-közeli figurák honnan értesültek egyáltalán az egyedi támogatási kérelem lehetőségéről, megkérdezték erről is Czéh-Tóth Márkot is (akit a sajtóban Tiborcz István és Hamar Endre ismerősi, baráti köréhez tartozó személynek tartanak, és közös üzleti ügyeik is voltak). A pécsi fiatalember azt mondta a lapnak, hogy a turisztikai ügynökség nyilatkozatai alapján fordult az MTÜ-höz.

Ez azonban a 24.hu szerint azért érdekes, mert nem találták nyilvános nyomát annak, hogy ebben a formában is lehet vissza nem térítendő támogatásokat kérni az ügynökségtől korábban. Aztán a támogatásokról szóló első cikkk megjelenése után az ügynökség vezetője, Guller Zoltán a Világgazdaságnak olyan természetességgel beszélt a támogatási formáról, mintha az korábban is ismert lett volna.

Januárban derült ki, hogy Czéh-Tóth Márk érdekeltségei megszerezték az egykori Aranyhajó Fogadó közvetlen szomszédságában lévő patinás, jelenleg zárva tartó Palatinus Hotelt is.

Az akkori közlemény szerint a vevők továbbra is szállodaként fogják üzemeltetni a Palatinust, és a felújítását is tervezik, a régi fényét kívánják visszaadni. Az nem derült ki, hogy erre milyen forrást vennének igénybe. De kitértek rá, hogy a Pécs központjában álló, több mint 100 éves, szecessziós stílusban épült háromcsillagos szálloda komoly rekonstrukcióra szorul.

A Szabad Pécs kérdéseivel megkereste Czéh-Tóth Márkot is, amint választ kapunk, frissítjük cikkünket, vagy új írással jelentkezünk. Többek közt azt is megkérdeztük, igaz-e, hogy a Palatinius Hotel június 10-én kinyithat.

13.10 – A jövőben stratégiai jelentőségű ügyekben kommunikálnak

Ebben az “ügykörben” nem szeretne a továbbiakban nyilatkozni Czéh-Tóth Márk. „Bizonyos, általunk stratégiai jelentőségűnek ítélt esetekben sajtóközlemény útján fogjuk tájékoztatni a szélesebb nyilvánosságot a jövőben” – válaszolta Czéh-Tóth Márk a Szabad Pécs megkeresésére szerdán délután. Azt is írta, hogy a szállodák mindennapi működésével, szolgáltatásaival és a tervezett megújításával kapcsolatos kommunikációt pedig a közösségi média különféle felületeire csatornázzák majd, amivel tudatosan már csak a nyilvánosság egy szűkebb körét célozzák.

Június 10-én nyithat a Palatinus – Gond az Aranyhajó-felújításon?

A fent már említett, a Palatinus újranyitásával kapcsolatban feltett kérdésen kívül több más kérdést is feltettünk a cégvezetőnek. Mint láthatják, nem kívánt már válaszolni, azaz meg sem cáfolta a feltett kérdésekben lévő információkat. Például azt a nem hivatalos, de biztosnak tűnő információt, hogy június 10-én újra kinyithat a pécsi Hotel Palatinus, illetve hogy gondok lehetnek az Aranyhajó Fogadó felújításával. Úgy tudjuk ugyanis, hogy vannak nem várt fejlemények, amelyek akár bonyolultabb megoldásokat és plusz forrásokat is igényelhetnek a belvárosi négycsillagos hotel kialakítása során. A pontos műszaki tartalomról nincs információnk, ezért is kérdeztünk rá erre is. Annak ellenére is megtörténhetett persze mindez, hogy Czéh-Tóth Márk számára nem ismeretlen az építőipar, tekintve, hogy egy, az édesapja által alapított, több évtizede működő családi építőipari cégben is tevékenykedett, illetve hogy az Aranyhajó Fogadó megvásárlása (és a ház műszaki állapota miatti kényszerű bezárás) előtt már működtették az ország egyik legrégebbi fogadóját, azaz elvileg egy átlagos vásárlóhoz képest sokkal jobban ismerték a pécsi vagyonhasznosítótól megvásárolt épületet.

Azt is szerettük volna megtudni mi is, hogy honnan értesült a fiatal pécsi üzletember az egyedi turisztikai pályázati lehetőségről. Mit jelenthet a 24.hu cikkében az, hogy az igényelt pénzt még nem kapták meg teljesen? Merthogy mindeközben a beruházásról szóló tábla kint van az építkezésen (megkérdeztük azt is, hogy eddig talán csak tervekre, részmunkára vagy előkészítésre kaptak forrást, mert például ezek bármelyike szolgálhat magyarázattal erre a furának tetsző helyzeztre). Azt is szerettük volna megtudni, hogy Pécs korábbi legendás szállodájával, a Nádorral vannak-e konkrét terveik, illetve, hogy a szállodákat a felújítás után tervezik-e eladni, vagy ők akarják működtetni. Azt a kérdést is feltettük, hogy a pályázati összeg felhasználása, ha kizár-e bármennyi időre is továbbértékesítést, valamint hogy a Palatinusra is pályázik-e vagy pályázott-e, s végül azt is, hogy milyen összeget tehetnek ki a felújítások mindösszesen.

KategóriákMETÁL