A kommunizmus idején épült társasházakat, paneleket az egyenlőség politika szimbólumainak szánták, de a rendszer bukásának jelképei is lettek. Piszkosnak, kényelmetlennek és csúnyának látták őket. Néhány évtizeddel később, amikor Kelet-Európát a város elburjánzása – a városok ellenőrizetlen terjeszkedése – jellemzi, a lakók sokszor megint jobban értékelik ezeket városrészeket, épületeket. Hét közép- és kelet-európai újságíró mutat egy-egy példát.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Lengyel, moldovai, cseh és német újságírókkal közösen indított sorozatunkban olyan cikkeket írunk, amelyeknek a témája összeköti az országokat. Ez az Off the beaten track, ez pedig a sorozatunk utolsó cikke.

Olyan, mint egy parkban élni – A prágai Petriny

Szöveg: Robert Břešťan

Fotó: Képeslap, magángyűjtemény

Petriny nem éppen úgy néz ki, mintha Prága legrégebbi, a volt Csehszlovákia egyik legelső tömbházai lennének itt. Pedig itt vannak: a házak 1959 és 1969 között épültek. Abban az időben az építészek még hangsúlyt helyezhettek az életminőségre, hogy van-e elég elég iskola, bevásárlóközpont, kocsma vagy – ha kell, akkor – posta a közelben. Az újabb lakóingatlanoknál erre már “nem volt idő”, aminek az eredménye a népszerűtlen “nyúlketrecek” megjelenése lett.

De Petriny mindig is népszerű volt. A közlekedés jó, jó itt a levegő, közel van a központhoz – és most még közelebb van, hiszen egy új metróállomást néhány évvel ezelőtt nyitottak meg. A fák 50 éve nőnek itt, és az emberek úgy érzik, egy parkban élnek. Új, modern házak is épültek 2000 után. Óriási igény van az itteni lakásokra és ez az árakon is tetten érhető.


A csekista falu  – a szovjet avantgárd építészet gyöngyszeme Jekatyerinburgban

Szöveg: Dmitry Moskvin 

Hotel Iset, Fotó: Kudrjavcev Aleksandr, CC BY-SA 3.0

A lakóövezetet konstruktivista stílusban épült. Nevét a KGB elődjéről, a Csekáról kapta, mivel kezdetben az NKVD (szovjet Belügyi Népbiztosság) 2000 tisztjei éltek itt.  A negyed építésekor ők voltak a Szovjetunió új arisztokratái, akik az avantgárd jegyében éltek: a lakásokban nem volt konyha, azonban telefon és rádió igen. A lakónegyedben olyan extraszolgáltatások kaptak helyet, mint egy nyilvános fürdő, mosoda, óvoda, üzlet, étkező és szabadidő klub. A városrész fölé emelkedő, 10 emeletes Iset Hotel eredetileg egyedülállókat fogadott, és a szovjet korszakban Jekatyerinburg (akkori néven Sverdlovsk) városának informális szimbólumává vált.

A 2010-es években a “csekista falu” divatos hellyé vált. Ekkor már a “kreatív osztály” költözött ide – építészek, művészek, újságírók, különféle avantgárd tudósok. És közben kulturális események helyszíne lett. Minden évben megszervezik az Urál Zenei Éjszakát, amin a Drugoi Orkestr együttese a szálloda ablakaiból ad koncertet. Minden szombaton délben a helyiek idegenvezetést tartanak, és autentikus lakásokat mutatnak meg.


Veszélyes dzsungeltől a menőségig – A Nowa Huta Krakkóban

Szöveg: Martyna Nowicka 

Fotó: Boaski, CC-BY-SA 2.0

Tökéletesnek kellett volna lennie. Amikor Tadeusz Ptaszycki 1949-ben tervezni kezdte Krakkó külvárosához tartozó Nowa Hutát (az új acélkohó), elképzeléseit a reneszánsz ideális városterveire, és Ebenezer Howard kertvárosaira alapozta. Az új várost, amely később Krakkó egyik kerületévé vált, úgy építették, hogy lakóhelyet biztosítson a közeli még működő acélkohó ipari munkásai számára – jól megtervezett és zöld legyen. A kommunista korszak végére a kerület elvesztette a varázsa nagy részét, az elhanyagolt kertek veszélyes dzsungellé változtak.

Ma már nem ez a helyzet. Ami a kilencvenes évek kontrollálatlanul burjánzó városrészeihez képest egyedivé teszi az a jól tervezettség és a biztonságosság: a lakosoknak csupán 1%-a tartja veszélyes környéknek Nowa Hutát. Ingatlanos cégek állítják, hogy itt kelendőbbek az ingatlanok, mint bármely másik városrészben. Az alacsony árképzés csak egy szempont, ugyanis Huta mindenkinek nyújt valamit. A fiatal munkavállalók a jó tömegközlekedést, családok pedig a gyermekegészségügyi és oktatási intézmények közelségét dicsérik. A sok zöld felület, a kulturális központok, két színház és a sok kereskedelmi szolgáltató is vonzó: könnyű itt élni.


Már egyáltalán nem kell titkolni – A pécsi Uránváros

Szöveg: Gűth Ervin

Fotó: LECHNER NONPROFIT KFT. DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT/VÁTI FELVÉTELE 1963, Fortepan – ID 2199

Pécs egykori nyugati határában a lovardaként és repülőtérként is funkcionáló terület számára új szerepet jelölt ki a kommunista párt az 1950-es évek elején. A hidegháború hajnalán tervezett új városrész neve nem véletlenül volt titkos: Uránvárost azoknak a munkásoknak szánták, akik az orosz exportra bányászott uránércet termelték ki a Mecsekből. A korábbi bányászkolóniáktól eltérő, magasabb komfortfokozatú városrész – és lakások – érdemei még ma is szembetűnőek. Ez jórészt a tervezéssel megbízott Dénesi Ödönnek köszönhető, aki kisebb tömbökre osztotta a területeket, ezzel pedig elkerülték a nagyvárosi elidegenedést. A zöldterületek aránya, az úthálózatok átgondoltsága még most is élhetővé teszi a városrészt, különösen akkor, ha az 1960-as, 1970-es években épült panelrengetegekkel állítjuk szembe. Ráadásul Uránváros apró kincsekkel – szobrokkal, domborművekkel, szökőkutakkal és mozaikokkal – is tele van, hiszen a beruházási összeg 2 ezrelékét műalkotásokra fordították. Az elmúlt évtizedben ismét népszerű lett, így a városvezetés is figyelmet szentelt a városrésznek.


Az egykori NDK panelházait ma erdők rejtik

Szöveg: Steve Nauke

Fotó: Steve Nauke

Erdő és rét határán, az 1980-as évek végén és jogi dokumentumok nélkül, egy magányos panelház nőtt ki a földből. Ráadásul egy olyan asszonynak a földjén, aki a lengyel és a cseh határ közelében található, kelet-németországi Herrnhutból már régen elmenekült nyugatra. A kelet-német vízgazdálkodás az épületet egy közelbe tervezett gát miatt húzta fel, de aztán 1989 közbeszólt. Aztán először vietnámi vendégmunkások, kicsit később pedig üresség költözött be. Majd a mai lakosok: egy lemezstúdió, műhelyek és punk rock .

Közben felbukkant a terület tulajdonosa és ugyan meglepetésként érte a lakók ittléte, de megegyeztek, és eladta nekik az ingatlant. Közülük 11-en itt is élnek és dolgoznak, ezen a 2000 m²-es H-alakú, kétszintes és lapostetős épületben. Az ára alacsony volt és az átalakítás sem drága – ellentétben a korábban kipróbált premodernista épületekkel – mivel a statikához egyetlen fal sem szükséges. Ahol régen kicsi szobák és virágos fali tapéták voltak, most divatos, nagy konyhák, nagy ablakok, hatalmas erkélyek vannak – és további tervek, mely szerint hangosan fognak élni és dolgozni ebben az amúgy nagyon nyugodt környezetben.


Új-Belgrád a legjobb Belgrád

Szöveg: Jelica Jovanović

 Fotó: mabi2000, CC-BY-SA 2.0

Nem is olyan régen még sokan összeráncolták a homlokukat, amikor Új-Belgrád nevét hallották. Belgrád legfiatalabb önkormányzata évekig a legkevésbé népszerű volt, de a megítélése jobbra fordult. A szocialista Jugoszlávia új fővárosának tervezték egy egykori senkiföldjére, egy hatalmas mocsaras síkra a régi Belgrád és Zemun között. Ez a város a városban háztömbkísérlet, várostervezési laboratórium, tervezési és építési technológiák gyakorlóterepe, ahol nem mellesleg 250 000-en élnek.

Megfigyelhetjük a modernizmus folyamatos alakulását, ahogy a régi kvázi-modern pavilonokból (7. és 7a. tömb), az 1. és 2. tömbházak kísérleti blokkjain keresztül – kulturális örökséggé válnak. Vagy a 45-ös és 70-es tömbök, amelyek jellegzetessége, hogy a burjánzó-zabolázatlan épületek összecsapnak a folyóparttal. A kosárlabdapályáiról is ismert: minden tömbnek sajátja van. Az ország legjobb kosárlabdázói ebből a negyedből származnak. Új-Belgrád jól öregszik. A lakossága továbbra is vegyes, nem csak nemzetiség, életkor, de társadalmi és anyagi háttér tekintetében is. A régi panellakók és az új új-belgrádiak egyaránt szeretik, de még a belgrádi városfejlesztők is, akik gyakran összetűzésbe bocsátkoznak az előbbiekkel.


Távolról gyönyörű – Chișinău városkapuja 

Szöveg: Georgeta Carasiucenco

 Fotó: Mirek237, Wikimedia

A „Chisinau kapuját” az 1970-es évek végén, 1980-as évek elején kezdték építeni, a replülőteret a várossal összekötő Dacia sugárúton. Messziről csodás látványt nyújtanak, de élni bennük igencsak lehangoló. Ezek a városkapuk a Szovjetunió késő építészetének ékes példái, de a presztízsből már nem sok maradt, mivel ma már szörnyű állapotban vannak.

A moldáv főváros lakosai szerint napjainkban, az építészetileg nagyra tartott, a város arculatát meghatározó épületek, leginkább a patkányok és öngyilkos merénylők körében népszerűek. Ráadásul a rágcsálók elszaporodása miatt, gyakran előfordul, hogy az átrágott tartókábelek miatt egy-egy lift le is szakad. Összefirkált falak, szétrombolt postaládák, és a vizelet bűze – gyakran ez fogadja az épületekbe belépőket. Az épületeket soha nem javították, és az első emeleten élők arról panaszkodnak, hogy a lakás télen mindig hideg.

A fentiek mindegyikét a lakások bérlése és ára körül kialakult paradoxon okozhatja. Például az, hogy egy hatodik emeleti 40 négyzetméteres lakás majdnem 24 ezer euróért árulnak. Remélhetőleg a jövőben az épület visszanyeri régi varázsát és nemcsak a fotósok, hanem a lakosok számára is megint szépek lesznek.


Ez a cikk az Off the beaten track című projekt része, amiben az n-ostHlídacíPes.org, a Szabad Pécs, Krytyka Polityczna és a Moldova.org vesz részt. A projektet a Visegrad Fund támogatja.

A sorozat cikkei itt érhetők el.

Címkék:
KategóriákMETÁL