Hétfőtől újra kell indítaniuk a betegfogadást egyes egészségügyi szolgáltatóknak. Kásler Miklós levele csütörtök éjjel érkezett meg az érintettekhez, a miniszter számos feltétel megteremtését várja el a magán- és a közfinanszírozott szolgáltatóktól egyaránt. Amikor lehetséges, marad a távkonzultáció, és a kockázatosnak megítélt helyzetekben kötelezően el kell végezni a betegeken a koronavírus-vizsgálatot. Az egészségügyet elvileg négy szakaszban akarják teljesen újraindítani.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Hétfőtől korlátosan, de újraindítják az egészségügyi ellátások jó néhány szegmensét, így az háziorvosi, valamint a fogászati ellátást, a szakrendeléseket, az egynapos ellátásokat, a transzplantációkat, valamint a magánszolgáltatásokat, számolt be a hírről a Népszava, Kásler Miklós miniszter levelét is leközölve.
A levelet időközben a Szabad Pécs is megkapta, több melléklettel együtt, ezeket lejjebb közöljük.
Mint az a Népszava-cikkben is olvasható, a miniszteri utasítás elsősorban a távkonzultációt ajánlja, az elkerülhetetlen orvos-beteg találkozásokra pedig előzetesen egyeztett időpontot, valamint szigorú járványügyi szabályok megtartását írja elő.
Az egészségügyi ellátóhelyre belépőknél láz- és rizikó felmérést kell végezni. Egy óra alatt legfeljebb négy beteg vizsgálata történhet.
A rendelőkben biztosítani kell a betegek közötti másfél méteres távolságtartást. A betegfogadó helyiségeket pedif rendszeresen fertőtleníteni kell. A dolgozók számára biztosítani kell a kézfertőtlenítés lehetőségét, valamint a szükség szerinti védőeszközöket (gumikesztyű, védőköpeny, szájmaszk).
Orvos-betegtalálkozás nélkül kiadhatók az igazolások, a táppénzes papírok, a szociális ellátásokhoz szükséges dokumentumok.
A szakorvosi javaslatok, a közgyógyigazolványok a vészhelyzet lejárta után is további 6-12 hónapig érvényben maradnak.
A szakrendeléseknél meg kell teremteni a telefonos vizitek lebonyolításának a feltételeit. Magyarul, hogy a telefonos kikérdezéssel a betelefonálótól nyert betegadatokat össze lehessen vetni az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) adataival. Vagyis biztosítani kell a szakorvost, telefont, és megfelelő informatikai kapcsolatokat. A telefonos konzultáció alapján az orvos rendelhet gyógyszert, írhat beutalót.
Ha a telefonos konzultáció nem elég, vagy az eset bármilyen szempontból problémásnak látszik, így a személyes vizsgálat nem kerülhető el, úgy időpontra kell hívni a beteget.
A betegdokumentációban jelezni kell, hogy az ellátás telefonon történt és azt is, hogy milyen számról jelentkezett a beteg.
A berendelt betegekre is szigorú szabályok vonatkoznak, így például, aki nem jelenik meg a számára megjelölt időpontban, annak újat kell kérnie.
A szakrendelő épületébe csak előszűrés, kézfertőtlenítés után és kizárólag maszkban léphetnek be a páciensek. – Ez ugye elvileg azt jelenti, hogy az olyan szakrendelők, mint például Pécsett a Veress Endre úti, vagy a Lánc utcai, közvetlenül az épületbe belépés után, vagy még előtte biztosítani kell, nem csak a kézfertőtlenítés lehetőségét, de minimum a lázmérést is.
A koronavírus-fertőzöttgyanús betegeket a szakrendelőn belül el kell különíteni, őt az orvos csak FFP2-es maszkban, kesztyűben és védőruhában vizsgálhatja meg.
Magas kockázatú ellátásokat kizárólag negatív koronavírus-teszt eredménnyel (PCR-test) rendelkező betegnek szabad nyújtani.
