Az Index mai cikke szerint egy jogsértő szavazáson “szívatták meg” az ellenzéki városok független színházait. A cikk arról szól, hogy a független színházaknak, az EMMI-n keresztül osztott állami működési támogatások kiket is érintettek hátrányosan (“sosem” találnák ki), és hogyan is történt mindez. Baranya talán leghíresebb, de biztosan egyik legjobb fesztiválja költségvetését is rendesen megvágták. Igaz, a 2020-as Ördögkatlan Fesztivált (ami éppen a 13-ik let volna) a koronavírus-járvány miatt nem is tartják meg a szokásos augusztus eleji időpontban. Ettől még idén is lesz Katlan.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A hivatkozott Index-cikk állítása arra alapul, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma új szabályai szerint volt, akinek valójában budapesti szervezetként is a vidéki színházi keretre kellett pályáznia, így rájuk nem vonatkozott a Karácsony Gergely és a kormány közti megállapodás, míg más pesti szervezetekről a „vidéki kuratórium” döntött.

Sőt, volt ennél súlyosabb anomália is szerintük a pénzosztásban.

A független, befogadó, szabadtéri és nemzetiségi színházak (azaz hivatalosan a „minősítéssel nem rendelkező színházi- és táncművészeti előadó-művészeti szervezetek”) működési támogatásáról szóló pályázatok eredményei április utolsó napjának estéjén jelentek meg,. A működési támogatásokat az EMMI ítéli oda.

A sok helyen az ellenzék győzelmét hozó 2019. októberi önkormányzati választások után a kormány a független színházak éves működését (tehát nem az egyes produkciók létrehozását, hanem az állandó költségeket, fizetéseket és általában a tervezhetőséget) biztosító pályázati rendet is átalakította.

Orbán Viktorék sohasem vetemednének A.R.R.A.

Orbán Viktorék sohasem vetemednének A.R.R.A. – Coub – The Biggest Video Meme Platform by Attila Babos

A pályázatokat két alcsoportra osztották, vidékire és budapestire, amire az Index szerint nehéz a politikain kívül más magyarázatot találni, hiszen éppen a szóvan forgó színházak, azaz az állandó játszóhellyel jellemzően nem rendelkező független színházi társulatok esetében a szervezet bejegyzési címének nincs valós jelentősége. Sokszor sokat utazó társulatokról van szó, amelyek felváltva játszanak budapesti és vidéki helyszíneken, sőt olyan szervezetek is vannak, amelyek jobb híján a vezetőjük lakcímére vagy irodája címére vannak bejegyezve, és általában sem köthető helyrajzi számokhoz a tevékenységük.

Az átalakítást a kormány nem verte nagydobra, a kulturális szervezetek többsége a pályázatok kiírásakor, február közepén szembesült vele.

A budapesti pályázatokról egy olyan kuratórium döntött, amelynek tagjait lényegében Karácsony Gergely kérte fel, és a tagságba az Index információi szerint nem is szólt bele az EMMI, sőt a döntéseibe sem.

A vidéki színházi, táncos és zenés pályázatokról döntő kuratóriummal viszont az Index értesülései szerint éppen az ellenkezője történt, arra már nem terjedtek ki a tárgyalások. Színházi forrásokra hivatkozva írja a lap, hogy hiába kötelezi erre jogszabály a minisztériumot, a kurátorok listáját elmulasztották körbeküldeni a szakmai szervezeteknek. Majd az ő döntési körükhöz hozzácsapták a szabadtéri és nemzetiségi színházakat is.

Feltűnően rosszul járt szerintük két lényegében budapesti színházi szervezet, egy szegedi egyesület, “egy politikailag a legkevésbé sem elfogult, de ugyanezért kormányhűséggel sem vádolható fesztivál”, illetve egy másik frissen ellenzékivé lett város. Utóbbi Szentendre, amelynek a kulturális életéért felelős Szentendrei Kulturális Központ elveszítette támogatásának háromnegyedét,

mivel a tavalyi 20 millió után idén már csak 5 milliót kapott.

z ország független színházaival foglalkozó, a budapesti Jurányi Inkubátorházat működtető FÜGE (Függetlenül Egymással) Egyesületnek a tavalyi 27 millió helyett idén csak 20 millió forintot szavaztak meg, azaz az egyesület elveszítette támogatása több mint negyedét épp akkor, amikor a kulturális tao-támogatás eltörlésével is rosszul járó függetleneket a koronavírus-járvány hatásai is az átlagosnál jobban sújtják. 

A színházi nevelési előadásokkal foglalkozó, azaz kritikus gondolkodásra nevelő előadásokat létrehozó, a budapesti Marczibányi művházban dolgozó, de az agglomerációba bejegyzett Kerekasztal Színház bukta támogatásának csaknem háromnegyedét: a 2019-es 24,5 millió helyett idénre mindössze 7 millió forintot szavaztak meg neki.

Majdnem ugyanennyire rosszul járt a szegedi, társadalomkritikus előadások meghívásáról (is) ismert Thealter Fesztivált szervező MASZK egyesület, akik a tavalyi 21,5 millió helyett idén szintén 7 milliót kaptak.

A színházi nevelési előadásokkal foglalkozó (=kritikus gondolkodásra nevelő előadásokat létrehozó) budapesti Kerekasztal Színház a korőábbi támogatásának csaknem a háromnegyedét elveszítette: 2019-eben 24,5 millió forintot kaptak, idén 7 milliót.

Megfelezték az Ördögkatlan fesztivál támogatását: 10 millió helyett mindössze 5 milliót kapnak. A szegedi, társadalomkritikus előadások meghívásáról (is) ismert Thealter Fesztivált szervező MASZK egyesületnek a tavalyi 21,5 millió helyett idén 7 milliót szavaztak meg.

És megfelezték az Ördögkatlan fesztivál támogatását is, ők 10 millió helyett mindössze 5 milliót kapnak.

Igaz, a koronavírus-járvány miatt a szokásos augusztus eleji időpontban nem lesz megtartva az egyik leghíresebb, de minden bizonnyal az egyik legjobb baranyai fesztivál. Sőt, azzal sem túlzunk, ha országosan az egyik legjobb fesztiválként jellemezzük a Katlant.

Megkerestük Kiss Mónit is, az Ördögkatlan egyik főszervező-alapítóját, hogy megtudjuk, hogyan fogadták a támogatás-megvonás hírét.

A Katlan a napokban a honlapján és a Facebook-oldalán is közölte, hogy mivel 2020. augusztus 15-ig nem lehet 500 főnél nagyobb tömeget mozgósító rendezvényt tartani, a 13. Ördögkatlan Fesztivált nem tudjék megrendezni a meghirdetett időpontban. Arra a kérdésre, hogy mi lesz a már megváltott bérletekkel, hogy azok érvényesek lesznek a 2021-es Ördögkatlan Fesztiválra, vagy a fesztivált segítendő nem kérik vissza az árát a vásárlók, vagy visszaválthatják majd, és a visszaváltás „technikájáról” hamarosan hírt adnak.

A szervezők szándéka szerint ősszel – 2020. október 22- 25. között– szeretnének tartani Ördögkatlan-napokat. Azt már tudják, hogy a falvak örömmel fogadnák őket, ők örömmel mennek.

Kiss Móni az EMMI-döntés kapcsán azt írta lapunk kérdésére, hogy bár jóval kevesebb az idei támogatásuk,, próbálnak összehozni egy októberi Katlant. A támogatások csökkentése mögött ő átcsoportosítást érez, rengeteg pályázatot vissza is vontak. Az egész előadóművészeti szakma (színházi és zenei) óriási bajban van, ami miatt jó lenne azt gondolni, hogy a “mindenki éljen túl valahogyan, mégha szerényebben is”-gondolat van a prefernciák kialakításának hátterében. Ők próbálnak így,. szerényebb keretek közt működni, és a lényeg: túlélni. A minőségből azonban biztosan nem fognak engedni. innentől viszont tényleg minden a vírusjárványtól függ.

KategóriákJAZZ