És azt is elmondták a Szabad Pécs kérdésére, hogy a közös célok egyike az “egyszínű városvezetés” leváltása. Illetve azt is, hogy ők, azaz a mohácsi momentumosok a Momentumot tartják a legerősebb, leginkább beágyazott ellenzéki pártnak Mohácson, a jobboldal egyik bástyájának is tartott Duna-parti városban.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A Momentum mohácsi szervezete nem támogatja a még hivatalban lévő, és a szeptemberi időközi önkormányzati választáson polgármesterjelöltként elinduló, a választáson fideszes kihívóval szembenéző Csorbai Ferencet. A mohácsi Momentum pedig nem lesz tagja az ellenzéki összefogásnak.
Ennyi röviden az a nem előzmények nélküli hír (a Momentum ősszel nem értett egyet azzal, hogy Csorbai nem lépett vissza Szekó József halálát követően a polgármesteri székért való indulástól), amely a múlt csütörtökön jelent meg a Momentum mohácsi szervezetének Facebook-oldalán, majd a sajtóban is. Elsőként talán éppen a jó mohácsi kapcsolatokkal, sőt külön mohácsi aloldallal rendelkező, a KESMA-lap Dunántúli Napló/Bama-kombóhoz bekötött Pécsi Újságon, ahol az egészen csodás “A Momentum beintett Csorbai Ferencnek, nem támogatják a mohácsi időközi választáson” címmel hozták a hírt.
Mondjuk, ugyanez, a Fidesszel és az Orbán-kormánnyal szemben túl sok kritikát nem gyakorló lap volt az is, amely a pécsi médiumok közül az elsők közt vette át a fideszesített Magyar Nemzet cikkét, amelyben azt írták, hogy Csorbai kiléphet az MSZP-ből és függetlenként indulhat, ami így nem igaz. Az igazság az, hogy Csorbai “mezítlábas” MSZP-s politikus lett, bár korábban két tisztsége is volt a pártban a megyében – ráaadásul Csorbairól az is közismert tény, hogy Puch László baranyai MSZP-s politikus, egykori pártpénztárnok, és a párt máig meghatározó háttéremberének a veje. Szóval nála tényleg hír az is, hogy függetlenként indul, de sokkal nagyobb meglepetés lenne, ha kilépne a pártból.
Az egyik tisztségéről azonban valóban, még korábban lemondott, a másikról pedig a közelmúltban. A szeptemberi időközi önkormányzati választáson pedig függetlenként indul, ami azt jelenti, hogy nem párt által jelölt indulóként. De többek közt az MSZP, mellette pedig még a DK és a Jobbik támogatásával indul. Egy helyi ernyőszervezet, a “VAN” jelölte, csakúgy mint a képviselő-jelölti csapatának mind a nyolc tagja.
Ennek a hárompárti mohácsi ellenzéki összefogásnak nem lett a tagja a Momentum helyi szervezete, amely hír (joggal) azért is kaphatott figyelmet, s nem csak a helyi, hanem az országos médiában is, mert gyakorlatilag éppen akkor jelentették be azt az ellenzéki pártok – köztük a Momentum –, hogy 2022-ben közösen fognak indulni az országgyűlési választáson, ők mindenütt egy közös jelöltet fognak állítani Orbán Viktorral szemben, és közös választási programjuk is lesz. A Szabad Pécs is szemlézte ezt az országos hírt, lapunk éppen a Momentum Facebook-oldalán megjelent közleményt vette észre és hivatkozta meg.
Visszatérve Mohácsra és a helyi Momentum-közleményre, abban ezek voltak a legfontosabb kijelentések:
- A Momentum Mozgalom mohácsi szervezete az elmúlt hónapokban több alkalommal tárgyalt Csorbai Ferenc polgármesterrel az őszi választásokon való együttműködés lehetőségéről.
- Olyan tapasztalatok érték őket a jelenlegi polgármester és egyes bizalmi embereinek részéről, valamint olyan feltételeket támasztottak az esetleges választási együttműködés kapcsán, amelynek következtében a Momentum mohácsi tagsága nem tudja támogatni Csorbai Ferencet az időközi választáson.
- Kitartanak a tavaly őszi választásokkor megfogalmazott elvi kifogásuk mellett: a Momentum Mozgalom demokratikus választásokkal szemben támasztott elvárásainak nem felelt meg az ellenjelölt nélküli polgármester-választás.
- A Momentum mohácsi szervezete viszont elkötelezett annak érdekében, hogy “a Fidesz gőgös, kiskirálykodástól és urambátyámkodástól terhelt mohácsi vezetésének véget vessen”.
- Felelősségüket felismerve nem indítanak jelölteket a szeptemberi időközi választáson.
Megkerestük emiatt mind a helyi Momentumot, mind Csorbai Ferencet, utóbbitól azt kérdezve, hogy szerinte mi lehetett az oka az együttműködés elmaradásának, illetve hogy mit gondol a momentumosok lépéséről, előbbieket pedig a döntés hátteréről.
A mohácsi Momentum részéről Wéber Viktor válaszolt a megkeresésünkre. Azt írta, hogy az elmúlt szűk egy évben számos rendkívüli helyzettel kellett megbirkóznia Mohács városvezetésének és polgárainak. Most pedig egy olyan döntés előtt állnak, amely meghatározza életüket az elkövetkezendő néhány évben. Az ő céljuk nem több, mint rendelkezésére állni az itt élő polgároknak, amikor szükségük van képviseletre, segítségre. Éppen ezért – noha kívülről a visszalépésük kétségesnek hathat – szilárd indokok állnak mögötte.
Csorbai Ferenc polgármester-jelölttel többször tárgyaltak az elmúlt időszakban és
“a közös cél egyezett – ez pedig nem más volt, minthogy leváltsuk az egyszínű önkormányzati vezetést”.
Mégis, egy közös cél önmagában nem elegendő, hogy bizalmi kapcsolat alakuljon ki a felek között, írta Wébner Viktor. A választást megelőzően, egy közös program kialakításához nem hiányozhat szerinte a csapat összetartása, a tagok egyetértése és a közös munka tapasztalata
„A Momentum mohácsi alapszervezetén belül rendelkezünk ezen bizalmi kapcsolattal. A Csorbai körével való egyeztetések – és a polgármester munkássága – során ez a kapcsolat nem alakult ki” – fogalmazott.
Mint mondta, több okból sem tudott kialakulni a közös választási részvételhez szükséges bizalom, mindenekelőtt problémát jelentett az, hogy Csorbaiék ernyőszervezete, a VAN későn alakult meg, és igen későn került sor az első olyan összellenzéki tárgyalásra, ahol konkrétumok szintjén tudtak egyeztetni a szereplők. Ehhez még hozzájárultak olyan korábbi és jelenlegi személyes konfliktusok Csorbai Ferenc egyes bizalmi embereinek részéről, amelyek miatt mind az elvi, mind a gyakorlati együttműködés gördülékenysége kétségessé vált.
„A tárgyalási folyamat egészére pedig nagy hatással volt, hogy Csorbai Ferenc és támogatói köre annak ellenére sem kezelte szervezetünket teljesértékű, egyenrangú partnerként a tárgyalások során, hogy a Momentum jelenleg a legtöbb aktív taggal rendelkező, leginkább beágyazott és valódi jelenléttel rendelkező ellenzéki párt Mohácson.”
Ezen tényezők együttállása miatt a Momentum mohácsi szervezete úgy döntött, hogy nem tud részt venni a választási együttműködésben.
Arra a kérdésünkre, hogy van-e reális esély egyáltalán leváltani Mohácson a Fideszt, Wéber Viktor úgy válaszolt, hogy polgármesteri szinten mindkét jelöltet esélyesnek látják.
Megj.: A Fidesz jelöltje Mohácson Pávkovics Gábor bankár és több ciklus óta helyi önkormányzati képviselő, az önmagát feloszlató többségében fidesz-kdnp-s képviselő-testület által megválasztott volt alpolgármester – B. A.
Az önkormányzati képviselői tagok részéről pedig jó esélyt látnak arra a mohácsi momentumosok, hogy több ellenzéki képviselő is bejusson a képviselő-testületbe.
Miután egy belső döntés után eldőlt, hogy közösen nem indulnak Csorbaiékkal, az is egyértelmű volt, hogy ha a Momentum külön el kívánna indulni, akkor az egyéni jelöltjeik az ellenzéki jelöltekkel is versenyeznének, éppen ezért arra jutottak, hogy
“ezúttal saját jelöltek nem-indításával tudják a leginkább támogatni az ellenzéki összefogást”.
Wéber Viktor végül megjegyezte, hogy mindez szerintük nem jelent veszteséget a számukra, többek közt azért, mert a döntésükkel hosszú távon képviselik a helyi lakosok és a Momentum helyi szervezetének az érdekeit.
Csorbai Ferenc megkeresésünkre csak annyit kívánt mondani, hogy sajnálja, hogy a Momentum helyi politikusaival nem sikerült végül megállapodniuk, s így nem vesznek részt az ellenzéki választási együttműködésben. A döntésüket azonban természetesen elfogadja és tiszteletben tartja. Azt is hangsúlyozta, hogy szerinte az is fontos segítség számukra, és jelzésértékű, hogy a Momentum nem indított saját jelölteket, s bevallottan azért nem, hogy ezzel ne gyengítsék az ellenzéki összefogást. Bízott ugyanakkor abban, hogy a jövőben lesz még esélyük a momentumosokkal együttműködni. Az esélyekről a lehetséges kimenetelről azt mondta, hogy Mohácson talán nem túlzás, hogy kisebb csodának illenék be egy esetleges nem fideszes győzelem, de ő maga sem, és a VAN-ban a mohácsiakért dolgozó lelkes és elhivatott csapat tagjai sem feltartott kézzel, hanem jó szakmai programmal indulnak neki a választásnak és remélik nagyon, hogy ez elég lesz az egészen biztosan nem könnyű választási győzelemhez, hiszen az előző évtizedek alapján nem ők a fő esélyesek.
A Szabad Pécs úgy tudja, hogy a választási együttműködésnek ugyan végül nem lett tagja Mohácson a Momentum, de egyes ügyek mentén még a közeljövőben is elképzelhető a közös kiállás, fellépés.

19? Lapot!