Újabb fontos videót jelentetett meg a koronavírus-járvánnyal, s azon belül most a vakcinafejlesztéssel kapcsolatban dr. Kemenesi Gábor pécsi virológus. Többek közt arra a kérdésre is válaszol, hogyan lehetett ilyen gyorsan biztonságos és hatékony oltóanyagot fejleszteni.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Immáron Magyarországon is folyik a koronavírus elleni védőoltás célzott, uniós szinten összehangolt beadása az első kiemelt csooport tagjai, az egészségügyben dolgozók számára. Arról is írtunk, hogy már Pécsre is érkezett szállítmány, mintegy 2500 egészségügyis oltására elegendő mennyiség, azaz 5000 darab, hiszen két oltásra is szükség van a teljes védettség eléréséhez. A két oltást a gyártói ajánlásoktól függően 2-3-4 hét kihagyással kell beadni. Ebben a cikkben pedig arról írtunk, hogy a hazánkba az uniós programban megérkezett vakcina gyártójának hazai képviselője miként mutatta be az oltóanyagot. Például azt elmondva, hogy a vakcina, amellyel már oltják az egészségügyi dolgozókat, nem a vírus legyengített részét tartalmazza.
Pécs több szempontból is az egyik hazai központja a COVID elleni védekezésnek, és általában is a hazai virológia fellegvárának számít a város olyan neves szakembereknek is köszönhetően, mint prof. dr. Jakab Ferenc és dr. Kemenesi Gábor. Előbbi a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának, és nem mellékesen a kormány által tavasszal felállított Koronavírus-kutató Akciócsoportnak is a vezetője, utóbbi pedig amellett, hogy a pécsi kutatóközpont munkatársa és az akciócsoport egyik szakértő tagja, rendszeresen közöl a víruskutatással, a járvánnyal, a védekezéssel kapcsolatos tájékoztató videókat. Ezekben a laikusok számára is érthetően szól az embereket e téren most leginkább érdeklő kérdésekről. Többek közt arról beszélt korábban, hogy többet kell tesztelni, az embereknek pedig maszkot viselni, vagy éppen arról, hogy az a kérdés már eldőlt, hogy lehetett biztonságos vakcinát fejleszteni.
Kemenesi Gábor friss videójában a koronavírus elleni vakcinával kapcsolatos kérdésekre válaszol. Az, hogy korábban már találkoztunk más koronavírusokkal, a mostani helyzetben szerencsés körülmény, hisz a vírusjárvány kitörésekor nagyjából lehetett tudni, hogy az új vírusnak melyik részét kell megismerni, feltérképezni és előállítani az új típusú oltáshoz. Egy csomó adminisztrációs és engedélyezési ügy is sokkal olajozottabban és gyorsabban ment, mint máskor, ahogyan az sem volt kérdés, hogy a gyártók bele tudnak-e tenni elegendő pénzt a fejlesztésbe, avagy meg tudják-e szerezni rá a forrásokat. Ezek a körülmények mind ahhoz járultak hozzá, hogy szinte bármely korábbihoz képest gyorsabb volt a vakcinafejlesztés. De a pécsi virológus alábbiakban látható videójában arra a kérdésre is válaszol, hogy okoz-e meddőséget a koronavírus elleni védőoltás. A válasz nyilvánvalóan nem, de hallgassák meg inkább a szakértőt.

19? Lapot!