Sajtóközleményben jelentette be a pécsi városvezetés, hogy biztosítják az állami bérleti díjkedvezményt (a bérleti díj öt hónapra szóló elengedését) az önkormányzati ingatlanokban lévő érintett bérlőknek. Sőt, további kedvezményeket is ígértek.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A kormány döntése értelmében a covid-válság miatt leginkább érintett szektorokban, egyes szolgáltatók és vendéglátósok részére el kell engedni a bérleti díjat az állami és az önkormányzati ingatlanokban, február és június közt. Nyilvánvalóan ez volt a kormány (egyik) reakciója az egyre inkább növekvő elégedetlenségre. Egy másik reakció az volt, hogy megszigorították azt a büntetési tételt, amely azon vendéglátósokra nézve jelentett a korábbinál nagyobb fenyegetést és kockázatot, akik arra készültek, hogy a tiltás ellenére is kinyitják az üzletüket.
Pécsett is komoly elégedetlenség volt tapasztalható az utóbbi időben, ismert pécsi vendéglátósok szólaltak meg, buzdítottak az összefogásra, vagy indítottak egyfajta mozgalmat, volt amit az iparkamara is felkarolt, sőt klaszter is alakult.
A pécsi városvezetés közleménye szerint biztosítani fogják az érintett pécsi ingatlanokban a díjkedvezményt (a díj elengedését öt hónapra) és a visszafizetést azoknak, akik már fizettek erre az időszakra. Ez az intézkedés két pécsi önkormányzati céget érint, a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt.-t és a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.-t., és mintegy 170 millió bevételkiesést jelent. Ennek ellenére, ezen túl is szeretnének a helyi cégeknek és szolgáltatóknak egyéb kedvezménycsomagot biztosítani, ami jelenleg kidolgozás alatt van, írták. Tavaly is segítették már a helyi szolgáltatókat, akkor az önkormányzat maga ajánlott fel többek közt bérleti díj elengedést, amellyel 300 millió forintot hagyott a leginkább érintett helyi vállalkozásoknál.
A teljes sajtóközlemény az alábbiakban olvasható:
„Mint ismert, a kormány a napokban jelentette be, hogy bérletidíj-mentességet biztosít azoknak a vendéglátósoknak és egyéb szolgáltatóknak, akik állami vagy önkormányzati tulajdonú ingatlanban bérelnek területet. A szabályozás érinti az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságoktól bérelt ingatlanok utáni díjakat is. A rendelet szerint a hatálya alá eső vállalkozásoktól nem kérhető bérleti díj 2021 februárja és júniusa között, illetve vissza kell fizetni a már befizetett összegeket.
Pécsett ez a legnagyobb arányban a Pécsi Vagyonhasznosító (PVh) Zrt-t érinti, 126,8 millió forint értékben. Érintett még közvetlenül az önkormányzat, a Biokom NKft., a Zsolnay Örökségkezelő NKft., valamint az állatkert. Az önkormányzatnál és cégeinél az öt hónapra vonatkozóan összesen 168 millió forintnyi bérleti díjat illet a kormányrendelet.
A Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. 2020-ban több hullámban mintegy 300 millió forintnyi kedvezménycsomagot biztosított a bérlőknek. Az önkormányzati cég most újabb, a kormányzati rendelkezésen túlmutató kedvezménycsomagot dolgoz ki. Ennek részleteit várhatóan február végén ismerteti, amikor már tudott lesz, hogy mi a kormány szándéka a március elsejét követő időszakra nézve.
A koronavírus elleni védekezés, a járvány miatti gazdasági visszaesés és maguk a kormányzati veszélyhelyzeti intézkedések Pécsnek csak 2021-ben 5 milliárd forintot meghaladó bevételkiesést jelentenek. Pécs város vezetése mindent megtesz annak érdekében, hogy a kormány a lehető legteljesebb mértékben kompenzálja ezt a veszteséget.
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata”

19? Lapot!