A német közszolgálati médiánál egyelőre közösségi, online médiában gondolkodnak a főigazgató szerint.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Az elmúlt években többször bukkantak fel olyan hírek, hogy a Deutsche Welle ismét magyar nyelvű adással fog jelentkezni. A konkét döntést a vezetők, szerkesztők rendre cáfolták, elismerve, hogy zajlanak ilyen jellegű beszélgetések. Most azonban Peter Limbourg, a DW főigazgatója az RBB médiapodcastjában mondta el, hogy már lépéseket tesznek, tettek.
A Deutsche Welle jelenleg is több tucat nyelven készít hírműsorokat, az elmúlt években erősítették jelenlétüket a régiónkban is. Akkor is felmerült a magyar tartalmak kínálata, de végül nem valósult meg. Korábban már sugárzott a DW magyar nyelven rádióműsort: egészen az 1960-as évektől az 1990-es évekig.
Peter Limbourg elmondta azt is, hogy azért is döntöttek a magyar tartalmak gyártása mellett, mert egyáltalán nem javult az elmúlt években a magyar média helyzete. (Ezzel a Klubrádió helyzetére is utalt, amiről szintén ebben az adásbán Váradi Júlia beszélt.) “Egy európai országról van szó, ahol veszélyben van a média sokszínűsége, és a független, kritikus sajtó nyomás alatt van, ezért úgy gondoltuk, hogy itt – akárcsak Lengyelországban – van dolga a Deutsche Wellének is” – mondta a főigazgató. Azt is hangsúlyozta, hogy a szervezeten belül, önálló, szakmai döntés született, amit egyeztettek a vezetőséggel is. Hozzátette, hogy egy ilyen döntés nem a szövetségi kormány hatásköre, ugyanakkor a lépést pozitívan értékelték.
A céljuk a magyar média sokszínűségének a javítása, amit tényekre alapuló tájékoztatással szeretnének elérni. Példaként említette, hogy az európai történésekről szeretnének valós képet adni. Peter Limbourg olyan, a magyar médiában szerinte kevésbe tárgyalt témákat is említett mint az emberi, kisebbségi jogok, LGBTQ témák.
Az igazgató azt is elmondta, hogy fokozatosan indítanak, már dolgoznak is magyar nyelvű tartalmakon. Ezek első körben videós anyagok lesznek, várhatóan március végén pedig magyar nyelvű YouTube-csatornát indítanak. Lépésről lépésre haladnak, és a DW-nél keletkező rengeteg tartalom közül egyre több lesz magyarul is elérhető.
Azt sem zárta ki a főigazgató, hogy helyi médiumokkal együtt dolgozzanak, erre már volt is korábban példa. (A Telexen és 24.hu-n is jelentek meg DW tartalmak.)
Peter Limbourg azt is elmondta, hogy fel vannak készülve arra, hogy lesznek, akik nem örülnek a megjelenésüknek, ez például Oroszországban is így van. Hozzátette, hogy Magyarországon ugyanakkor véleménye szerint nem ez lesz a fő probléma, hiszen itt sem az “ellenzék hangjaként” pozícionálják majd magukat. Mindenkivel, a kormánypárt képviselőivel is szeretnének beszélni, de tudja, hogy a sokszínűség nem mindenkinek fog tetszeni.
Azt is elmondta, hogy a magyar nyelvű adás automatikusan azt is magával fogja hozni, hogy a nemzetközi híráramba is több magyar vonatkozású hír kerül be.
RLFE / Szabad Európa már tavaly elindult
A Fidesz által az elmúlt 11 évben rendkívüli módon eltorzított (törvényi szabályozás, finanszírozás, koncentráció stb.) magyar médiahelyzetre adott reakció volt a Szabad Európa magyar tartalomszolgáltatásának beindítása is tavaly nyáron. Akár a Deutsche Welle az amerikai, szövetségi forrásokból finanszírozott médium is az online jelenlétet választotta. A magyar rádiófrekvenciák osztása körül kialakult helyzetben ez érthető is.