Magyarországon legalábbis, jelezték olvasóink, de nem csak itthon – immáron több portál is megírta. A Facebook Twitteren reagált a leállásra. Azt írták, már dolgoznak a hiba elhárításán. Frissítés 21.00: még mindig elérhetetlen a Facebook az egész világon, több, mint három órája.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A HVG azt írta, hogy az androidos alkalmazások már betöltenek, ugyanakkor a hírfolyam nem frissül, és lekattintani sem lehet a hivatkozásokat.

Olvasóink azzal kerestek bennünket, hogy a Messenger-üzenetekről úgy tűnt, hogy elmennek, megjelentek a saját felületükön, de láthatóan nem olvasta őket senki a címzettek közül, úgy nagyjából este öt-fél hat körültől, illetve ők sem kaptak új Messenger-üzenetet. A legtöbbeknek ekkor derült ki vagy ekkor lett gyanús, hogy valami komolyabb probléma és leállás lehet. Később aztán már be sem töltődött a Facebook.

KategóriákMETÁL