Egyelőre nem látni, hogy a koronavírus-járvány miatt hány helyi kézműves, termelő, vendéglátó vállalkozás tűnik el a városból. Létük elsősorban azért fontos, mert ha tönkremennek, a gazdaság újranyitásakor nem lesz, aki ebédet főzzön, zöldséget termesszen vagy kézműves terméket készítsen. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara e vállalkozások életben tartására hirdette meg #Heti1Helyi címmel kampányát. Arra hívja fel a helyi lakosok és vállalkozók figyelmét, hogy ők is sokat tehetnek az értük dolgozó helyi vállalkozásokért.
A cikk a hirdetés után folytatódik
– A kampány azt a célt szolgálja, hogy láttassuk, mennyire fontos a korlátozás alá került szektorok támogatása, mekkora segítség számukra, ha legalább heti egyszer náluk vásárolunk. Emellett azt is meg tudjuk vele mutatni, hogy a megyében milyen sok családi vállalkozás van, amelyek a mindennapi fogyasztásra készítenek termékeket – foglalja össze röviden Rabb Szabolcs, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára a #Heti1Helyi kampány küldetését. – Korábban több kampányunk zajlott sikerrel a helyi gazdaság értékeinek megmutatására. A mostani kezdeményezésünk akkor lesz sikeres, ha a lakosság vásárlóerő-paritása, attitűdje pozitívan változik, ha a helyi családi vállalkozások talpon maradnak, azzal pedig a megye gazdaságát is gazdagítják – mondja.
Most minden lehetőséget meg kell ragadni
A pécsi vállakozások közül többen örömmel fogadták a kampányt. Melegh Andrea selyemfestő, aki élményeiből merítve egyedi selyemképeket, -sálakat, kiegészítőket és újabban maszkokat készít, az elsők között kapcsolódott a #Heti1Helyi felhíváshoz.
Miért csatlakozott a kampányhoz?
Mert azt gondolom, hogy most minden lehetőséget meg kell ragadni. Számomra az elmúlt két hónap olyan volt, mint a novemberi-decemberi pörgés, ami talán ennek a kampánynak is köszönhető. A vásárlóim esetében, úgy érzem, a legtöbben a helyit akarják támogatni, amiért hálás vagyok.
Megvan-e a helyi termék vásárlásának kultúrája Pécsen?
Igen, egyre jobban, hiszen ebben a pillanatban ez a túlélés kulcsa. Régebben Finnországban éltem egy darabig, ott láttam, hogy inkább megvették drágábban a helyi terméket, mivel ezzel tudták támogatni a gazdaságot. Ami ott már megvolt akkor is, azt most kezdjük mi is tudatosítani magunkban. Ebben a helyzetben ez kifejezetten fontos, hiszen ha most nem támogatjuk a vállalkozásokat, akkor, amikor nyitásra kerül sor, nem tud mindegyik teljes kínálattal rendelkezésre állni, vagy csak nagyon nehezen. Esetleg már nem is találjuk meg az adott vállalkozást, mert időközben megszűnt.

Pécsi lakosként milyen üzenete van a felhívásnak önhöz?
Mint vállalkozó nem csak azt tartom fontosnak, hogy hozzám jöjjenek, de én is igyekszem a hetente egy helyi elvéhez tartani magamat, sokszor több esetben is, mint egyszer. Például pizzát rendelek, amit máskor nem szoktam, mivel így tudok segíteni az éttermeknek. Emellett piacra is járok rendszeresen, ahol a többi kereskedővel is találkozhatok.
Hajlamosak vagyunk megfeledkezni a „láthatatlan” szereplőkről
Hasznos ötletnek tartja a kampányt Felcser Dávid, a KIRÁLY-NAPPALI Kft. ügyvezető tulajdonosa, a Reggeli, Nappali vendéglátóhelyek vezetője, aki szerint a #Heti1Helyi fontos üzenetet fogalmaz meg.
Mi az üzenet?
Felcser Dávid: Vásároljunk helyi vállalkozásoktól, így a bevétel azon része is a helyi gazdaságot élénkíti, ami egy országos vagy nemzetközi hálózatban működő egység esetében nem feltétlenül igaz. Emellett nagy eséllyel az ilyen apró döntésekkel tudjuk a mostani nehéz helyzetben életben tartani kedvenc kávézónkat, éttermünket vagy akár könyvesboltunkat, illetve arról meggyőzni a tulajdonosokat, hogy érdemes folytatni ekkora szembeszélben is.
Az étterembezárások miatt nehéz helyzetbe került a vendéglátás, miként segíthet az éttermeknek egy ilyen felhívás?
FD: A kormányzati segítségnyújtás mértéke nevetséges. A bejelentett munkavállalók után a minimálbér 50%-ára igényelhető bértámogatás nem rossz, de a másik 50%-ot mégiscsak mellé kell rakni valahonnan, miközben a forgalom például a Reggeli esetében nagyjából a szokásos 20%-a, a Nappaliban pedig zéró. Arról nem is beszélve, hogy a rendszer teljesen figyelmen kívül hagyta a vendéglátásban egyszerűsített foglalkoztatással vagy diák munkaviszonnyal dolgozó tömegeket. Ebben a gazdasági környezetben minden olyan vásárlásra ösztönző kezdeményezés, ami közérthetően szól a helyi, egyelőre még fizetőképes vásárlókhoz, csak a lokális kisvállalkozások segítségére lehet. Szerencsére egyre többen használják a #Heti1Helyi-t és keresnek rá közvetlenül a találatokra. Ezt javaslom én is mindenkinek, így biztos, hogy nem mulasztunk el egy ajánlatot sem.

A helyi vállalkozások, így például a gasztronómiában dolgozók hogyan tudják segíteni egymást, a Reggeli, Nappali például helyi termelőktől szerzi-e be az alapanyagokat?
FD: Hajlamosak vagyunk megfeledkezni a „láthatatlan” szereplőkről, akikkel nem is találkozunk egy-egy étteremben elköltött ebéd során. A helyi gazdák, kistermelők most ugyanolyan bajban vannak az éttermi forgalmak drasztikus visszaesése okán. Nem mindenki tudott gyorsan váltani és megtalálni az utat a lakossági értékesítésre. A Reggeli és a Nappali a megnyitása óta igyekszünk a lehető legtöbb alapanyagot helyi beszállítóktól beszerezni, elsősorban a szezonális kínálatnak megfelelően. Természetesen ez most sincs másképp. Emellett pedig személyesen is igyekszem minél többször az általam kedvelt éttermekből rendelni és kávézókból a termoszomban elhozni egy italt, ha van rá lehetőségem.
Felcser Dáviddal a vendéglátás helyzetéről novemberben is beszélgettünk a Szabad Pécs podcastjában, amit itt lehet meghallgatni:
Mit gondol a vásárló?
Azt kérdeztük a 20 éves Krisztiántól és a nyugdíjas korú L.-né Évától, hogy milyen gyakran, vásárolnak helyi terméket, illetve mi a véleményük a #Heti1Helyi kampányról.
L.-né Éva: Szoktam helyi terméket venni, de nem túl sokat, mert magasabb az ára, mint az áruházakban. Ennek ellenére vannak olyan élelmiszerek, amiket fontosnak tartok helyi forrásból beszerezni, ilyen például a méz. A zöldségeket minden esetben olyan személytől veszem, akit ismerek. Inkább a szupermarketeket részesítem előnyben, viszont gyakran járok a piacra is. Van olyan ismerősöm, aki igen komolyan veszi a helyi termékek és szolgáltatások támogatását, úgy vélekedik, hogy inkább megveszi háromszoros áron a zöldséget, fenntartva így a vállalkozást. A #Heti1Helyi kampánnyal az újságban találkoztam és jó ötletnek tartom. Szerintem ebben a speciális helyzetben kifejezetten fontos támogatni a kistermelőket, a vállalkozásokat, szívem szerint a szomszéd nénit preferálom.
Krisztián: Általában nem a helyi termékeket keresem, mivel a számomra könnyebben elérhető és megszokott árukat, szolgáltatásokat részesítem előnyben. Viszont úgy gondolom, ha több információm lenne a helyi portékákról, szolgáltatásokról, akkor ha drágábbak is, szívesen választanám őket. Többnyire karácsony környékén, az adventi vásáron, illetve kirakodóvásárokon találkoztam a helyi termékekkel. Az év további részében viszont keveset hallok ezekről a beszerzési helyekről. A #Heti1Helyi kampányról nem hallottam, de most utánaolvastam az interneten. Az a véleményem, ebben a pandémiás helyzetben nagy igény van az ilyen jellegű kezdeményezésekre. Azt tapasztalom, kényelemből többször részesítjük előnyben a multik által kínált lehetőségeket, ahol helyben mindent be tudunk szerezni. Azok a vállalkozások, amelyek esetleg kevesebbet tudnak költeni a termékeik népszerűsítésére, a háttérbe szorulnak. Azonban úgy gondolom, hogy ezt a kezdeményezést érdemes továbbvinni és a vírusmentes mindennapokban is folytatni.

Valahányszor kinyitsz egy könyvet és elolvasod, egy fa elmosolyodik, mert látja, van élet a halál után.