Várhatóan április közepéig eldől, hogy az alapítványi fenntartásúvá alakuló Pécsi Tudományegyetem kuratóriumába kiket delegál a kormány, illetve az Innovációs Minisztérium. Az egyetem adott a tárcának egy huszonvalahány névből álló listát azokról, akiket szívesen látna a kuratóriumban. Rappai Gábor, a PTE Közgazdaságtudományi Karának 57 éves tanára szerint a lista erős, ennek ellenére elképzelhető, hogy az egyetem által javasoltak közül senki sem kerül be a grémiumba. Az átszervezésről, annak reményeiről és félelmeiről beszéltünk Rappaival. Azért vele, mert az átalakulásról döntő szenátusi ülésen ő látta az egyetem jövőjét a legbíztatóbbnak.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Tényleg annyira tökéletes megoldás a PTE szempontjából az, hogy ősztől alapítványi egyetemként folytatja az életét?
Tökéletes megoldások nincsenek, és attól még, hogy a PTE alapítványi egyetem lesz, nem oldódik meg minden gondunk. De az biztos, hogy szükség van változásokra. Az elmúlt húsz évben megéltem legalább öt olyan reformkísérletet, ami az egyetemeket akarta versenyképesebbé tenni. Egyik se hozta meg a kívánt eredményt. Alapítványi egyetemek a világ minden pontján vannak, és általában jól működnek.
De azok valódi alapítványi iskolák. Itt viszont valamiféle álalapítványi megoldás születik. Továbbra is az állam lesz a fenntartó, csak belép egy közvetítő grémium, a kuratórium. Miért jó ez?
Egyfajta decentralizáció valósul meg. Eddig az egyetemek mindegyikének a felsőoktatásért felelős tárca minisztere volt a fenntartója, egyszemélyes vezetője. Most valamennyi alapítványi egyetemnél feláll majd egy kuratórium, aminek az lesz a dolga, hogy közvetlenül gyakorolja a tulajdonosi jogokat, és tegyen meg mindent az egyetem fejlődéséért. Így az egyetem legfontosabb ügyeiben a döntések helyben születnek.
Vagyis minden attól függ, hogy mennyire felkészült és elhivatott kurátorokat kap az egyetem?
Valóban nagyon sok függ ettől. Egyetemünk vezetése tárgyalt Stumpf Istvánnal, aki a kormányt képviseli az alapítványi átalakításról szóló megbeszéléseken, és elmondtuk, hogy olyan kurátorokat szeretnénk, akik jártasak a felsőoktatás, az államigazgatás és a gazdaság működésének kérdéseiben. Azt szeretnénk, ha csak az lehetne kurátor, aki a három említett területből legalább kettőben komoly tapasztalattal bír. A kormánybiztos egyetértett ezzel az elvárással.
A PTE szenátusának van egy huszonvalahány névből álló kurátor-jelölt listája. Van arra esély, hogy ők adják a kuratórium többségét?
A kurátorokat a miniszter nevezi ki, és nem feltétlenül kell figyelembe vennie a mi névsorunkat, erre semmi se kötelezi őt. S ha a miniszter változásokat szeretne az egyetemünkön, akkor akár arra is gondolhat, hogy az általunk javasolt szakemberek kurátorként nem a változást, hanem az eddigi vezetést szolgálnák, vagyis az ő kinevezésükkel valójában a szenátus mentené át magát a következő időkre. Így érthető, ha a miniszter másokban is gondolkodik.
Csalódna, ha a PTE egyik jelöltje se kerülne be a kuratóriumba?
Akkor igen. Főleg, hogy az általunk adott névsorból összeállítható nagyon erős kuratórium.
A mostani elképzelés szerint életfogytig maradnak kurátorok, sőt utána is, hisz, ha meghal egy kurátor, akkor a tagok választanak maguk mellé új társat. Ettől a változtathatatlanságtól sem tart?
Ez a tervek egyik legvitatottabb pontja. Elmondtuk, hogy nem jó a határozatlan idejű kuratóriumi tagság. Stumpf István erre azt mondta, hogy a minisztériumban képviselni fogja ezt a nézetet.
Sokan azt prognosztizálják, hogy a kormány az általa delegált kuratóriumon keresztül akarja hosszú távra rákényszeríteni a saját illiberális ideológiáját az egyetemekre. Ez a veszély nem valós?
Hogyan tehetné meg ezt? A kuratórium az egyetem stratégiáját, piaci szerepvállalását, szakindításait, gazdásági döntéseit befolyásolhatja, de azt semmiképp, hogy egy tanár mit tanítson az órán.
A szenátus ülése előtt volt két online vita az egyetemen az átszervezésről, s azon megszólaltak olyan oktatók, akik már alapítványivá szervezett felsőoktatási intézményekben dolgoznak. Elmondták, hogy náluk immár nem az egyetemnek, hanem a kuratóriumnak van autonómiája, és a kurátorok nevezik ki a szenátust, a dékánokat, de még a tanszékvezetőket is. Ez végül is lehetőséget ad arra, hogy a kurátorok ideológiai nézetrendszere kötelező legyen társadalomtudományokat oktató tanároknak.
Ezt a feltevést alaptalan hangulat- és feszültségkeltésnek érzem. Az egyetemek nem így működnek. A nyolcvanas években kezdtem tanítani a pécsi egyetemen, s akkor egy nagyon zárt ideológiai rendszer volt nálunk, de az szóba se jött, hogy az egyetem vezetése valamilyen formában megpróbálja befolyásolni, hogy mit tanítsak. Ez ma végképp elképzelhetetlen. A kormánynak nem lehet más célja, csak az, hogy az egyetemek szabadon gondolkodó, a világhoz alkalmazkodni tudó, innovatív fiatalokat bocsássanak ki. Ebből kellene kiindulnunk, nem abból, hogy a kormánynak olyan egyetem a célja, ami rossz, korszerűtlen, életképtelen. Ha ez történne, a fiatalok nem jelentkeznének egy ilyen egyetemre.
Talán abból is születnek az általam említett félelmek, hogy rendkívül kapkodón akarja a kormány az egyetemekre rákényszeríteni a változást, és ez gyanús. Miért a sietség?
Van erről egy feltételezésem. A rendszerváltás óta talán csak két szektor az, amit elkerült az alapvető átalakítás: az egyik az egészségügy a másik a felsőoktatás. Miután az egészségügyé sürgőssé vált, sürgősen át kell alakítani az orvosképzéssel foglalkozó, klinikummal rendelkező egyetemeket is.
Nincs abban valamiféle ravaszság, hogy miután egy egyetem kérte az átalakítást, nem léphet vissza, ha utóbb nem tetszik annak mikéntje és a kuratórium?
Valóan elegánsabb lenne, ha a kormány a kuratóriumi tagok megnevezése után még tárgyalna az egyetemmel. De ha belegondolunk a kapcsolat a fenntartóval mindig is egyoldalú volt. Vagy talán volt abba az egyetemeknek beleszólása, hogy a miniszterelnök kit nevez ki az egyetemekért felelős minisztérium élére? Mondhatta egy egyetem, hogy azzal a fenntartóval, azzal a miniszterrel nem tudok együttműködni, ezért keressen a kormányfő egy másikat? Még a felvetés is nevetséges.
Ezzel nehéz lenne vitázni, ettől még a szenátus ülése végig azt sugallta, hogy az egyetem vezetői tudták, nincs esély az ellenállásra, ezért döntöttek az átalakítás mellett. Nem így volt?
A szenátorok 75 százaléka a változásra szavazott. Valamennyi karon megtárgyalták az átszervezést, és a szenátorokat kötötte az, hogy mi volt a karon a vélemény.
Az volt a vélemény (ezt többen elmondták előtte nekem is), hogy ha ellentmondanak, akkor a kormány bosszút áll, és a PTE kevesebb pénzhez jut, ami ellehetetleníti az egyetemet.
Valóban volt ilyen vélemény, de ettől még az is igaz, hogy sokan nem azért félnek a változástól, merthogy az veszélyeztetné az egyetemet, hanem azért, mert tartanak az új típusú elvárásoktól. A pécsi egyetemen tíz éve próbáljuk bevezetni a teljesítményértékelés rendszerét, annak érdekében, hogy az oktatók a teljesítményük alapján kapják meg a bérüket. Eddig ez a próbálkozás nem volt sikeres, még mindig vannak olyan karok, melyek csak látszatmegoldásokat használnak. Amikor a Közgazdaságtudományi Karon dékán voltam, bevezettük ezt a rendszert, és azóta is hatékonyan működik. Sokan attól félnek, hogy az átalakulást követően az ő teljesítményük mérlegre kerül. Ezt a félelmet érzem a legerősebbnek.
Visszatérő aggály, hogy miután az egyetem alapítványa megkapja a költségvetéstől a támogatását, a társadalom számára ellenőrizhetetlenné válik az egyetemen belüli pénzköltés. Merthogy az alapítványnál a közpénz elveszti a közpénz jellegét. Ha az újságírók egy állami cég vagy intézmény pénzfelhasználásáról kérdeznek, arra válaszolni kell, az alapítványok erre nem kötelezhetők.
Az állam kiadásai közpénznek minősülnek, erről az alapítványnak is el kell számolnia. A teljes gazdálkodásukról pedig évente nyilvános mérlegbeszámolót kell készíteni.
Abból csak a fő kiadások és bevételek derülnek ki, az viszont nem, hogy az egyetem mennyit költ órát nem is tartó tanárra vagy tétlen tanácsadóra, esetleg megindokolhatatlan utazásokra, rendezvényekre. Ha erről kérdezünk majd, kapunk-e választ?
A fenntartó feladata, hogy ellenőrizze, az adott pénzt hogyan költötték el. Ha ellopják, elsikkasztják, akkor az bűnügy, azzal a hatóságoknak van dolga.
A sajtónak is, főleg, ha a rendőrség – például a tettesek esetleges politikai védettsége miatt – nem is foglalkozik vele. Szóval, ha erre rákérdezünk, elzavarnak majd minket?
Ha egy újságíró kínos kérdést tesz fel, arra általában most is nehezen kap választ az állami fenntartású cégektől és intézményektől. Bizonyára most is van olyan jól fizetett alkalmazott az egyetemen, akinek az itteni léte nem indokolt. Ha erre rákérdez, elsőre biztos nem fog választ kapni, ám – mint az önöket igazán érdeklő esetekben korábban is – ezek az információk bírósági úton kikényszeríthetők. Ezt az alapítványi egyetem esetében is megtehetik majd az újságírók. Mert bár az alaptörvény azt mondja, hogy a közpénz az állam bevétele és kiadása, az én jogértelmezésem szerint az alapítvány az állami támogatást költve még mindig közpénzt használ fel. Ha közérdekű kérdésre nem kapnak választ, bátran pereljenek, nyerni fognak. Persze jó lenne, ha nem csak akkor érdeklődnének intenzíven az egyetem iránt, ha botrányt szimatolnak, hanem akkor is, amikor az eredményekről lehet beszámolni!
Van, aki az ön alapítványi átalakulást pártoló megszólalásai hatására arra gondol, hogy rektori ambíciói vannak. Ezt azért is gondolják, mert önt konzervatívnak ismerik, és úgy tudják, jó a kapcsolata a kormánykörökkel. Állítólag államtitkárnak is felkérték. Ez igaz?
Csak államtitkár-helyettesként került szóba a nevem. Viszont a rektorválasztások idején az elmúlt 15 évben sűrűn hallom, hogy én is biztosan pályázom. Meg a kancellári posztra is. Rektor sosem akartam lenni, a kancellárság viszont nem állt volna távol tőlem, hisz mégiscsak vállalatvezetőnek képeztek ki. Az alapítványi átalakulással a kancellári poszt szerintem lényegesen kisebb súlyúvá válik, ami megmarad belőle, az már nem érdekel. A rektorságra most sem gondolok. Elégedett vagyok azzal, amit elértem. Vezethettem a Közgazdaságtudományi Kart, 120 ember munkaadója és másfélmilliárdos költségvetés gazdája voltam. Jó volt. Hatvanhoz közeledve tanítok és vezetem a doktori iskolát. Jól érzem magam.
