Gyermekszereplőket keresnek a Valahol Európában című musicalhez, írta közleményében pénteken délelőtt a Pécsi Nemzeti Színház.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A Pécsi Nemzeti Színház repertoárjában más musicalek is vannak, ahol a társulat színészei mellett gyermekszereplők is részt vehetnek a közös munkában. Ilyenek például A muzsika hangja és az Oliver! című produkciók, amelyek után most a Valahol Európábant is színpadra állítják.

A Pécsi Nemzeti a jelenlegi tervek szerint 2021. október elején mutatja majd be “az egyik legcsodálatosabb és legmegrendítőbb magyar musicalt Dés László jól ismert zenéjével”.

Ehhez a készülő előadáshoz keresnek most kiválóan éneklő, jó mozgáskészséggel rendelkező 7-14 év közötti, csoportos és kiemelt szereplőket. Első körben online bírálják el a gyermekek rátermettségét és tehetségét a beküldött videók alapján, ezt követően pedig júniusban személyes meghallgatásra is sor kerül azok körében, akiket a videóik alapján kiválasztottak. A próbafolyamat augusztus végén kezdődik majd, és másfél hónapot vesz igénybe, de erről később tájékoztatják a beválogatott gyermekeket és szüleiket.

A casting részleteiről bővebben a színház honlapján és hivatalos oldalain (pl. Facebook) tájékozódhatnak a jelentkezők. 

KategóriákJAZZ