Csontvázak hullanak ki a szekrényből a kormányváltás óta. Az egyik legutóbbi, nyilvánosságra került eset Orbán János Dénes költőhöz kötődik, aki a hírek szerint egy, az Orbán-kormány által 2015-ben alapított állami tulajdonú cég szakmai vezetőjeként lényegében saját magának fizetett több mint 400 millió forintot saját irodalmi műveinek felhasználási jogaiért. A Lipics Zsolt által vezetett Pécsi Nemzeti Színház pedig tovább gazdagította volna az új, közelgő évadban a 2023-ban Kossuth-díjjal kitüntetett költőt. A közelmúlt hírei miatt azonban a PNSZ végül közleményben mondta le az Orbán János Dénestől rendelt új zenés drámát. Bulgakov Mester és Margaritájának egy átiratát játszotta volna a PNSZ, amit Bozsik Yvette állított volna színpadra. Kinevezése óta talán először kényszerült nyilvános meghátrálásra és magyarázkodásra a jobbára csak sikerekről kommunikáló Lipics Zsolt. Véleménycikkünkben a hír mögött feszülő erővonalakat mutatjuk meg.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A magyar színházak zömét az elmúlt 16 évben elfoglalta a hatalmon lévő politikusokkal háttéralkut kötő vezetői garnitúra. Ez nem titok, minden téren ilyen volt a rendszer logikája. A „most mi jövünk”-mottó alapján működő, Vidnyánszky Attila irányítása alá került színházi terület törvényi szabályozással oldotta meg azt, hogy gyakorlatilag 100%-ban a hatalom diktáljon.
Látványpékség módjára működő pályázatokat folytattak le, ahol bárki elindulhatott, aki a formai követelményeknek megfelelt. Csakhogy a politikai hatalmi többség állította szakmai (még inkább: “szakmai”) zsűri döntésének formálisan ellentmondhattak a színházakat csak részben fenntartó helyi önkormányzatok, de ez azt jelentette volna, hogy a színház teljes költségvetését az adott önkormányzatnak kellett volna fizetnie – ezt pedig egyetlen megyei jogú város sem engedhette meg magának a világ és a Fidesz teremtette válságok közepén.
Magyarán a színházak, az önkormányzatok kényszerű asszisztálása mellett elkötelezték magukat az országos politikai hatalommal, aminek megvolt a maga ára. Részben az, hogy nem hívhattak meg, nem foglalkoztathattak akárkiket, be kellett szűkíteniük a rendezők körét. A valóságra reagáló, konfrontatív előadások helyett többnyire csak rendszerkompatibilis szerzők és rendezők veszélytelen, az olcsó szórakoztatásra korlátozódott produktumai kerültek színpadra, a legtöbb vidéki színház biztonsági működésre váltott, azaz máshol már sikert aratott darabokat mutattak csak be, de azt is csak a „megfelelő”, szervilis, de legalábbis a színház egyik lényegét jelentő reflexiót elhagyni hajlandó figurákkal.
Ilyen színházcsinálást jegyző, ilyen helyzetben boldoguló vagy akár tündökölni próbáló, jórészt csak látszólag valódi pályáztatással megválasztott igazgatókat pedig egyre kevésbé lehetett tisztelni – nem maradt miért. Legtöbbjükre ráadásul túl nagy volt a kabát, Vidnyánszky Attila többnyire színészeket „kent fel”, s tett színidirektorrá, akik aztán hálás és engedelmes igazgatókká is lettek, főleg a megfelelő politikusok, hatalmi potentátok, kijáró emberek felé.
A Pécsi Nemzeti Színházat is ez a rendszer járatta csapágyasra, a mai színvonaltól nemcsak Balikó Tamás igazgatói pályájának utolsó harmadában országos sikereket arató társulati működése van fényévekre, hanem a jelenlegi fényében a Lipicset megelőző Rázga Miklós tevékenysége is jócskán felértékelődött. Mert Rázga tisztességesen működő népszínházi tevékenységet folytatott. Mi a helyzet ma? Beszámolókból, beszélgetésekből, közösségi oldali posztokból nyilvánvalóvá vált, hogy igazi, élő társulat és összetartó közösség helyett, ami évtizedeken át jellemezte a hazai színházakat is, sajnos sokkal inkább beszélhetünk megosztott társaságról, a színházi közegre ülepedő rossz hangulatról. És, ha hinni lehet az általunk ismert nyilatkozatoknak, akkor nemcsak a fentről irányított színház, hanem a helyben munkálkodó, hatalmi pozícióba került igazgató működése is eredményezte ezt a megosztottságot.
A Pécsi Nemzeti esetében Lipics Zsolt szinte mindig hatalmas sikerekről számol be, még ha a valóság minimum árnyaltabb is ennél, de a közelmúlt egyik botrányhőse, a maga felé hajló Orbán János Dénes (OJD) esetében viszont a PNSZ igazgatója kiesett eddigi (felvett?) szerepéből: meghátrált a nyomás alatt. Lipics végül úgy határozott, mégsem állítják színpadra OJD Mester és Margaritáját.
Kérdés persze, hogy jól tette? Nem láttuk OJD Bulgakov átdolgozását, nem tudjuk megítélni, hogy zseniális vagy jópofa, esetleg mit sem érő. Azt sem tudjuk, mennyibe került volna! Pedig ezt tapasztaltuk eddig, hogy OJD esetében ez nem mindegy! Míg az Operettszínház esetében látható a nettó 5 millió forintot elérő, vagy azt meghaladó szerződések listája – így vette észre Balogh Endre, a Prae.hu főszerkesztője, hogy mekkora összegeket tett a magáévá OJD, addig ezek az adatok nem láthatók a PNSZ honlapján. Avagy mi nem találtuk ott, ahol lennie kellene. Az ún. Üvegzseb törvény persze a PNSZ-re is vonatkozik, ezeket fel kell, fel kellett volna tüntetni.
Mellékelt képen látható, hogy mit találunk a PNSZ honlapján, a közérdekű adatokra, majd az üvegzseb fülre kattintva adott évben (csupán az igazgató fizetését és a felügyelőbizottsági tagokat és juttatásaikat), szerződéseket egyáltalán nem.
Ezzel szemben (újabb fotó, képernyőmentés alább) az Operettszínház oldalán csak úgy sorakoznak az adatok, szerződések…
De tovább is sorolhatók a hibák, példaértékű, ahogy a kínossá vált, Kossuth-díjas OJD darabjáról kommunikált a közösségi médiában is megjelentetett közleményben Lipics Zsolt a „Pécsi Nemzeti Színház 2026/2027-es évadára tervezett A Mester és Margarita című ősbemutató elmaradásáról”.
„Döntésünket azzal indokoljuk, hogy Orbán János Dénes személyét érintő közéleti események és az azt övező sajtóvisszhang nemkívánatos módon terelné el a figyelmet magáról az alkotásról és a készülő előadásról. Álláspontunk szerint sem a társulatnak, sem a közönségnek nem érdeke, hogy egy új produkciót olyan körülmények között mutassunk be, amikor a művészi teljesítmény helyett a közéleti viták kerülnének a figyelem középpontjába” – olvasható többek között a PNSZ közösségi médiás oldalán.
Azt feltételeznénk, hogy a színház által kiadott közleményben a kimondott szavaknak megmért súlya van, megérlelt mondatok követik egymást, amelyek a színház álláspontját, jogászának, sajtósának óvó tekintetével kigyomlált üzenetét kapjuk meg. Ha komolyan vesszük a nyilatkozat szavait, akkor arra jutunk, hogy Lipics szerint az OJD-botrány elterelné a figyelmet a produkcióról, ezért nem mutatják be. A döntés fontos és végre egy 100%-ban támogatható döntés, az önkorrekció pedig méltányolandó, viszont annak mikéntje sokkalta mélyebb, etikai jellegű problémára mutat rá.
Mert nem azt mondja Lipics, hogy a politikától kapott lehetőségeivel visszaélő OJD – irodalmi pletykák szerint ő váltotta Szőcs Gézát Orbán Viktor reggeli szalonnázópartnereként – méltatlanná vált arra, hogy egy, magára valamit is adó, közpénzből finanszírozott színház darabot rendeljen tőle. Lipicset nem (szerintünk ezúttal sem) érdekli az etika, a közlemény egyértelműen azt domborítja ki, hogy Lipicset és ez esetben sajnos a PNSZ-t (is) csak/elsősorban az érdekli, hogy rossz fényt vethetett volna a színházra a botrány.
De a közlemény így is végigsöpört a magyar sajtóban, bármi hír jelent meg OJD-ről, az öngerjesztő módon tovább habosította a botrányt.
Egyfajta fun fact, hogy a sajtóközlemény a Pécsi Nemzeti közösségi oldaláról pár órával a megjelenése után eltűnt!!! Miért? Szinte bizonyos, hogy élesebb komment hatására, Funk Iván rendező összefoglalva ezt írta oda ugyanis: „a PNSZ nem művészeti intézmény, hanem Fideszes kifizetőhely”.
A bejegyzés letörlése végigfutott a közösségi oldalakon is, így – megint csak valószínűsíthetően – a még nagyobb botrány elkerülése miatt visszakerült az eredeti poszt.
Frissítés 14.35h Legfrissebb információnk szerint az eredeti, és mint írtuk is, ma is látható posztot nem törölték le, hanem „csak” a facebookos bejegyzés linkje változott meg, ezért nem volt az elérhető többeknek átmenetileg – ha így volt, ebben az esetben tnyilvánvalónak tűnik az is, hogy a kritikus kommenteknek nem volt ehhez a változáshoz.
Látnivaló persze ezzel együtt is van, akad, sajnos bővebben is mint szeretnénk. Még akkor is, ha a legújabb fejlemények, ennek a kínos ügynek, és több korábbinak is persze, na meg a kiválasztás fent már ismertetett körülményeinek “köszönhetően” csak nagyon nehezen elképzelhető az lehetőséget, hogy Lipics Zsolt igazgató maradhat a továbbiakban is. Korábban több cikkben foglalkoztunk a működésével (például ebben is), elsősorban nem is az általa képviselt színház esztétikai minőségét elemeztük, hanem az általa megosztott, nyilvános adatokat elemeztük, illetve a működését jellemző nepotizmusát, általunk is etikátlannak gondolt igazgatói viselkedését.
Az azért világosnak tűnik, mégha teljesen egyértelműen nem is lehet állítani és bizonyosságként kommunikálni, hogy a Fidesz által meghatározott szabályok szerint kiírt igazgatói pályázatot csak a “Fidesz által nevezett” igazgatóként lehetett elnyerni, kegy gyanánt. Kérdés, hogy az új helyzetben maradt-e még támogatója, politika hátszele Lipicsnek, mert az sejthető, hogy nem vagy nem túl sok. Talán ez a korábban nem látott meghátrálás, “rugalmasság” már ennek köszönhető, egyfajta igazodás, vagy afféle próbálkozás, de vajon ez elég lehet-e? Megúszható-e ez, és a korábbiak? Hogy kerülhetett OJD párosaként Bozsik Yvette egy produkcióban Pécsre? Úgy hogy a hatalom belső körének támogatottjai voltak, színházi pletykák szerint „meg lett mondva”, hogy mi a teendő. A PNSZ 2026-2027-es évadjának rendezőit (szinte) csak a bukott fideszes hatalomhoz kötődő Vidnyánszky-kedvezményezettek közül választották ki: Besenczi Árpád, Bozsik Yvette, Kis Domonkos Márk, Vincze Balázs, illetve a két fiatal, Fejes Szabolcs, és az egyetemi hallgató Fekete Katalin is Vidnyánszky-tanítvány. Félre ne értse senki! A hátunkon feláll a szőr bármiféle listázástól, megkülönböztetéstől, kettős mércétől, és a most mi jövünk-elv helyett a most megint mi jövünk, vagy a most meg mi jövünk-elv is elvetendő. Végre annak kellene történnie, ami a világ igazi rendje, egy színház vezetője/vezetői egy szakmai tervet és koncepciót visznek végig, amiben minden döntés, a főszerepek és a rendezői helyek kiosztása is szakmai alapon történik, az adott színház víziója, koncepciója alapján, az adott közönség igényeit és ízlését is figyelembe véve, jó értelemben formálva, a rendelkezésre álló források figyelembe vételével. Itt azonban nagyon más történt, a hangsúlyok elvesztek, a szakmaiság pedig, ha volt is, az láthatóan nem egy ilyen irányú döntés/döntéssorozat miatt jelent meg, ha megjelent.
Ami eddig látszott az új évad műsortervéből, az az volt, hogy Vincze János, a Pécsi Harmadik Színház alapító igazgatója is rendezhet majd (az Elnöknők c. darabot), ami éppen ezért mintha egyfajta szépségflastromként került volna be a műsorba.
Apropó, Vincze Balázs! A Pécsi Balett egykori vezetőjének szerepéről érdekes szövegek jelentek meg pécsi színház szakemberektől a közösségi oldalakon. Kezdjük a korábban a PNSZ-ben rendező, már említett, Pécsett élő Funk Ivánnal: „Kevesen tudják, hogy Lipics Zsolt valójában a fideszes Vincze Balázs befolyása alatt áll, és az a legfontosabb feladata, hogy Vincze Balázs és köre a PNSZ-ben dolgozhasson. Cserébe szerepelhet, és úgy tehet, mintha valódi döntéshozó lenne. Véleményem szerint a milliárdos éves támogatással rendelkező Pécsi Nemzeti Színház valós funkciója nem a művészeti tevékenység…, hanem az, hogy a Fidesznek ezeket az embereit helyzetbe hozza. Pécs gyönyörű színházából egy fideszes kifizetőhely lett.”
De, hogy ezt, az első blikkre sokak számára bizonyára meglepő információt meg tudjuk emészteni, nézzük meg Juhász Ferenc, a Pécsi Nemzeti korábbi produkciós igazgatójának nyilvános posztját, amelyet elolvasva rögtön érthetőbb lesz:
„Lipics Zsoltot a színészi múltja egyáltalán nem predesztinálta arra, hogy valaha is színházigazgató legyen. Vincze Balázs, aki nyíltan hangoztatta, hogy Rázga Miklós helyett az lesz az igazgató, aki neki munkát ad, elintézte, hogy Lipics Zsoltot nevezzék ki a Pécsi Nemzeti Színház élére (ehhez az kellett, hogy elvigye bemutatni Vidnyánszky Attilának).”
Ugyan Vincze Balázs tett egy dicstelen kiruccanást az Operettszínházban – őt is emlegetni kezdték az operettszínházi botrányos múltja miatt – de azzal most nem foglalkozunk, csak a pécsi tevékenységét érintjük, illetve nem érintjük a PTE Kancelláriáján folytatott Beszerzési igazgatóság igazgatói tevékenységét sem.
Javítás! 14.15h Tévedésből cikkünk egy korábban mentett verzióját töltöttük fel és jelentettük meg, amelyben még szerepel egy, Vincze Balázsra és a PTE-re vonatkozó állítás, ami azonban nem felel meg a valóságnak, Vincze Balázs balettművész, rendező és koreográfus nem dolgozik a PTE-n, csupán névazonosságról van szó. A tévedésért mindkét érintettől és olvasóinktól is elnézést kérünk!
A PNSZ-ben Vincze szerepe messze túlmutat egy koreográfusén, ha eddig nem volt érthető, hogy miért ő a legfoglalkoztatottabb színházi embere a pécsi teátrumnak, akkor Funk és Juhász szövegeiből már igen, hogy miként érdemesült rá.
De Juhász Ferenc Facebook-oldalát olvasgatva egyre jobban érthetővé vált számomra az, hogy miként működik Lipics igazgatása alatt a színház. (Megjegyzem, hogy Lipics Juhász nyilvános posztjára semmilyen formában nem reagált, igaz, szinte semmire sem szokott, nagyritkán láttam csak, néha pedig érdekes módon szélsőjobbos fórumokon.).
A színház a nyári uborkaszezonban az elmúlt évek 60 díjával dicsekedett, ezért érdekes különösen, hogy az egyik díjazott produkcióról, a több évig játszott, azóta a Radnóti Színházba költözött előadásról mit írt Juhász. Összefoglalva azt, hogy A mi utcánkcímű előadást a budapesti Szkéné Színház két sikeres vendégjáték után 2023 őszén ismét műsorra kívánta tűzni, ám Lipics Zsolt igazgató ezt arra hivatkozva elutasította, hogy a színház munkarendje nem teszi lehetővé a tájelőadásokat.
A szerző szerint ez szakmailag indokolatlan döntés volt, hiszen sem a szereplők, sem a műszaki személyzet leterheltsége nem akadályozta volna a fellépéseket. A későbbiekben a rendező, Pécshez ezer szállal kötődő, szakmailag elismert Szabó Attila hiába próbált egyeztetni a vendégjátékok engedélyezéséről, Lipics Zsolt elzárkózott a párbeszédtől, ellenségesen viszonyult hozzá, és Juhászt is arra próbálta rávenni, hogy ne tartsa vele a kapcsolatot.
A Debreceni Deszka Fesztivál 2024-es meghívása kapcsán is konfliktus alakult ki: a rendező részvételének biztosítása csak Juhász külön közbenjárásával valósult meg, miközben a Nyíregyházára és Miskolcra tervezett további vendégjátékok meghiúsultak, mivel Szabó Attila nem kapott lehetőséget arra, hogy az igazgatóval érdemben egyeztessen.
Juhász a saját kirúgásához vezető utat értelmezte posztjában, eközben az elénk táruló kép mit sugall? Azt, hogy az igazgató valamilyen, racionálisnak nem tűnő okból gátolni igyekszik/gátolja egy kollegája, beosztottja produkciójának sikerét.
És akkor még meg sem említettük azt, hogy Lipics mellett a PNSZ színházigazgatói posztjára ugyancsak pályázatát beadó színésznő, Darabont Mikold az elmúlt évadban nem kapott új szerepet. Miért? Talán csak amiatt, mert mást gondolt a színház jövőjéről? Talán azért, mert bírálni merte Lipics első színidirektori ciklusát? És nem beszéltünk még az elmúlt időszakban a színházból kirúgott, e történetek egy interpretációja szerint még ezen túl meg is alázott munkatársairól.
Lipics Zsolttal több alkalommal is próbáltunk interjút készíteni, sikertelenül, ezúttal nem kerestük, mivel kommunikált cikkünk fő témájáról, az Orbán János Dénes darab műsorra tűzéséről és levételéről. Vagy inkább mondjuk azt, hogy vélhetően leírta, amit erről le akart írni és el akart mondani. Amennyiben reagál cikkünkre, azt természetesen közöljük.
Mint mondtuk is már, egyre több jel mutat arra, hogy Lipics lába alatt forrósodik a talaj, sokasodnak az igazgatása következtében keletkező problémás/vitatott ügyek, az ellene kezdeményezett szakszervezeti kérésre indult, szakértők bevonását igénylő vizsgálat pedig még mindig tart. Vajon az új évadot valóban vele kezdi a színház? Vagy már azt sem éri meg? Lehetséges, hogy érdemesebb lenne kiírni még most egy új, igazgatói pályázatot, akár már a 2026-os év végére? Hiszen a színházakra ráülő központi, hatalmi nyomás megszűnt. Egy ilyen pályázati kiíráshoz még időben is lennénk. Az évadtervet – olyan, amilyen – vélhetően ebben az esetben is végig kell már csinálni, a nagy részét mindenképpen, de jövőre már, egy szabadon lebonyolított, valódi versenyen győztes igazgatóval talán márt lehetne újrakezdésről és szabad színházról beszélni. Szerintem ezzel mindenki jobban járna, a közönség és a színházi szakma egyaránt!
Cikkünk elkészülte után, de még annak élesítése előtt a Facebook-oldalán tájékoztatta a közönségét a Pécsi Nemzeti Színház arról, hogy a visszavont, Orbán János Déneshez kötődő produkció pótlására a következő évadban Csehov Sirályát mutatják be a Jászai Mari-díjas Szikora János rendezésében. A „pótlás” a PNSZ életében Lipics Zsolttól szokatlan, esztétikai területre terelheti a társulatát: mennyiben kiosztható egy ennyire komoly szerepeket tartalmazó darab egy olyan szinten megosztott közösségben, mint a pécsi, amely az elmúlt hat esztendőben nemcsak hogy nem nézett szembe hasonló kihívásokkal, hanem a hozzánk eljutó hírek szerint a társulatban a színészi kvalitást sok esetben háttérbe szorította a vezetőhöz való lojalitás (remek példa Darabont Mikold helyzete, aki vezető színésznőként még szerepet sem kapott az elmúlt évadban, vagy Köles Ferenc helyzete, aki az I-es számú próbaterem száműzöttje lett évadokon át).
Lipics mostani, kapkodónak tűnő döntése számomra azt mutatja, hogy az igazgató képtelen felmérni a színháza reális helyzetét. Amennyiben ezt jól vettem le, az egy újabb érv amellett, hogy nem arra termett, alkalmas ember került a PNSZ színidirektori székébe.
14.20 Disclaimer A cikkünkben idézett közösségi médiás vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, azok a bejegyzést vagy éppen kommentet jegyző személyek véleményei, ugyanakkor a nyilvánosságban megjelent ezen írások/vélemények megjelentetését cikkünkben ezzel együtt is fontosnak tartottuk olvasóink tájékoztatása érdekében.
