Megkaptuk azt a videót, amit a pécsi Replay étterem kamerája rögzített, s amelynek képsorain az látható, amikor éppen a Király utcára és az éttermi teraszra dől a felújítás alatt álló Aranyhajó Fogadó többszintes homlokzati állványzata. Hárman közvetlen életveszélyben voltak a képsorok alapján.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A Szabad Pécs élő facebookos videóban, majd egy összefoglaló és többször frissített cikkben számolt be pünkösd vasárnap arról, hogy vasárnap kora este az egykori, jelenleg felújítás alatt álló Aranyhajó Fogadó többszintes állványzata a Király utcára dől. Azt már tegnap is írtuk és a tudósításban is elmondtuk, hogy senki sem sérült meg, ami kisebb csodával ér fel.

Mint azt korábbi cikkünk ma délutáni frissítésében írtuk, a Replay étterem teraszán valóban nem ültek, ahogyan azt az elsődleges inormációnk alapján mondtuk is a facebookos bejelentkezésben, de ketten tényleg veszélyben, gyakorlatilag közvetlen életveszélyben voltak (amint azt egy későbbi videóban mondtuk, de azzal a pontatlansággal, hogy nem a teraszon ültek. Ők, mint azt az alábbi videón láthatják is, a Király utcán sétáltak éppen, és pont akkor értek a Replay étterem teraszához, amikor a szél eldöntötte az állványzatot. Az óriási szerencséjük az volt, hogy nem tartottak néhány lépéssel előrébb, ahonnan valószínűleg már nem tudtak volna épségben elmenekülni, hanem éppen a Király utca és a Városház köz sarkán jártak, és így a kis közbe be tudtak menekülni.

Mint a videón látható, egy másik, harmadik személy, a másik irányba, a Széchenyi tér felé közlekedő, hátizsákos férfi is ekkor sétált erre a Király utcán, s neki is hatalmas szerencséje volt, vagy még nagyobb, hogy nem történt vele tragédia.

A videót a pécsi Replay étterem engedélyével használtuk.

A Szabad Pécs úgy tudja, hogy a az állvány elbontásával éjfél körülre végeztek, és végül a tűzoltóknak az az építési szakember segített a szakszerű szétszerelésben, aki az állványzatot megépítette, vagy legalábbis annak az építési cégnek a munkatársa, amely felelős volt az állványzat felépítéséért is.

Amint írtuk, egy lapunknak még tegnap nyilatkozó pécsi ügyvéd szerint az eset miatt indult eljárás minden bizonnyal ki fog térni az állványzat felépítésének és rögzítésének szakszerűségére, hiszen felmerülhet akár gondatlanságból elkövetett veszélyeztetés is, amelyet ki kell vizsgálni.

A fotóink a tegnap esti állapotról

Fotóink az állványzat szétszerelése és elszállítása után, pünkösd hétfőről

KategóriákMETÁL